Ókor
A görög kultúrában nem arattak sikert a testes női idomok, viszont a túlságosan vékony hölgyeknek sem akadt mérhetetlen sok csodálója. A rómaiaknál hasonló volt a helyzet. A nők nem kínozták magukat újabb és újabb fogyókúrás trükkökkel, mégis megőrizték karcsú alakjukat. A házakban külön helységet neveztek ki, ahová a felülmúlhatatlan kulináris élvezeteket nyújtó lakomák során a nők elvonultak, hogy könnyítsenek gyomruk tartalmán. Nem arra törekedtek, mint a jelen bulimiás betegei, hogy zörgő csontjaikkal kápráztassák el a férfiakat, csupán eleget kívántak tenni a szokásoknak, amik a szünet nélküli étkezést írták elő az orgiákon.
A sötét középkor
A középkorban gyökeresen megváltozott az emberi testhez való viszonyulás. A lélek tisztasága állt szemben a test gyarlóságaival. A hit, a mély vallásos szellem háttérbe szorították a test szerepét. Az emberek elfedték magukat, mivel az esetlegesen kivillanó bájak magukban hordozták a bűnt és az ezzel járó örök kárhozatot. Járványok tizedelték a lakosságot. Akik túlélték a himlőt, egész életükben magukon hordozták a betegség riasztó emlékeit. De mindez mit sem számított, hisz a szépséget a lélek hordozta.
A vonzó külső sok esetben kifejezetten hátránynak számított. Ezekben az évszázadokban nők százezreit égették meg máglyán boszorkányság vádjával. Elég volt, ha egy asszony megorrolt egy csinos lányra, mert férje dicsérte annak külsejét, ráfogta, hogy boszorkány, és életét pár napon belül a lángok közt fejezte be. A szépséget nyíltan nem tartották fontosnak, de a természetes irigységet nem lehetett kiirtani az emberekből.
Új tendenciák
A XVI. és XVII. században enyhült a helyzet, és újra központi szerepbe került az előnyös alkat. A szépségideált akkoriban a dús bájakkal rendelkező hölgyek testesítették meg, akik a szexualitást és az ebből fakadó termékenységet szimbolizálták. A XVIII. században a mérleg a karcsú, vékony ideálok felé billent, mivel az erény lett a nők legféltettebb kincse, ami nem volt összeegyeztethető a túlfűtött nemiséggel. A XIX. században oldódtak fel ezek az elhatárolt értékek. Főként a harmincas-negyvenes években, amikor a romantika eszméje öntötte el az elméket és szíveket egyaránt, a törékeny, védelemre szoruló, szinte áttetsző bőrrel, keskeny csípővel, lapos mellkassal és ártatlan tekintettel rendelkező gyönge teremtések ejtették rabul a férfiak szívét. Ezzel párhuzamosan virágzott az életerős, széles csípőjű, dús keblű nők csodálata, akik a jólétet, a gazdagságot szimbolizálták. A nő attól lehetett kövér, hogy volt mit ennie, süteményeket, kenyeret, zsíros húsokat fogyasztott. Ez csak a tehetős családokban volt természetes. És ki ne akart volna bekerülni egy ilyen famíliába?
 |
Ezen kívül a túlzott karcsúság az embereket azért is elrémisztette, mert az akkoriban még gyógyíthatatlan tuberkulózis jele is lehetett. A beteg kórosan lesoványodott, arca beesett volt és sápadt. A jó húsban lévő nők viszont az egészséget testesítették meg a férfiak szemében, egy olyan asszonyt, aki képes gyerekeket kihordani, és azokat hosszú élete folyamán felnevelni.
A XX. század azonban elsöpörte ezeket az ideálokat. Csak körül kell nézni.
