Szex

Modern rabszolgatartás

„Egy intim szexuális partnerkapcsolatban minden elfogadható, amit a partnerek örömmel fogadnak, és egyik félnek sem okoz pszichés vagy fizikai károsodást.” Molnár Tamás szexuálpszichológus

Bakos Ferenc Idegen szavak és kifejezések kéziszótára a domina szó jelentéséről imígyen ír: úrnő. Dőlt betűkkel még ott szerepel, amit amúgy is tudunk, hogy latin eredetű, régies kifejezéssel akadt dolgunk. Ennél azért többet kellene tudnia a szótárszerkesztőknek, na de mindegy.

A dominák alapvetően hivatásos prostituáltak kicsit más, talán nagyobb repertoárral, noha akad köztük műkedvelő is. Találkozhatunk velük újságok partnerkereső rovatában, de az interneten is rajtakaphatjuk őket. Emitt képek is rendelkezésre állanak. Ebből is látszik, hogy az arc még a domina szerelmeseinek is fontos, vagyis nem mindegy, mi van az álarc alatt, és hogy a domina nem perverz vadállat, aki agyonveri vendégeit.

A hangsúly ugyanis nem a testi fenyítésen van, hanem a lelkin, az alárendelt viszonyon. A domina úrnő, és partnerei rabszolgák, aki imádják az úrnőt. Alávetettségüket kiszolgáltatottságuk reprezentálják a különféle rítusok. A domina fekete bőrbe vagy műanyag ruhába bújik, néha álarcot is visel, hogy félelmetesebb legyen, hogy jobban mutassa fölényét. Az öltözetnek szexinek kell lennie, hogy a szexuális fölényt és függést is elérje. A rabszolgát gyakran megkötözi úrnője, hogy teljes legyen a kiszolgáltatottsága, majd megalázza. Izgatja, de nem elégíti ki, korbáccsal veri péniszét, fenekét, ráül, rápisil.

A rabszolga többnyire nem érinti meg rabszolgatartóját, csak cipőjét csókolhatja, tűsarkát. Mint mindenben, ebben is vannak, akik messzebre mennek, de ha a domina szó hallatán sötét, nyirkos pincék jelennek meg előttünk, mélyükön megkötözött, álarcos pévécébe öltözött szereplőkkel, ahol az orgia valaki halálával végződik, akkor rossz nyomon járunk.

Nem tudjuk, hogy a férfiak hány százaléka találja vonzónak az erotikus szerepjátékokat, a kikötözést, de gyanítjuk, hogy többen, mint gondolnánk. Talán erre a kérdésre is választ kapsz, ha kedden este nyolc órától a Radio Cafe 98.6-ra csavarod a rádiód, ahol a stúdió vendége lesz Cila Cameron, a híres, 400 rabszolgával büszkélkedő domina. Műsorvezető: Soma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top