Hülyének érzem magam…

Lehet pirongatni a férfiakat, hogy kórosan vonzódnak mindenhez, amiben áram kering – maroktelefon, elektromos kenyérszeletelő, telefont utánzó kínai törperádió, utóbbin jót kacarásznak, mikor egy nő bedől, és tényleg telefonnak nézi –, de valószínű, hogy nő és televízió eljegyezték egymást. Kapcsolatuk már pirkadatkor elkezdődik. Reggeli ölelés helyett még zárt, leragadt szemmel hátuk mögé nyúlnak, mértani pontossággal – bal kézzel! – megragadják az ágyon hagyott távkapcsolót, és a kis lézersugárral életet lehelnek a képernyőbe. Különben minden mást elfelejtenek, hogy hol az a kis pántos pókos top, meg jaj elkutyulódott a csúcsos orrú cipellő, minket, vétlen férfiakat csesztetnek, de a távvezérlő helyét fejben tartják. A nyomógombokat sem kell nézniük – vakon gépelnek.





A félálomban az élet értelmét kereső férfi szemhéjának belsején beteges villódzást érzékel, azt hiszi, baj van, hirtelen felül, és amit lát: barátnője váltogat az adók között. Én még fel sem fogom, mit látok, ő már eldöntötte, hogy erre nem vesztegeti az idejét, és továbbkapcsol. Vagy harminc műsorba pillant bele, de végül egy tökéletesen érdektelen csatornán állapodik meg. A férfi párnájába temeti arcát. Az élet értelmét most már nem keresi, mert mélyen és intenzíven hiszi, hogy nincs is neki. Egy problémával kevesebb.

Percekig időzünk valami marhaságon. Ekkor újabb villódzás indul el, zenei csatornára érkezünk, de ami szól, az véletlenül sem a mi ízlésünk. A nő kiugrik az ágyból, magunkra hagy minket a hajnali csendet és nyugalmat megtörő kiabáló szörnyeteggel, elindul zuhanyozni, készülődni. A távirányítót felesleges is közelünkben keresni, magával vitte a fürdőszobába – köntöse zsebében fellelhető -, vagy jó messzire elpakolta, így ha esetleg halkítani akarnánk – félálomban minden hang felerősödik az agyban -, ki kell kászálódni a paplan alól. Nőnk fél óráig is távol van, de ha egyetlen percre más adóra váltanánk, azonnal ott terem, elveszi a távkapcsolót, és helyreállítja a világrendet.





De mindez eltörpül ahhoz képest, amit esténként művelnek. Megfigyeltem, hogy a legintelligensebb, legagyafúrtabb nőket is odaszögezi a televízió elé a Barátok közt vagy a Vészhelyzet, és a hétvége még súlyosabb ebből a szempontból. Üldögélünk vasárnap délután a pamlagon, olvasgatunk, olvasgatnák, de megy a tévé. Jön a Szívek szállodája és egy tévéjáték ismétlése, melyet többször is olvastak regény formában. Néha erőt veszek magamon, hogy bekapcsolódjak, de gyorsan – kábé két perc elég is hozzá – elveszítem a türelmem, elkezdek csapkodni meg hajigálni, hogy lehet ezt nézni, és minek megy a tévé, ha mindketten olvasunk, így nem lehet olvasni, „Te hogy tudsz?” – kérdezem.
„A nők tudnak egyszerre több dologra is koncentrálni” – érkezik a válasz.

Hát igen, egyszerű férfiak vagyunk. Teljesen hülyének érzem magam.