Mindez jól hangzik, de a valóság egészen mást mutat; a szülők előbb említett fontos közreműködését valójában nagyon is lényegtelennek tartják.
Egy édesanya, aki gyermeke felcseperedésének szánja idejét, hátrányba kerül. Az otthonteremtést, a gyereknevelést, képességeinek fejlesztését többnyire nem tartják értékes munkának, a gyermekével otthon lévő anyuka gyakran hallhatja, hogy „nem csinál semmit”.
Az édesanya nemhogy nem kapja meg a kellő tiszteletet, még azt a kérdést is képesek feltenni az emberek, hangukban gúnyos, megvetést sugárzó kicsengéssel, hogy „vajon mivel töltik az egész napot?”.
Ezt a kérdést természetesen azok teszik fel, akiknek nincs gyermekük, és elképzelésük sincs arról, hogy ez mi mindennel jár együtt, milyen sok időt vesznek igénybe a gyermek körüli teendők, a háztartás, nem is beszélve arról, hogy sokszor az anyuka az otthon töltött idő alatt bedolgozik valahova, vagy éppen képzi magát.
Sajnos nem sokra értékelik, ha valaki a gyereknevelésnek szán egy-két évet az életéből, „csak háztartásbeli”, „nem dolgozik”, mondják. Pedig érdekes lenne egyszer kiszámolni, hogy azért a munkáért, amit egy nő, egy családanya elvégez otthon, mennyit kellene fizetni egy alkalmazottnak, egy babysitternek, egy bejárónőnek stb.
Nem elég, hogy egy édesanya, egy háztartást vezető nő munkája nincs kellőképpen értékelve és anyagilag honorálva a társadalom által, hanem még komoly hátránnyal is járhat. Lehet, hogy a gyereknevelés az egyik legfontosabb „foglalkozás”, de eszünkbe se jusson beleírni szakmai önéletrajzunkba.
Ha sikerült állást kapni, nem veszik jó néven, ha az embernek gyermeke van, hiszen nem tud eleget túlórázni, a gyerek megbetegedhet, és akkor otthon kell vele maradni, ápolni; gyakran előfordul, hogy ez utóbbi elbocsátáshoz vezet.