Drága Mamikám!
Már többször elmesélted, hogy te adtad a nevemet, de én még mindig hallani akarom. Szeretem hallani, hogy én vagyok az első, s mindmáig talán a legkedvesebb unokád. Jó látni az arcodat, amikor arra emlékszel, hogy megszülettem. Az egyetlen lányod egyetlen lánya vagyok. Ugye jól érzem, hogy minket egy különös kapcsolat fűz össze?
Soha nem felejtem el azokat a reggeleket, amikor kakaó és vajas kifli várt az asztalon nálatok! Azóta is az a kedvenc reggelim, Mama! És te emlékszel, amikor még nagyon pici voltam, s papával és veled a telekre mentünk? Te mindig jó korán szerettél a buszhoz érni, nehogy lekéssük. Mi, papával csak a legutolsó pillanatban érkeztünk, s te mindig leszidtál bennünket.
Emlékszel, hogy a lugasban büfét rendeztem be, s te hozzám jártál vásárolni? Papa épített nekünk, unokáknak egy kis házat, s te meg én, függönyöket, asztalterítőt varrtunk bele. A kis kertjét is együtt gondoztuk, gyakran meghívtalak oda vendégségbe. A ház az Unoka utca 5-ös szám alatt állt, hiszen öt unokád volt sokáig. Most már hat van, de a szívem mélyén érzem, hogy én vagyok neked az első.
S te is nekem! Minden bolondériámnak eleget tettél: amikor megtetszettek a kis kacsák a piacon, vettél nekem, amikor a kis csirkék, azt vettél. Még ma is érzem azt a büdöset, amikor betettük őket a fürdőszobába a kád mellé! Soha életemben nem felejtem a nyarakat, melyeket veletek töltöttem, s azokról a fantasztikus szilveszterekről nem is beszélve!
Emlékszel, délután mindig kivittél a városba trombitálni. Veled együtt trombitáltam, az egész város zajos volt tőlünk. Azok voltak ám a szilveszteri bulik! Tudod, az év utolsó napján még most is azok az esték jutnak eszembe. Már felnőttem, de olyan szilveszterekben nem volt azóta sem részem! Emlékszel, együtt táncoltunk bolondoztunk, együtt nevettünk a Sas-kabarén, még azt is megengedted, hogy belekóstoljak a pezsgőbe! Szeretnék most is veled bulizni, de tudom, nem lenne már a régi!
 |
Egyszer azt mondtad, hogy megrövidítettük az életedet tíz évvel. Brigivel, az unokatesómmal kritizáltunk téged, azt, hogy néhány szót nem helyesen mondasz. Persze, azóta megtanultam, hogy helyes volt az, csak éppen akkor még nem tudtam, mi az a tájszólás. Most már tudom, de soha nem felejtem el, hogy sírtál. Nem akarlak többé sírni látni! Emlékszel azokra a délelőttökre, amikor gimibe jártam, s nem volt kedvem dolgozatot írni vagy felelni, s mindig nálad bújtam el? Soha nem szidtál meg, hogy lógok a suliból. Nem is tudom, hány éves lehettem, amikor azt mondtad, hogy azt szeretnéd, hogy orvos legyek vagy újságíró. Orvos nem lettem, de nagyon jól esik, hogy mindig alig várod, hogy elolvasd a cikkeimet! Egy időben szinte vetélkedtünk, kinek van több pasija. Amióta szegény papa meghalt, rengeteg udvarlód volt. Azt hiszem, te nyertél a versenyben. Nekem van a legszebb nagymamám a világon! Ugye együtt leszünk még sokáig? Szeretném, ha örökké velem lennél!
Az unokád
