Fiatalságkultusz, upgrade

Be kell vallanom, én galád módon nagyon jókat mulatok azon a fiatalság- és szépségkultuszon, amit a reklámok közvetítenek a nők felé, és amelynek középpontjában a permanens fogyásra ösztönzés és a test sanyargatása áll. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy vajon van nő, aki komolyan veszi az Armani-öltönyös reklámszakemberek által kreált, szuperfeszes popsival rendelkező reklámnőket, akik üdvözült mosollyal és egy hároméves kislány értelmi színvonalával ajánlgatják a legújabb tuti biomüzlit vagy fogyasztó-tekercset?

Nyilvánvalóan nincs. De a nők mégis megveszik ezeket a termékeket, mert fogyni akarnak. (Harminc felett vajon melyik nő ne érezné úgy, hogy le kellene adnia pár kilót?) Ha fogyni akarnak, az dicséretes, a kérdés már csak az: hogyan?

Például soha nem értettem, hogy a nők miért dobnak ki az ablakon súlyos pénzeket, amikor befizetnek egy tekercsben fogyás-kúrára, “hátha most bejön” és “nem veszíthetek vele semmit” alapon? Vagy miért kezdik el a szénhidrát-mentes fogyókúrát, ha két hét után rosszul lesznek a koplalástól, és utána miért térnek át a vércsoport-kúrára? Mi szükség van a répalé-napra, a szobabiciklire, a biomüzlire, az aqua-fitneszre, a sztepplépcső-aerobicra, a fogyást elősegítő rúna-kövekre, vagy a galvánárammal működő elektromos fogyasztógépre, amelyet a 95-ös derékbőségű szoknya alá is be lehet helyezni észrevételenül (mivel a szobabiciklin való tekerést két hét után elunták)? És miért kennek az arcukra lefekvés előtt kiwisűrítményt vagy maracuja-magból készült fekete levet? (Azért, mert azt látták a tévében, hogy a kiwisűrítmény 61.5%-ban eltünteti a ráncokat.)

Az egészséges életmód miatt? Egy frászt. Valamivel ki kell tölteni az életet, ha már mással nem lehet, vagy nincs mód rá. Jöhet a shoppingolás, a fogyózás kellékeinek beszerzése, magunkévá tétele. Ráadásul a nők szépségük okán sebezhetőbbek és gyengébbek, ezért könnyebben elcsábulnak, ha azt látják, hogy egy arckrémtől boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek.

Azt vettem észre, hogy vannak nők, akik harmincon túl több energiát fordítanak a fogyás kellékeinek beszerzésére, mint magára a fogyásra. Talán csak reklámpszichológusok tudnák alátámasztani, hogy ez mennyiben köszönhető a médiát elözönlő, teljesen haszontalan információkat tartalmazó reklámoknak, amelyek boldogságot és teljes életet ígérnek a saját életükkel boldogtalan és frusztrált nőknek. Mindenestre a reklámok olyan női testideált állítanak példaként a nők elé, amelyet – hogy egy adekvát hasonlatot mondjak – minden hájjal megkent férfi reklámszakemberek találtak ki – a férfiak számára. Ez viszont megint frusztrálttá teszi a nőket, hogy ők miért nem olyan karcsúak és csinosak, mint Naomi Campbell a kifutón. A kör bezárult.

Pedig nem minden magyar férfi ideálja a Naomi Campbell-szerű gazellanő. Nagyon sok férfinak tetszik a teltebb nőtípus, amit például a Nők Lapja “Kikkel bújnának ágyba a teremtés koronái?” szavazása is megerősít, lévén hogy ezen rendszeresen a csodálatos Liptai Claudia viszi el a pálmát.

Persze a boldogtalan, harmincon felüli magyar nők életében mindig megtalálható egy másik boldogtalan, harmincon felüli pasi – vagy annak a hiánya. De anélkül, hogy Müller Péter-féle előre megrágott és közhelyes, gondolatszerű mondatokat mondanék a szeretetteli és elfogadó párkapcsolatról, amelyben a férfi küldetése szeretetben egyesülni asszonyával, és az asszony feladata, hogy felismerje magában az isteni Évát, én csak annyit állítok, hogy a férfiak is ludasak abban, hogy ma Magyarországon annyi boldogtalan nő található.

Ezzel nyilvánvalóan nem fedeztem fel a spanyolviaszt, de most hogy a fentieket kimondtam, nem kétséges számomra, hogy a világ nem kaotikus, nem töredékes, éppen hogy rendezett, kicsinyke, átlátható.