Ez utóbbi a színskála bármelyik tagjának árnyalatával bírhat; a szeme kizárólag barna (kék), kék (barna), vagy zöld lehet, esetleg – a közismert nótára való tekintettel – fekete; ezenkívül utánozhatatlan füstkarikákat tud eregetni szivarozás közben és a beszédén enyhe délszláv akcentus érződik. Félretéve a tréfát (az ideális nő elbűvölően kacag, vagy megdöbbentően furcsán nevet…) ideális nő nincs (de van). A hegyen mindig lakik legalább egy; a szomszéd házban is él egy másik, de még nem sikerült neki köszönni; a többivel pedig össze lehet futni a villamoson, vagy egy önkiszolgáló étteremben.
Az ideális nőt a fenti szociológusokon kívül természetesen csak a filozófusok ismerik, akik a tudatlanság barlangjából kilépve megláthatják őt teljes mellszélességben – ám ilyenkor ők is zavarba jönnek, habogni kezdenek és sugárzó arccal visszatámolyognak láncaikhoz.
Az ideális nő a férfiak találmánya, a “normális” nők kérlelhetetlen konkurenciája, viszonyítási pontja, szeretett és gyűlölt ellenfele.
Az ideális nőben ott él minden nő, a két ősi karakter is: a végzet asszonya, aki mellett egy férfi sem érzi magát biztonságban (és egy nő sem),aki kiváló emberismerettel rendelkezik és teljesen önálló (életében csak egyszer hagyta, hogy játsszanak vele, de annak már vége); a másik a “szelíd teremtés”, aki a saját és a többiek sorsát nem forgatja fel, akinek megunhatatlan kedvessége és vidámsága mellett mindenki biztonságban érzi magát.
Ez mind hazugság. Ideális nő mégsincs.
Bár én ismerek egyet.
Úgy hívják, hogy
