Egy budapesti szórakozóhelyen táncol minden harmadik este, a belvárostól tíz percnyi gyalogút, sötétben már sejtelmes környék.
Ő nem a főnök, csak a kis főnök, feleli Rita legyintve. Azt hiszi, hogy azért, mert sok pénze van, meg jóképű, minden lánynak megremeg a térde. Akinek meg nem, hát azt kifizeti. A marha. Úgy ordítottam vele, mint egy piaci kofa, amikor bepróbálkozott. Nem bántott, de szerintem ki fognak rúgni. Nem érdekel, egy órán belül lesz munkám máshol, vannak barátaim a szakmában. Kérdezem tőle, hogy miért csinálja. Azt mondja, szereti a színpadot, meg hogy közönsége van. Színésznő akart lenni, de nem engedték. Apja orvos, anyja ügyvéd. Egy főiskola, két idegen nyelv. Csak az egyikből van nyelvvizsgám, kuncog, és mind a ketten tudjuk, hogy bármit megtenne, amivel bosszanthatja a szüleit.
Eszter profi táncos, Németországban tanult. Egy elegáns szórakozóhelyen lép fel szombatonként. A dunántúli város neve titok marad, megkért, hogy ne írjam meg. Nem mintha szégyellné, csak a szülei nem tudják. Azt hiszik, hogy színházban dolgozik. Próbálta is, de nem sikerült. Nem akart lefeküdni a direktorral, úgyhogy az első próbáig sem jutott el. Itt, a mulatóban bezzeg hozzám sem érnek, pedig mindenki fordítva gondolná, nevet, és rágyújt. Ide jómódú, úri közönség jár, sokan Ausztriából. Egy barátnője révén került ide, és azt mondja, nem bánta meg. Talált partnert is maga mellé, még Németországból ismeri azt a fiút, akivel már több, mint fél éve táncol. Saját koreográfia, szereti.
Igen, tettek már ajánlatot neki, ezek itt finom urak, nem kínos visszautasítania őket. Egyszer történt csak meg, hogy egyikükét elfogadta. Jól választottam, vagy szerencsém volt, nem tudom, mondja szégyenlősen. Azóta is visszajár, szeretek vele lenni. De szerelemnek azért nem mondanám. Nem emlékszem, egyáltalán voltam-e szerelmes valaha. Eszter szerint nyugodt, kiszámítható életet él, egyelőre nem tud ennél jobb megoldást. Az biztos, hogy ebben a városban nem veszi el senki, ha majd családot akar, fel kell szednie a sátorfát.
Képeink illusztrációk
B. már nem táncol… Egy “kemény” történet arról, akinek nem volt szerencséje.>>