A megtalált napló

Melyik nő volna képes ellenállni annak, hogy vágyakozón átölelik a derekát, körbehurcolják egy csobogó patakkal átszelt, erdőszéli telken, megmutatják neki leendő otthonát és világra jövő porontyai úszómedencéjét? Csoda, hogy Laura esküvői magazinokat vásárolt és belefeledkezett az álmodozásba? Aztán Mátyás kulcsot kapott Laura lakásához, és első dolga volt kikutatni a naplóját. Attól kezdve Laura élete pokollá változott. Mátyás egy pillanatig sem titkolta tettét, erre alapozta támadásait.

– Egy ilyen nő nem lehet a gyerekeim anyja! – közölte Laurával, mert a naplóban más férfiakról is olvasott. Semmit sem számított, hogy neki hány viszonya volt Laura előtt, szerinte csak a nőnek kell tisztának lennie, a férfi nem számít. Nem szakított Laurával, hosszasan kínozta még ezután. Hol jövőt épített vele, hol a múltjáért büntette. Hol ajnározta, hol a torkát szorongatta. Laura nehezen viselte az elválást, számára nemcsak a férfi veszett el, hanem az áhított élet lehetősége is. Csak sokára tudta kimondani, örülhet, hogy nem Mátyás lett a férje és gyerekei apja.

Fej a homokban

Mátyás persze nem a földkerekség egyetlen pasija, aki nem bír szembenézni párja múltjával. Egyetemi csoporttársnőm, Anna egy nálánál jóval fiatalabb, tapasztalatlan sráchoz ment feleségül. Gyuszi nem hánytorgatja föl neje előéletét, de gyűlöli régi barátnőit. Rájuk haragszik, mert tanúi voltak felesége facér korszakának, és részesei lehettek annak, amiből ő kimaradt. Ha összejöttünk felidézni emlékeinket, Gyuszi nem a pasikat leste árgus szemekkel, féltékenyen, hanem minket, barátnőket. Minden általa érthetetlen szó vad orgiákat, a múltból feltörő titkos bűnöket sejtetett, és amikor egymásra mosolyogtunk, biztosan rajta nevettünk, a balekon! Gyuszi lassan leszoktatta feleségét ezekről az összejövetelekről, Anna pedig hagyta magát.

– Ha nem találkozik veletek, lehiggad! – mondta nekünk, amikor kérdőre vontuk gyávaságáért. Így tehát nincs kényelmetlenség, Gyuszi úgy tehet, mintha felesége az esküvőjük napján született volna, makulátlanul…





A túlsó part

Kedves barátom és egyben könyvelőm, Áron meghív a családjához hétvégére. Kisgéza is velem tart, Áronék hasonló korú kislányával remekül eljátszik majd. Áron, aki tőzsdézésből gazdagodott meg, és többszáz milliót érő házat épített a Rózsadombon, sokat segített nekem a válás után. Remek befektetési tanácsai révén vészeltem át azt az anyagilag igencsak szűkös időszakot. Mindenféle luxussal berendezett otthonukban Áron neje, a sportos Kitty fogad. Úszunk, szaunázunk, és sokat beszélgetünk. Vagyis én beszélek, Kitty többnyire hallgat, hiszen a boldogságról nincs mit mondani. Ők vitán felül remek párost alkotnak. Helyesek, jól élnek és Áron imádja a családját. Kell ennél több?

Amikor elmesélem, hogy én még talán mindig visszafogadnám exférjemet, Kitty ingerültté válik:
– Ezt nem hiszem el! Azok után, amit veled művelt?
Akkora megrovást látok a szemében, hogy elszégyellem magam. Hát semmi büszkeség nincs bennem? Hiába, Kitty a túlsó parton áll. Képzeletbeli folyóm túlsó partján azok tanyáznak, akiket még sosem hagytak el, akik nem ismerik a fájdalmat, akik úgy gondolják, saját sorsukat egyes-egyedül ők irányítják. Messziről felismerhetők könyörtelenségükről. Ők a fekete-fehér felosztás, a tiszta, éles kontúrok hívei.

Az innenső part lakói azok, velem együtt, akiknek kicsúszott a kezéből a gyeplő. Azok, akik egy napon tátongó gödör alján találták magukat, amiből nem bírtak kikapaszkodni. Róluk megtört tekintetük árulkodik. Tudják, hogy sorsuk nem pusztán rajtuk múlik, hogy vannak bajok, amik maguk alá gyűrhetik az embert és ösvények, amelyekről nincs visszaút. Ők szürkében gondolkodnak, a szürke ezer árnyalatában.

Nem próbálom Kittyvel megértetni magam. Olyan érzelmi és anyagi biztonságban telnek mindennapjai, hogy fel sem fogná, miken mentem keresztül.