Egy mondás jár az eszemben, és úgy érzem, minden pillanatban erősebb leszek tőle. Már látom magam, ahogy transzparensemet magasan lengetve járok: A szerelem nem ismer határokat!
Meg sem fordul a fejemben, hogy értelmezzem e mondást, hiszen annyira egyértelmű. A csomagomat húzom a kijárat felé, még egy gyors pillantást vetek magamra a tükrös ajtóban, majd kilépek. Megpillantom kedvesem a sok, hasonló örömre váró ember közt és megölelem. Ebben a pillanatban bevillan egy-két emlék…
Egy kávéházban láttam meg először, Budapesten. Éppen egy barátnőmre vártam, meg a kávémra. A barátnőm mindig sokat késik, én pedig szeretek beszélgetni. Angolul is. Először életemben imádtam a barátnőmet, amiért egyórás késésrekordját annyira megdöntötte, hogy meg sem érkezett. Megtudtam, hogy emberünk üzleti úton van nálunk, és ahogy lenni szokott, másnap hazarepül a ködös Albionba. Jellemző, gondoltam magamban, de azért címet cseréltünk, és mindenki ment a dolga után.
Próbáltam a szokásos időutazást kicsit lelassítani, és nem menyasszonyként látni magam, amint a karját az enyémbe fonja. Mert ez is jellemző, gondoltam.
Már a taxiban ültünk, újra a reptér felé, még mindig ölelkezve, mikor mosolyogva gondolataimba merültem: vacsorák, virágok, tévézés (Melyik adót is nézzük?), videózás, mozi (Van nálad egy zsepi?), szülők, rokonlátogatás (Nagyon aranyos mind a hat unokatesód), séták kéz a kézben (Jó ez a kis csönd, nem?), munka (Átnéznéd ezt a fordítást, mielőtt leadom?)… Minden volt ebben a hétben, ami egy normális kapcsolatban történik. És a szerelem nem ismer határokat csengett a fülemben a dallam, és hirtelen arra gondoltam, hogy hányan találtak igazságot ebben a mondásban előttem.
Már két éve gondolkodom el mosolyogva a taxiban ülve a reptér felé, de most már inkább olyan mondatok jutnak eszembe, mint: És akkor ideköltözöl nem? Nagyon jól beszéled a nyelvet, biztos találnál fordítói munkát is vagy De ha te jönnél Pestre, sokat kereshetnél a szakmai tapasztalatoddal , és itt jobb lesz gyereket nevelni is, mert jobb az oktatás
Hogy mit gondolnak az emberek? A taxis mindentudóan mosolyog. Így könnyű, mondják mások. Sokan irigykednek, és azt mondják, hogy ilyen egy jó kapcsolat, mert így nem ununk rá egymásra, és szerelmünk kiállja az idő és a távolság próbáját, változatos és mindig új. Mások nem értik, hogyan lehet így feldarabolni és kimérni a szerelmet. Azt is mondják, hogy Kossuth Lajosnak igaza volt: Aki hazát cserél, szívet cserél.
A határok eltűnni látszanak Európában, mindenhol ott lehetünk három órán belül, ráadásul egyre olcsóbban. Nagy a csábítás. Főleg ha az ember fia/lánya szerelmes lesz. De maradnak a barátok, akikkel az igazi bajokat megosztjuk, akikben sok van belőlünk, hisz szinte együtt nőttünk fel, marad a család, a legújabb, jóízű szleng, a főzelék és a szokások, amikhez annyira ragaszkodunk.
Így hát egy taxiban rájöttünk, ha az ember társat keres, igenis szorítsa határok közé, és ne cseréljen szívet.