Zsófia rendkívül csinos, szép, fiatal lány. Nyúlánk alakján elegánsan feszül a fehér kiskosztüm, hosszú, hullámos, barna haját kibontva hordja. Az interjú helyszínére taxival érkezik, amely beszélgetésünk végéig várakozik rá. Mint kiderül, saját sofőrje van. Azon gondolkodom, miközben nézem a természetes, bár kissé visszafogott modorban nyilatkozó lányt, hogy külseje alapján akár fiatal menedzsernőnek is nézhetném. Nagymamám szerint, egy nőnek mindig a kezét kell megnézni, abból sok minden kiderül. Mondhatom, Zsófia keze gyönyörű: apró, barna kézfejéből hihetetlenül hosszú ujjak ágaznak szét, ami nem tudom mit jelent, de nagyon tetszik.
– Hány éves vagy?
– 26. De ha most megkérdezed, hogy milyen jegyben születtem, akkor azt is elárulhatom, hogy napjegyem Oroszlán, aszcendensem Bika.
– Szeretném, ha az elején tudnád, hogy én nem vagyok kényszerprostituált. Nem származom sanyarú sorsú családból, és nem tandíjra kellett a pénz, hanem kocsira, utazásra, és kiemelkedő életszínvonalra. Megtehettem volna, hogy a főiskola mellett elmegyek szórólapozni, csomagolni, stb., de akkor most nem lenne saját lakásom és kocsim. Lehet, hogy a pénzszerzés ilyen módja sokak szemében erkölcsileg elítélendő, én azonban jól érzem így magam.
– Kikből áll az ügyfélköröd?
– Többnyire üzletemberekkel találkozom. Magyarokkal és külföldiekkel vegyesen. Vannak egyedülállók is, de a többség házasember. Életkorukat tekintve a huszonévesektől a hatvanasokig mindenki. A legidősebb eddig egy hetvenöt éves olasz férfi volt, aki a fiával jött megünnepelni a születésnapját Budapestre. Néha egyetemisták is jönnek hozzám.
– Van, amikor igen. De inkább az a lényeg, hogy a férfi élvezze. Nekem az a jó, ha visszatérő vendégeim vannak.
– Megjátszod magad az ágyban a vendégeid előtt?
– Ezt így nem mondanám. Őszintén kedves vagyok velük, és ezt értékelik a férfiak. Nyilván ők se várják el, hogy életem legnagyobb szexuális élményét velük érjem el. A hamisságot senki sem szereti.
– Van barátod?
– Igen, van. Két éve vagyunk együtt.
– És ő mit szól hozzá, hogy ezt csinálod?
– Nincs kifogása ellene, de szeretné, ha egy-két éven belül abbahagynám, amit meg is fogok tenni. Az elején megbeszéltük, hogy én ebből élek egy ideig, és ő így elfogadott engem, aminek nagyon örülök és büszke vagyok rá.
– Hogyan telik egy átlagos pénteki napod?
– Általában 10-kor kelek. Zuhany, reggeli, edzőterem. Délután kicsit olvasok, tévézek, szöszmötölök a lakásban, majd felkészülök a találkozásra az ügyfeleimmel. Fodrász, kozmetika, smink, stb.
– Hány férfival találkozol egy nap?
– Az attól függ. Mindig van egy-két ismeretlen, akikkel legfeljebb este kilencig vagyok együtt. Van úgy, hogy senki sincs 3-4 napig. A fő műsorszám a visszatérő vendégeké.
– Mennyibe kerül nálad egy együttlét?
– Nincs tarifa. Van egy összeg, ami alatt nem megyek el.
– Mi ez az összeg?
– Maradjunk annyiban, hogy szemérmetlenül nagy összeg.
– Mi a véleményed az utcai prostituáltakról?
– Szolidáris vagyok velük. Mást nem igen tehetek. Egyik kedvenc könyvem Bódis Kriszta: Kemény vaj című kötete, ami egy fiatal roma lányról szól, aki prostituáltként él. Én mint prosti, és mint nő, jól értem azt a kiszolgáltatottságot, amiben a főhős létezik. Ebből a szempontból az én világom is éppen olyan kemény, mint az utcalányoké, csak az én közegemben a szereplők jobban adnak a látszatokra. Ebben a szakmában minden lány pontosan tudja, hogy mennyit ér a teste.
(Képeink illusztrációk)