 |
porcica
Sokáig én is azt gondoltam, hogy az én készülékemben van a hiba, mert nem igazán volt normális kapcsolatom. Ha volt is, akkor rövid, és én kezdeményeztem. Ez egy idő után uncsi. És kb., akkor jöttem rá, mi a baj, mikor 14 hónapja összejöttem a mostani párommal. Most már azt gondolom, igenis félnek tőlem a pasik. Nem vagyok szupermodell, de azért megnéznek az utcán, mégsem közeledtek hozzám a fiúk. Pedig jártam szórakozni, és az egyetemen is voltak még független srácok. De valahogy elriasztottam őket. Talán mert túl erős, túl tudatos, túl komoly vagyok. Vagy legalábbis ezt gondolták rólam. Részben tényleg ilyen vagyok, rákényszerített az élet. De ha van, aki közeledni mer hozzám, aki méltónak tartja magát, akkor simulékony kezesbárányka tudok lenni. Mert legyek bármily emancipált, öntudatos, miegymás, akkor is nő vagyok elsősorban, aki szereti, ha gyámolítják, óvják, védik. Én azt hiszem megtaláltam, aki alkalmas erre. De nagyon hosszú volt az út idáig, és közben romokban hevert az önbizalmam, hogy miért nem kellek senkinek?????
dike
Mondjuk egyszer leszólított egy nagyon aranyos srác az egyik plázánál. Nem volt tolakodó, kávéra akart meginvitálni. Csak akkor még sajnos megvolt a vőlegényem. Pech Most meg hiába kezdeményezek (már a házinyúlra nem lövök elvet is feladtam) Meg egyébként is: miért a nőnek kell rohangászni a pasi után??? Fiúúúúúk!!! Felkelni, ébresztő!!!
leominor
Apám úgy ismerkedett meg anyámmal, hogy egy bálban odament hozzá (miután hónapokon át nézegette előtte), felkérte táncolni és tánc közben közölte vele, hogy szereti és feleségül akarja venni. :-))
Lalaith34
