nlc.hu
Szex
Legyen közös a kassza?

Legyen közös a kassza?

Már pusztán szóba hozni is kínos, sokan zavarba is jönnek a témától (pedig megkerülhetetlen), de a pénz feszültségforrása lehet férfi és nõ kapcsolatának.





Ezzel először tizenkilenc évesen szembesültem, mikor szívem akkori választottjával beültünk egy kávézóba, és záróra környékén közeledett a fizetés pillanata. Akkoriban ruhatárosként kerestem kenyerem, havi hétezer forint adózás előtti jövedelmemmel óvatosan kellett hát bánnom. Persze, fizettem. De egyszer az is eszembe jutott hazafelé menet vagy éppen a buszmegállóban várakozva, hogy ez nem mehet így az idők végezetéig. A csaj úgy gondolja – mai fejjel azt mondom, persze –, hogy ahol csak lehet, fizessek én, mert ez jár egy nőnek. Ez igaz, de a tőke akkor miért nem jár hozzá? Ezen sokat veszekedtünk.

A következő állomás az összeköltözés lett. De közben teltek az évek, és a női egyenjogúságban is egyre inkább benne gyalogoltunk, már egyre többen ragaszkodtak a számla elosztásához vagy a külön fizetéshez. Szaporodtak az ilyes párbeszédek: meghívlak, mondom, nem szeretném, mondja ő.

A legtisztább, hogy úgy fejezzem ki magam, paradicsomi időszak a közös kasszáim történetében a kilencvenes évek közepére esett. Élettársammal fillérre ugyanannyit kerestünk, így semmi értelme nem lett volna a pénzeket számolgatni, fiatalok lévén úgyis mindent elköltöttünk. A gázsinkat egy nagyobb, régi festett pléhdobozkában gyűjtöttük. A dobozra festett megkopott asszonyság őrködött éberen a keresményünk felett. Ha csekket, számlákat kellett fizetni, felkerestük a dobozt. Nem állítom, hogy olykor-olykor nem ért meglepetés, mikor a fedelet felemelve bankók helyett fémdarabkákat leltem, de a fordítottjára is akadt példa, mikor biztos voltam benne, hogy már mindent elköltöttem, akkor a dobozban ezreseket találtam; kellemes meglepetés volt.





Tizenkilenc éves koromban szembesültem a pénz férfit-nőt eleve elidegenítő jellegével, és azóta kutatom, hogy mi a legjobb megoldás, mely a legkevesebb súrlódással jár. Több, mint egy évtizede faggatom az embereket, ők hogyan oldják meg az élet eme nagy kihívását. Éltem külföldön több évet, figyeltem. Ma már tudom, az emberek azt hiszik: a baj legnagyobb forrása, ha a felek nem keresnek ugyanannyit. Rossz duma, sosem keresnek ugyanannyit. Ha a férfi keres többet, az a baj, ha a nő keres többet, az a baj. Felejtsd el. Másfelől viszont általában óriási különbségek sincsenek.

Az idilli állapotnak azóta vége, a paradicsomból kiűzettem, azóta sem voltam senkivel közös kasszán, amit sajnálok, de úgy tűnik, egy autonóm nővel nehéz az ilyet kivitelezni, még ha a pasi akarja is. Nyilván elegük van a nőknek a több száz éves dumából, hogy ők eltartottak. A helyükben én sem hagynám. Romantikus és romlatlan vállalkozásnak éltem meg azt az egy-két évet, noha itt és most, tíz évvel később tudom, hogy a világ nem efelé halad. Lehet, hogy ebben a vonatkozásban régimódi vagyok, de lelkem mélyén vágyom arra a régi, paradicsomi közös kasszás állapotra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top