Egy zaftos szerelmi pletyka, főleg ha egy kis etyepetye is van benne, márpedig általában van, hiszen nem a középkorban élünk, izgalmat és színt lophat a nyomott, szürke hétköznapok világába. Próbáljunk most megszabadulni a fekete fejkendős, szúrós szemű, sarkon összedugott fejjel pletykálkodó öregasszonyok unalmas sztereotípiájától, és koncentráljunk a pletyka univerzalitására, hogy miért is imádjuk a pletykát mindannyian. A férfiakat is beleértve, mert szerény véleményem szerint a teremtéskoronái pletykásabbak, mint a pletykafészeknek titulált nők.
Férfi vagy nő, az okok többnyire ugyanazok.
A pletykák át vannak itatva feromonokkal, mint egy szivacs, csak úgy terjesztik a szexuális csalogató illatokat. Felkeltik vágyainkat, vérnyomásunk emelkedik, pulzusunk szaporább lesz, szívünk hevesebben ver, a pupilla kitágul. A pletyik szeretete tehát nem másról tanúskodik, mint hogy emberek vagyunk, érzéki lények, tele szenvedéllyel.
Szenvedélyünk eredője azonban nem mindig pozitív, hisz gyarlók vagyunk, így a szerelmi pletyka gyakorta rosszindulattal szennyezett. A történet szereplőiről kellemetlen részleteket szövünk a történetbe, a negatív aspektusokat kidomborítjuk, a pozitíveket elkenjük irigységből vagy kárörömből. Megfeledkezünk a mentőkörülményekről és a véletlen összjátékáról, ügyvédből vagy pártatlan esküdtből, bíróvá, igazságosztóvá válunk. Hiszen ugyanaz a történet elmondható így is meg úgy is.
Igenlően: Képzeld, Dávid és Juli összejöttek a céges bulin. Tök jó páros, illenek egymáshoz, mind a ketten tők jó fejek. Igaz, hogy Julinak van pasija, de biztos nem lehet nagyon komoly. Különben nem esett volna Dávidnak egyetlen koktél után.
Rosszmáj
úan: Ez a Juli igazi kis kurva. Van krapekje, de azért simán pasizik a céges bulin. Az azért tudhatná, hogy házi nyúlra nem lövünk. A munkahelyi kapcsolatok különben sem tartósak. Dávidot meg okosabbnak gondoltam ennél, meg nem csak okosabbnak, hanem
A pletykáknak mint saját bőrünkön is volt alkalmunk több ízben kínosan megtapasztalni – gyakran a fele sem igaz, mégis elhisszük, terjesztjük őket, csámcsogunk rajtuk. Beindul a fantáziánk, továbbszőjük a megkezdett szálat. Mindnyájan igazi regényíróvá válunk.
A kérdés csak az, miért bonyolítjuk pletykákkal az életünk? A válasz egyszerű: mi lehetne izgalmasabb a fikciónál, a mesénél? A valóság túlontúl unalmas.
