Nyugalom? Szerelem! – II. rész

Fiókba zárt érzelmek

Egy pszichológus azt tanácsolta egy férfi kliensének, hogy fejezze ki jobban a felesége iránt érzett szeretetét, mire a férfi hazament, és lemosta az asszony kocsiját…
Ezzel az ismert példával eljutottunk ahhoz a területhez, amely a legtöbb gondot okozza a párkapcsolatokban: az érzelmi életünk és a kommunikációs készségünk különbözőségéhez. Lássuk először az okokat! A nők érzelmei a jobb és a bal agyféltekéjükben egyaránt megtalálhatók, tehát mi nehezebben választjuk le az érzelmeinket az egyéb tevékenységeinkről. Ezért befolyásolnak az élet szinte minden területén az érzelmek, – magyarázza Valló Ágnes. – A férfiak viszont az érzelmeiket a jobb agyféltekéjük egy jól körülírható területén „tárolják”, mintegy „fiókba zárják”. Ráadásul az érzéseik kifejezésére szolgáló készségek, például a beszéd, központja a bal féltekében van. Tehát nem csoda, hogy a férfi nehezebben teremt kapcsolatot a két központ között, azaz sokkal gyengébben fejezi ki az érzelmeit. Ha egy férfi beszédközpontja megsérül, akkor általában teljesen elveszíti a beszédkészségét. Míg hasonló sérülés esetén a nőknél jóval kisebb a beszédkárosodás, hiszen nekünk több (legalább kettő) olyan agyi központunk van, amelyik a beszéd irányításában szerepet játszik. Számunkra fontosabb a kommunikáció, a kapcsolatainkat elsősorban beszélgetéssel ápoljuk. Azt már a tizenhat éves lány is tapasztalta, hogy a fiúk általában célirányosan jönnek össze. Motort szerelnek, meccset néznek, horgásznak, kártyáznak, mellékesen beszélgetnek is. Miközben mi azért találkozunk, hogy jót dumcsizzunk!
Ráadásul olyan intim témákról is szívesen váltunk szót, amelyekről a férfiak ritkán: szerelmekről, házasságokról, gyerekekről… Ők viszont lényegre törők, „megoldás-orientáltak”, és szívesebben fejezik ki az érzelmeiket tettekkel, mint szavakkal.
– A barátnőm épp tegnap fogalmazta meg e jelenséget kicsit durvábban – mondja Bereczki Erzsébet. – Azt mondta egy szerelmi csalódás után, hogy a férfiak „másképp vannak bekötve”, hogy a legtöbbjük „érzelmi analfabéta”. Én nem fogalmazok ilyen keményen, de azt magam is tapasztaltam, hogy alig-alig tudok úgy elmesélni valamit a férjemnek vagy más férfiismerősömnek, mint a barátnőmnek. Mert ők nem kíváncsiak a „körítésre”, számukra csak a lényeg fontos. (Persze, érdemes néha elgondolkodni azon, mi a lényeg…) A férfiaknak nem tudom ecsetelni, hogy a történetem hősének szomorú volt-e a tekintete, hogy a gesztusai összhangban voltak-e a szavaival, milyen ruhát viselt… Ezerszer hallottam már: mondd rövidebben! Nem értik a férfiak, hogy néha az „egyebek”, a metakommunikációs jelzések fontosabbak, mint maga a történet. Arról már ne is beszéljek, hogy a barátnőim mindig belekérdeznek a mondókámba, miközben a férfiakon alig látszik a hatás. Legfeljebb hümmögnek, dörmögnek, biccentenek.


,,Kicsavarod a szavaimat!”

A hétköznapi kommunikáció hetven-nyolcvan százaléka „non-verbális” úton zajlik, azaz jóval többet mondunk el gesztusokkal, mimikával, hanghordozással, testbeszéddel, mint szavakkal. És a lányok „testbeszéd-értése” kommunikációs képessége már a bölcsőben jobb, mint a fiúké! Jobban megérzik a szavak mögött bujkáló rejtett érzéseket, vágyakat, sandaságokat. A párkapcsolatok millió gondja abból is ered, hogy mi elvárjuk a társunktól: hozzánk hasonlóan „hallja meg” a ki nem mondott fájdalmainkat, vágyainkat. Ezért nem fogalmazzuk meg pontosan, mit szeretnénk, csak jelzünk, célozgatunk, végül megsértődünk, mert a társunk „süket”.
Idekívánkozik egy részlet dr. Valló Ágnes – dr. Bárány János – dr. Nemes János: Menedzsernők, menedzserfeleségek című remek könyvéből. (Mindenkinek ajánlom, aki tudatosabban szeretné irányítani a kapcsolatait!) „Ha Feri vasárnap reggel megéhezik, egyszerűen azt mondja Nórának: drágám, csinálj nekem két lágy tojást! Ha Nóra – aki esti egyetemre jár, és hétfőn nehéz vizsgája lesz, amire egész vasárnap rengeteget kell tanulnia – lágy tojásra vágyik: drágám, mit szólnál, ha ma lágy tojást reggeliznénk? Nóra elvárná, hogy megértse: rengeteg tanulnivalója van, és azt szeretné, ha Feri készítene számára reggelit. Feri valószínűleg szívesen meg is tenné, ha Nóra direkt módon megkérné rá. Így azonban csak a kérdés nyílt értelmével foglalkozik, vagyis azt veszi fontolóra, hogy van-e kedve lágy tojást enni… A rejtett kérés nem jut el hozzá… És nyugodtan tovább olvassa az újságot….. Nóra dühösen csapja a reggelit Feri elé.
Nóra: remélem, érdekes volt az újság! Az persze egy cseppet sem érdekel, hogy tanulnom kell.
Feri: Mi az, hogy cseppet sem? Hát nem azért vállaltam különmunkát, hogy ki tudjuk fizetni a tandíjadat?
Nóra: Igen, de soha, semmit sem segítesz!
Feri: Tegnapelőtt este nem én vittem le a szemetet?
Nóra: Örökösen ellentmondasz, és kicsavarod a szavaimat!
Feri: Örökösen? Csak ha nem igaz, amit mondasz!”
A köztünk feszülő különbségek miatt gyakorta végződnek rosszul azok a helyzetek is, amikor a férfit (férjet) munkahelyi vagy egyéb gondok emésztik. Épp a fentebb említett agyi „berendezkedés” az oka annak, hogy nemigen „beszéli ki” a bajait. Néha csak ül, bámul maga elé, máskor lázasan tevékenykedik, füvet nyír, autót szerel. A nő másodpercek alatt megérzi, nincs rendben valami, tehát meg akarja vigasztalni. (Magából indul ki: ha ő szomorú, akkor vigasztalást vár.) Eközben a férfi párbeszédet folytat önmagával, és ha a nő megszakítja a „beszélgetést”, ingerültté válik. Ritkán mondja el, mi bántja, nem akarja idegesíteni az asszonyt, a nő a némaságából azt szűri le, hogy a férfi megbántódott, elhidegült tőle, talán már nem is szereti…


Vigyázzunk a férfiakra!

Dr. Valló Ágnes rendelőjét számtalan lelki problémával küszködő kliens keresi fel. Depresszióban, menedzserbetegségben szenvedők éppúgy, mint párkapcsolati gondokkal kínlódók.
– Sokszor tapasztalom, hogy a kommunikációs zavarokon kívül gyakran áll a házassági válságok hátterében az a bizonyos harmadik. E téma önmagában megérne egy misét, most legyen elég annyi, hogy a férfiak ez ügyben is mások. Hozzánk hasonlóan szükségük van szerelemre – a statisztikák szerint korábban halnak meg az egyedülálló vagy özvegy férfiak –, de a szexualitást könnyebben választják el az érzelmeiktől, mint mi. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy boldog kapcsolatban élő nő félrelép, a férfiakkal ez meg-megesik…
– Én ismerek hűséges férfit.
– Akadnak, de elég kevesen! Ám még a hűtlenkedők is nagyon megszenvedik, ha az asszonyuk félrelép. Általában arra gondolnak, hogy a nő hűtlensége a szexuális teljesítményük kritikája, és nehezen fogadják el, hogy a félrelépő nők elsősorban érzelmileg kielégítetlenek.
– Minderről őszintén beszélnek a férfi-betegeid?
– Tudod, mi a legnagyobb baj? Hogy a betegeim háromnegyed része nő! Tapasztalatom szerint a férfiak többsége nem fogadja el, hogy a betegségének, betegségeinek lelki oka is lehet. Általában csak a racionális magyarázatok elégítik ki őket, pedig már kísérletek sorával bizonyították, hogy a lelkiállapotunk befolyásolja az immunrendszerünk működését, gátolja (vagy elősegíti) a korokozók bejutását a szervezetbe. Arról már ne is beszéljünk, hogy az állandó versenyhelyzet, a szüntelen rohanás, a bizonyítási kényszer, az elfojtott indulatok magas vérnyomáshoz, rosszabb esetben infarktushoz vezethetnek! Sok száz példát tudnék felsorolni a praxisomból: a lelki bajok döbbenetes testi tüneteket képesek produkálni, és bizony műrózsától is lehet asztmás rohamot kapnia annak, aki a rózsára allergiás!
– És mi mit tehetünk a férfiakért?
– Fogadjuk el őket olyannak, amilyenek! Rengeteg betegem épp azzal teszi tönkre az életét, hogy mániásan kritizálja a társát, és csak akkor képes feldolgozni konfliktusokat, ha bűnbakot talál. Vegyük végre tudomásul, igaza van Karinthynak: soha nem lesz teljes harmónia férfi és nő között, közben azt sem érdemes letagadnunk, hogy szükségünk van rájuk a hibáikkal, a kibírhatatlanságukkal, a hűtlenségükkel, a hűségükkel együtt! Azt már csak csöndesen teszem hozzá, hogy vigyázzunk a férfiakra, mert gyengék…