Szex

Megcsalás-statisztika

Minden második házasság válással végzõdik. Nagyon nehéz lenne felmérni, hogy egy kapcsolat melyik fél hibájából kerül vakvágányra, s ér véget, nincs olyan statisztika, mely kimutatná, hány házasság bomlik fel amiatt, hogy az egyik fél megcsalta a párját.





Első helyen a hűség

Lévai Katalin szociológus szerint Magyarországon is időszerű lenne egy felmérés, hasonlatos a nagy port kavart Hite-riporthoz, amely a 70-es években a szexuális szokásokat kutatta. A szakember még körülbelüli adatot sem igen mer mondani arról, hányan csalják meg párjukat, hiszen az emberek általában nem őszinték ebben a kérdésben. Biztosan állítható azonban, hogy a házasságon kívüli kapcsolatokat nagyobb részben kezdeményezik a férfiak, mert mi, nők, kevésbé vállaljuk a kockázatot. Lévai Katalin szerint – aki egy kutatásra hivatkozik – a megkérdezett nők 90%-a elsődleges szempontként említi a hűséget, ha a jó házasság kritériumairól kérdezik. A házasság előtti „együttjárós” kapcsolatokban sokkal inkább szemet hunyunk párunk hűtlenkedése felett, mondván: úgysem vele fogom leélni az életemet.






Amikor válásra kerül sor


A házasságoknak 70%-ban a hölgyek vetnek véget, ők kezdeményezik a válópert. Dr. Garami László ügyvéd szerint ez az egyetlen adat, amit tudhatunk, ugyanis a bontóperekben nem feszegetik, hogy kinek a hibájából ment végleg tönkre a házasság. A mai magyar jogrendszer tehát nem kutatja a vétkest, csupán azt hivatott kideríteni, betölti-e a házasság még a funkcióját, vagy sem. Magánvéleménye szerint a harmadik személy fellépésével megadatik az elköltözés lehetősége a félrelépő félnek, hiszen nagyon sokszor előfordul, hogy egy haldokló kapcsolatot csak a közös vagyon tart össze, amin nem tudnának osztozni a felek.






Megközelítés a lélek felől


Általában az olyan típusú emberek lépnek félre, akik bizonytalanok önmagukban, állandóan kérdezgetik: vajon elég jó vagyok neki? Vagy: elég jó ő nekem? A megcsalás Peresa Magdolna pszichiáter, párterapeuta szerint a személyiség gyengeségét, bizonytalanságát, éretlenségét is bizonyítja. Egy kapcsolatban mindig akkor vannak válságok, amikor egy fejlődési szakasza véget ér, pl. gyerek születik, a gyerekek kirepülnek stb. Az emberek többsége nagyon nehezen dolgozza fel, ha megcsalják. Általában egy baráthoz, barátnőhöz fordulnak vigaszért, de ne szégyelljük szakember segítségét kérni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése