B. már nem táncol…

B. már két éve nem táncol. Most egy kisvárosban él az Alföldön. Régi jó barátság fűzi egy távoli ismerősömhöz, így akadtam rá. 5 évet húzott le bártáncosnőként, erre nincs szebb kifejezés, mondja lassan. „Isteni szerencsével úsztam meg, folytatja, de kicsi híja volt, hogy rajtaveszítsek.”

16 évesen gondolt egyet, és feljött Budapestre. Egy osztálytársa hívta azzal, hogy itt megcsinálhatja a szerencséjét. Egy svábhegyi, zártkörű klubban mutatta be a tulajdonosnak, ő maga pultoslány volt ugyanott. Azt mondták B-nek, hogy mutassa meg, mit tud, ha megfelel, felveszik. B-nek éppen csak a lába nem akadt össze zavarában, de ezek majd felfalták a szemükkel, tudta, hogy mindegy, mit csinál. 16 éves volt, tetszett neki a dolog. „Annyit mondtak, hogy egy kicsit erotikusabb is lehetne, de majd kialakul.”- mondja B., és elfintorodik.

Egy hete volt Pesten, amikor megverték.
El kellett volna mennie valakivel, és nem akart. „Arról azért nincsen szó, hogy agyba-főbe, de maradt nyoma rendesen.” Másnap már elment. „Ezek pénzes pasik voltak, meg műveltek is, nem volt nagyon rossz velük, csak én nem kurvának jöttem ide.” B-nek négy állandó látogatója lett, egy idő után ha akart volna, se mehetett el mással. Lakása volt, ruhái és ékszerei, de hozták-vitték, egy lépést sem tehetett egyedül.

Aztán egyszer eladták. „Egy ukrán vett meg, nem t’om, mennyiért. Nem tudtam semmit, csak azt, hogy majd elvisznek. Minden este, amikor elindultunk a bárba, azt hittem, na most. Aztán egyszer kiugrottam az autóból.” Nem volt zárva? Nem ültek melletted? „Az ablakon keresztül. Volt egy táskám, amelyiknek vasalva voltak a sarkai, azt vágtam az üvegbe, úgy robbant, mint egy bomba a filmeken.” B. nevet, nem néz rám. „Forgalmas helyen, rögtön odajöttek, ömlött az arcomból a vér, ezek meg úgy begazoltak, hogy elhúztak, hát ennyi. Kórház, meg minden, de látod, hogy nézek ki. Asszem, megérdemeltem. Még csak fel se mertem jelenteni őket.”