![]() |
| Mit keresek én itt? |
– Gyere el hozzám! Klári elutazott a szüleihez.
Naná, hogy megyek! Végre belülről is meglátom, amit eddig titokban, kintről néztem! Úgy juthatok be Klári életének díszletei közé, ahogy ő került annak idején az enyémbe. Sőt, az ágyukban fekve némi elégtételt vehetek a sérelmeimért. Ez nem túl szép tőlem, de csöppet sem érdekel. Klári sem törődött az én érzéseimmel, amikor elfoglalta a helyemet Gézám oldalán! Nem akarok igazságos lenni, nem hallgatok arra a cérnavékony hangocskára, a lelkiismeretem szavára, amely azt mondja, Gézám hagyott el, Klári csak utólag jött a képbe.
Alaposan szétnézek náluk, felmérem a könyvespolc választékát, bekukkantok a szekrényekbe, kézbeveszem riválisom tárgyait, megszagolom a parfümjét, mindent emlékezetembe vések. Aztán arról faggatom Gézámat, melyikünkkel jobb a szex. Kitérő választ ad:
– Klárival nem jobb, nem rosszabb. Más
Megdöbbenve hallgatom, hogy Klári előtt a nevemet sem lehet kiejteni. Eddig azt hittem, csak engem mardos a féltékenység. De úgy tűnik, az ő mumusa én vagyok. Ahogy ő az enyém. A telefoncsörgés belehasít békés nyugalmunkba. Klári az, szerencsésen elért a szülői házba.
– Aggódtam érted, drágám! – ömleng exférjem, nekem pedig megkeseredik a szám íze.
Mit keresek én itt?
![]() |
Niki egy ideje az élet napos oldalán jár. Alig száradt meg a tinta igazgatói kinevezésén, amikor tessék, összeakad egy valódi báróval.
– Báró Bárczy Béla! büszkélkedik új ismerőse nevével. Mit szóltok? Ugye, jól hangzik?
A céges vacsora, amire a bank néhány külföldi ügyfelével együtt Nikit is meghívták, a Fatál étteremben zajlott. A hamisítatlan, magyaros ételekre vágyó külföldiek élvezettel habzsolták a rántott húst, a pörköltöt, és nem feszélyezte őket az sem, hogy a telt ház miatt idegenekkel ültették őket egy asztalhoz. A hosszú fapadon Niki egy magányosan eszegető úriember mellé került. Barátnőnk sasszeme azonnal kiszúrta a férfi ujján díszelgő pecsétgyűrűt, rajta a Bárczyak címerével. Nem volt nehéz közös témát találniuk, hiszen Niki betéve ismeri jónéhány nemesi família történetét.
Báró Bárczy szülei 56-ban mentek ki Amerikába, fiuk már ott jött a világra. Béla érzi is, hogy igazából sehová nem tartozik: az Újvilágban túlságosan európai a szemlélete, itt viszont amerikainak tartják. Szülei szorgalmasan ápolják hagyományaikat odakinn, és édesanyja ragaszkodik ahhoz, hogy fia magyar feleséget keressen magának. Szeretné, ha unokái anyanyelve magyar volna. Ezért küldte Budapestre Bélát.
– Feleséget keres! Feleséget keres! – ujjongunk a hír hallatán.
Niki sem rejti véka alá örömét. Talán tényleg megtörik a gonosz varázslat, ami évek óta sújtja?
![]() |
Én bezzeg nem állíthatom, hogy szerencsecsillagom fennen ragyogna. Ominózus, együtt töltött éjszakánk óta Gézám felém sem nézett. Gondolom, Klári hazaérkezett és az én exférjem nem kockáztatja a lebukást, nem teszi ki veszélynek a családi békét. Aztán amikor már lemondok róla, meglátogat. Persze annak ürügyén, hogy Kisgézának hozott ajándékot. Amíg a gyerek önfeledten brümmögteti apjától kapott új játékautóját, Gézám előáll fényes ötletével:
– Legyél a szeretőm!
– Mást nem üzentek?- kérdezem tőle.
– Komolyan, nem bírom nélküled.
Csak a fejem csóválom, nem jutok szóhoz. Honnan veszi a bátorságot, hogy ilyesmivel rukkoljon elő? Valaha a mindene voltam, hogyan elégedhetnék meg a másodhegedűsi szereppel? Finoman – hogy Kisgéza ne vegye észre elborulásomat – kitessékelem a lakásból. Közben azt kívánom, bárcsak örökre kirakhatnám az életemből is.
Amikor a csajoknak elpanaszolom exférjem pofátlan kérését, meg sem lepődnek. Szerintük nemcsak Gézámra jellemző ez a szemlélet. Laura edzőpartnere, a csinos Emma reklámfilmekben statisztál, hogy kiegészítse keresetét. A forgatások alatt jött össze Kérivel, a rangos rendezővel, akinek aztán a szeretője lett. Kérinek igen kényelmes volt vele egyidős feleségével élni, kiszolgáltatni magát, és szemrevaló, ifjú kedvesével hencegni a barátai előtt. Emma többször kérte a férfit, váljon el, vagy az ő telefonszámát felejtse el örökre. A férfi szenvedőn magyarázta:
– Értsd meg, mindkettőtöket nagyon szeretlek! Nélkületek létezni sem tudnék! Ti vagytok a jobb és bal kezem! Mondd, melyik kezemet vágjam le?
– Ne a kezed vágd le, drágám! A farkad! – felelt Emma, és otthagyta a férfit.


