Szex

Egyéjszakás kalandok

Alábbi összeállításunkban az egyéjszakás kalandokat járjuk körül - különös tekintettel a férfiak véleményére. Idõsebb és fiatalabb pasik nyilatkoznak futó kapcsolataikról, kíméletlenül és õszintén. Sok interjú!

Beszélgetőtársam harminc éves, jóvágású, jómódú, egyedülálló férfi; macsó-típus. Hét évig úgy gondolta, hogy a lány, akivel él, egyszer a felesége lesz. Aztán betoppant az idillbe egy harmadik, ő pedig elegánsan félreállt. Azóta éli a független pasik életét, és bár vágyik egy szerető társra, retteg a csalódástól és a kiszolgáltatottságtól. Ezért inkább maradnak a kockázatmentes, röpke együttlétek.


– Hány egyéjszakás kalandod volt az elmúlt években?

Először is tisztázni kéne, hogy mit értünk egyéjszakás kalandon. Alapvetően külön kéne választanunk azokat az eseteket, amikor valakit akkor látsz életedben először, azoktól, amikor valakit ismersz évek óta, majd egyszer csak jön egy olyan parti, esemény, céges buli, amikor összekeveredsz vele. Bevallom, az első típust nehéz számszerűsítenem, olyan húsz körül, de ezek közül öt-hat arcot tudok konkrétan felidézni, és egyik lánnyal sem tartom a kapcsolatot. Általában ezeknek az eseteknek semmilyen hatásuk sem volt az életemre, vagy annyira negatív az élmény, hogy jobb is, ha feledésbe merül.
A második típus először gimnáziumban fordult elő; negyedikben egy bulin kicsit lelazultunk, és úgy alakult. Mi magunk is elcsodálkoztunk rajta, és nem is lett belőle később semmi. Azóta volt még néhány hasonló munkahelyi történetem, de mivel az időtartamuk is legfeljebb napokban mérhető, egyiket sem nevezném kapcsolatnak. Viszont ezek jóval nehezebb helyzetek, hiszen utána is jelen vagyunk egymás életében és ezt valahogy kezelni kell.

– Sikerül?


Lehet, hogy ez elhárító mechanizmus, és azt látom, amit látni akarok, de nem hiszem, hogy a lányok egy éjszaka után bármiféle kapcsolatban reménykednek. Nem is tudom elhinni, hogy a nők ennyire naívak lennének! Eddig még soha nem kellett nagyon magyarázkodnom, szerintem a csajok is tudják, hogy ez miről szól. Pedig nem zárkóznék el utána a beszélgetéstől, de egyszerűen nem jön elő kérdés. Kínos kérdéseket amúgy is esetleg attól várnék, akivel aznap este találkoztam először, mert aki egy kicsit is ismer, lát napközben jönni-menni, arról el sem tudom képzelni, hogy abban bízik, hogy ilyen antréval kezdenék komolyabb kapcsolatba. Szerintem egy szexszel indított kapcsolat egyszerűen halálra van ítélve. Persze volt olyan, amikor az előző este megismert lánnyal szánalmas próbálkozásba kezdtünk a történtek után, de villámgyorsan kiderült, hogy semmi mondandónk nincs egymás számára, és kínosak a csöndek. Olyan is volt, hogy utána közösen elmentünk hétvégére egy nagyobb társasággal és teljes volt a tudathasadás. A lány úgy viselkedett, mintha régóta összetartoznánk, nekem viszont teher volt, hogy állandóan rá kéne figyelnem. Ha én valakivel komolyabb kapcsolatot szeretnék, biztos, hogy nem az ágyban kezdődne.

Tapasztalataid szerint általában ki a kezdeményező?

Egy szórakozóhelyen csak azon múlik, hogy ki szúrja ki előbb a másikat a tömegben, és próbál a közelébe kerülni. De manapság a csajokban semmiféle fenntartás nincsen az első lépés megtételével kapcsolatban. A legnagyobb gond, hogy a nőkről sugárzik, amikor – úgymond – lejönnek pasizni. Annyira görcsösen igyekeznek, hogy az este épp ellenkezőleg sül el: elvesztik a varázsukat és csak az akarás, a bizonyítási vágy marad. Lehet, hogy egész éjszaka tipp-topp a külsejük és rendben van a kistáska, a szájfény, sőt a frizura sem mozdul el, csak éppen közben elfelejtik magukat jól érezni. De a másik véglet, amikor a nők szinte féktelenül buliznak, hogy felhívják magukra a figyelmet, ellentétben a fiúkkal, akiknél a buli egyetlen célja, hogy jól érezzék magukat, nem pedig, hogy bárki észrevegye őket. Ez sok félreértést szül. Ismeretségi körben viszont, attól a pillanattól kezdve, hogy a kölcsönös szimpátia adva van, csak az alkalomtól, és az ott elérhető lazítószerektől függ, hogy a gátlások mikor omlanak le. Nemrég olvastam egy angliai felmérés eredményét, mely szerint a vállalati karácsonyi bulikon a munkavállalók fele valamilyen közelebbi fizikai kontaktusba kerül a kollégáival. Az alkohol aktivizáló szerepe nálam is tagadhatatlan, de szerintem ez igaz majdnem mindenkire. Az egészben egyébként az a legviccesebb, hogy ha van valakid, szinte érezni lehet rajtad és azonnal vonzóvá válsz mások szemében is. Nem is tudják rólad, de valahogy mégis sugárzik. És ilyenkor csőstül jönnének a nők. A másik rejtély, hogy a nők valamiért buknak a közönyös fickókra. Egyszerűen kényszert éreznek rá, hogy valamilyen reakciót kiváltsanak belőle. De az is lehet, hogy csak azért, mert ha kétszáz ember féktelenül partizik, az az egy lesz a feltűnő, aki békésen üldögél egy asztalnál a sörével és nézelődik.

– Egy sikeres hódítás jót tesz az önbizalmadnak?

A húszas éveim elején ez még szempont volt, de így harminc felé már nincs rá szükségem, hogy leteszteljem, piacképes vagyok-e, vagy hogy elmesélhessem a haveroknak. Ma már egyáltalán nem is beszélek erről. Nem nagyképűség, de tudom, hogy nem vagyok se ronda, se béna, és amikor úgy érzem, fel tudok szedni egy nőt. Ha mégis kudarc érne, különösebben nem esnék kétségbe. De van például egy barátom, aki sportszerűen űzi a telefonszámgyűjtést. Számára minden új szám egy újabb siker. Az esetek nagy részében aztán az égvilágon semmi nem történik utána, esetleg küld a lányoknak pár nappal később egy sms-t, amire persze nem kap választ, hiszen a csajok látják, hogy tíz perc múlva már másnak szövegel. De írtak már neki olyat is, hogy „Mi van, a többiek nem válaszoltak?”.

– Számodra mi a siker?

Nem hajtok görcsösen az egyéjszakás szexre, ha erre gondolsz, mert azért az tagadhatatlan, hogy egy tízes skálán ezek igen alacsony pontszámot érnek el. Egyrészt az ital miatt, másrészt mert két olyan ember esik egymásnak, akik jóformán semmit nem tudnak egymásról. Nincs szinkron, nincs harmónia. Szeretkezésnek tehát a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni, ez tiszta szex, még akkor is, ha a szándék alapvetően megvan, hogy mindkét félnek jó legyen. Szerintem például minden mehet, ami a másiknak is jó, de azért a Private Gold teljes repertoárját nem lehet előadni az első éjszaka alatt. Az pedig, hogy két vadidegen embernek egyszerre legyen jó, szinte lehetetlen. Hacsak nem két kozmikus lényről beszélünk, akik között semmi feszültség és görcs nincs, ami kizárt, hiszen ilyenkor mindketten meg akarnak felelni.
Megkockáztatom egyébként a kijelentést, hogy az egyéjszakás kapcsolatoknak nem igazán a szex a mozgatórugója. Sokkal inkább az, hogy azt az estét sem egyedül kellett eltöltenem. És szerintem a nők sem értékelhetik nagyra szexuálisan az egyéjszakás kalandjaikat.

Részedről fontos, hogy Nála vagy Nálad?

Nem szempont. Nem félek tőle, hogy utána zaklatni fognak, és én sem akarok hajnalban elmenekülni. Az már kérdéses, hogy ha másnap reggel dolgom van, ott merek-e hagyni valakit egyedül a lakásomban… De általában ilyenkor a csajokban is van annyi feszültség, hogy igyekeznek eltűnni. Másnap reggel felébrednek és indul a para: vajon ez a pasi most mit gondolhat rólam? Én személy szerint nem nézem le a nőket, akik első este elmennek egy pasival, gond akkor van, ha összekeverjük a biológiai szükségleteket a végzetes nagy szerelemmel. Egy gyorsétterembe is azért megyünk, hogy az éhségünket pillanatok alatt csillapítsuk, de ha valami igazán jóra vágyunk, inkább megadjuk a módját és elvonulunk egy olyan helyre, ahol tetszetős tányérról csipegetjük a finom falatokat. Fontos tisztázni, hogy mire vágyunk.

– Szerinted mit kéne a lányoknak másképp csinálni?

Azt tanácsolnám a csajoknak, hogy ha kiszúrnak valakit egy szórakozóhelyen, inkább csak arra törekedjenek, hogy felhívják magukra a figyelmet, másnap beszéljenek újra telefonon, és elkezdődjön valami. De ne higgyék, hogy bármit is garantál, ha már az első éjszaka lefekszenek a pasival. Ha a férfi mégis nagyon rámenős, de a csajnak szent elhatározása, hogy valami komolyabbra vágyik, akkor először gondolja végig, hogy ez valószínűleg nem arról fog szólni, amit ő szeretne. Ha viszont ezek után is belemegy, akkor készüljön fel rá, hogy utána reklamációnak helye nincs. A nőknek tudomásul kéne venniük, hogy ha két vadidegen ember félmámorban összeborul egy szórakozóhelyen, abból nem lesz hosszútávú kapcsolat. És ha látszik rajtuk, hogy nagyon akarnak valamit, akkor a férfi el fog menekülni. A komoly kapcsolattól, a függőségtől való félelem és a bizalmatlanság mindig jelen vannak az esetleges korábbi csalódások miatt. Tapasztalataim szerint egy-egy nagyobb kudarc után mindig van pár nő, akik a pionírek hálátlan szerepét töltik be. Mint az első sorban lévők a csatában, szükségszerűen elhullanak ők is. Annyi a szerepük, hogy megnyissák az utat az utánuk következőknek, akik között talán ott van egy igazán figyelemre méltó is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top