 |
Vígh Anita |
– Mikor vetetted papírra az első olyan sort, amelyet felvállaltál a külvilág előtt?
– Azt hiszem, gimnazista lehettem. Volt egy fiatal magyartanárnőm, aki egyéni módszerrel szerettette meg velünk az irodalmat. Amikor például a szonett műfajáról tanultuk, az osztályban mindenkinek szonettet kellett írnia. Ezekből a próbálkozásokból derült ki nemcsak számomra, hogy van némi tehetségem az íráshoz.
– 1998-ban jelent meg első gyerekkönyved A kacsalábon forgó kiscsirke, amelyet további három mesekönyv követett. Miért épp mesével jelentkeztél először?
– Az írásaim valamiképpen az életem körülményeit tükrözik. A meseírást azért kezdtem, mert van két fiam, akiknek akkoriban sokat meséltem otthon, és ők egy idő után elunták a szokásos esti történeteket. Kezdetben a jól ismert meséket variáltam át például a Hófehérkét, a Piroska és a farkast , majd egy idő után saját mesét gondoltam ki és vetettem papírra. A fiaim voltak az első kritikusaim. Ha gurultak a nevetéstől a reggelizőasztalnál, akkor tudtam, hogy jó, amit írok. Ha valamelyik résznél elunták magukat, akkor sejtettem, hogy változtatnom kell a sztorin.
– Mostanában fejezted be első felnőtteknek szóló könyvedet, a Szex és Budapestet, amely folytatásokban olvasható a Nők Lapja Cafe-n. A könyv nyilvánvalóan önéletrajzi ihletésű, vagy legalábbis a meséhez képest kevésbé épül fikcióra.
– Igen, ez egy szomorú korszak lenyomata. Tudod, amikor a Szex és Budapestet elkezdtem írni, már elváltam a férjemtől, és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen az, amikor valaki két gyerekkel lesz szingli. A címadás evidens volt: miután elolvastam a Szex és New York című könyvet, egyértelművé vált, hogy minden városnak megvan a maga szexualitással és boldogságkereséssel kapcsolatos története, amivel érdemes foglalkozni. Tehát létezik a Szex és Tokió, vagy a Szex és Párizs, vagy akár a Szex és Kazincbarcika is.
– … akkor már értem, hogy a címadásnál miért volt ennyire hangsúlyos az erős jelenléttel bíró Budapest szó beemelése a címbe
– Igen. Természetesen az egy más kérdés, hogy amikor alkalmaztam a Szex és New York ötletét a budapesti viszonyokra, olyan terepre leltem, ahol bőven tudtam hasznosítani saját és barátnőim élettapasztalatát. Remélem, sikerült valami általános érvényűt megfogalmaznom a könyvben.
– Nem kerülhetem meg a kérdést, hogy te írónőnek tartod-e magad? Annál is inkább, mert sokan beskatulyázzák az írásnak azt a fajtáját, amit te is művelsz, mondván, hogy ez ún. nőirodalom, amely nem képvisel irodalmi értéket.
– Ez egy nagyon nehéz kérdés. Igen, szeretnék íróvá válni, de nem készültem gyerekkoromtól fogva írónak. Engem az emberi lélek érdekel, az, ami a tetteink mögött van: az indítékaink, a szenvedélyeink, a csalódásaink, a vágyaink. Én nem tudom, mikor következik be az ember életében az a pillanat, amikor már azt mondhatja magáról, hogy én már író vagyok. Jó, persze vannak élő klasszikusok, mint például Esterházy Péter, akinél nem kérdés, hogy ő író vagy nem író. De nem tudom, hogy én már író vagyok-e vagy csak jó úton járok az íróság felé. Másrészt nem szeretném azt mondani, hogy ez egy női regény. Nagyon örülök annak, amikor egy férfi elolvassa és azt mondja, hogy általa sokat tanult a női lélek rejtelmeiről. Nem szeretném, ha a Szex és Budapest rétegmű lenne, amely keveseknek szól. Inkább azt, hogy olyan alkotás legyen, amelyből sokan ki tudják szedegetni azt, ami számukra az adott életszituációban fontos.
– Mit akartál közölni a regénnyel, és szerinted ezt sikerült-e elérni?
– A regényírás számomra egyfajta önkifejezés és terápia is volt egyben. Vagyis ha az ember kívülállóként ….
Tovább a 2. részhez >>
