Házisárkány lettem

Bizonyára mindannyian ismeritek a házisárkány kifejezést. Ez a szó azokat a nőket jelöli, akik a férfit otthon elnyomják. (Azt most hagyjuk, hogy e szót nő vagy férfi találta-e ki. Gyanítom, hogy nő volt, egy házisárkány nő.) A házisárkány rátelepszik a férfira – mondják a férfiak – csattog és kénköves mennykőt fúj. Mellette a férfi tönkremegy, gondolatait és szokásait elhagyja, barátaival csak titokban találkozhat.

A házisárkány szakadatlanul undok, aki szándékosan elsózza az ételt, lejárt szelvényt csempész a gyerekek buszbérletébe, éjszaka damilt feszít ki a belső szobában, és ha a férfi édesanyja elbukik benne, az egészet a férfire keni. A házisárkány a legnagyobb létezésrongáló kisiparos ebben az országban, nagyobb mint az összes kisalföldi borhamisító együttvéve. A házisárkánynak bérelt helye van a Létezésrongálók Országos Érdekvédelmi Szövetségében, ahol főtitkári tisztséget tölt be, miután kifúrta a legjobb barátnőjét, csak mert az egyszer azt mondta rá, hogy nem áll jól neki a szoknya.

A házisárkányok leleményessége a gonoszságban oly határtalan, hogy még azt is megengedhetik maguknak, hogy ne színleljenek. Az a módszerük, hogy őszinték. Nem öltenek magukra maszkot, szakadatlanul undokok a férfihez. Ha például a házisárkánynak van orgazmusa, azokat rendszeresen letagadja, csak mert élvezi, hogy a férfi utána zavartan téblábol bánatában vagy a falnak veri a fejét őrületében, ki-ki vérmérséklete szerint.

Személyesen egyetlen házisárkányt sem ismerek (legfeljebb annyiban, amennyiben minden nőben él egy kicsi házisárkány), de mindig megrendülök, ha találkozom egy élő házisárkánnyal. Mint amikor belenézek egy mély, sötét kútba, ahonnan nincs a tekintetnek visszatérés. Ilyenkor azt gondolom, hogy egy házisárkányt valószínűleg nem tudnék szeretni. Hacsak nem úgy, mint egy érdekes alakú ásványt vagy egy kátrányfoltot az aszfalton.

A házisárkány színes személyiség

Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb házisárkánynak van valamilyen alapszíne. Furcsa módon az ő színük a legvalóságosabb, talán a legrégibb életszín. Olyan zöldes-barnás. Mint a leveleké ősszel, a moszatoké, a moháké, a hüllőké, őslényeké. Éppen emberietlen, de ezért lehet a természet színe.

Egyszer láttam egy élő házisárkányt a hetes buszon. A melegség, a báj, a kellem és küllem hiánya lehangoló volt. Ennek a házisárkánynak kelkáposztaszaga volt és a gyerekeit cekkerként vonszolta maga után, miközben egyfolytában üvöltözött. Olyan szavakat használt a gyerekei előtt, a gyerekeinek beszélve, mint egy kocsis. Libabőrös lettem a mondataitól, elsápadtam, majd elkezdtem szédülni. A kisfiú észrevette, hogy észrevettem, hogy az édesanyja egy házisárkány, és zavartan a padlóra szegezte tekintetét.

Biztos forrásból tudom, hogy van olyan házisárkány, aki gyerekkorában kínozta az állatokat. (Én is, de ez most nem tartozik ide.) Egyesével tépkedte ki a légy szárnyait, mert egyrészt kíváncsi volt arra, hogy szárnyak nélkül meddig él egy lény, másrészt bosszantani akarta a barátnőjét, aki áldott jó természet lévén mindig sírva fakadt, ha a házisárkány állatokat kínzott. A házisárkány így két legyet ütött egy csapásra, mondhatnánk.

Vannak férfiak, akik azt gondolják, hogy a házisárkány senkinek sem kell, és amikor egy férfi elvesz feleségül egy házisárkányt, még nem tudhatja, hogy jóravaló felesége idővel (vagyis előbb vagy utóbb) házisárkánnyá válik. Hiszen ha tudja, akkor nem vette volna el feleségül. Erre csak azt tudom mondani, hogy az ilyen férfiaknak házasság előtt talán el kellett volna olvasniuk a „102 dolog, amit tudnom kellett volna a nőkről, mielőtt megházasodok” című könyvet. De a szolidaritásom akkor is azon férfiaké, akik valamely házisárkány mellett tengetik szomorú életüket.

Kedves Olvasó! Az a véleményem, hogy az Isten mentse meg a férfit a csúnya és gonosz házisárkányoktól. Ezért legközelebb a szép, okos, és szerethető nőkről fogok beszélni.