Dr. Rendes

Hogy hogyan vált védőangyalunkká? Dr. Rendesnek van egy rendkívül jóképű bátyja, akinek adottságaival a túlsúlyos öccs sohasem versenyezhetett. Ha együtt mentek szórakozni, a báty csak megtámaszkodott a pultnál, csendesen kortyolgatta italát, és máris hemzsegtek körülötte a csajok. Ilyenkor az öccsének egyetlen funkciója maradt: megadni a báty telefonszámát a rámenős hölgyeknek.

Hamar rájött, csak úgy rúghat labdába testvérével szemben, ha egyéniséget fejleszt. Ilyesmire a bátyjának nem volt szüksége, szívdöglesztő külseje elegendőnek bizonyult a hódításhoz. Dr. Rendes viszont kedves, megértő lett, olyan férfi, akit minden csalódott nő bátran faggathat a pasik csalárdságának okairól. Dr. Rendes türelmesen elmagyarázza, miben különbözik a férfiak és nők gondolkodása, mi a helyes taktika egy függetlenségét féltő hím befogására és együttérez azokkal, akiket csúnyán rászedtek.

– Ne is törődj azzal a piszokkal, nem érdemelt meg téged! – szól kedvenc mondata, és ha szerencséje van, ágyba is bújhat a macsóktól megcsömörlött hölgyek némelyikével.
Ma azonban Dr. Rendes nem törődik velem. Saját problémájával önt nyakon: most dobta ki őt a kedvese, Olga. Panaszkodik, majd megpróbál rám mászni.
Gyorsan a szájába tömök két altatót (a polcon tetszés szerint válogathatok antidepresszánsok, nyugtatók és különféle gyógyszerek között), azután ágyba dugom (de szigorúan egyedül) a meggyötört lélekgyógyászt.





A mélypont

Ma nem bírtam tovább, kilestem Gézámat és pocakosodó barátnőjét. Mióta férjem elköltözött közös lakásunkból, albérletben él. Pontosan tudtam a címét, ám eddig erős voltam és megálltam, hogy ne menjek még a lakása környékére sem. De ma este olyan hirtelen és feltartóztathatatlanul tört rám a vágyakozás, hogy úgy éreztem, lépni kell. Ha együtt látom őket (és már elképzeltem, amint Gézám Klári gömbölyödő hasát simogatja), az annyira fáj majd, hogy feladom összes eddigi reményemet. Ideje volna megszabadulnom múltam terhétől, hogy végre a saját életemet élhessem.

A ház sötéten magasodott Óbudán, egy kertvárosi utca végén. Az autómat távolabb állítottam meg, nehogy észrevegyenek. Óvatosan felmértem a terepet. Gézám lakása a földszinten van, ám az ablakok a hátsó kertre néznek. Oda nem lehet könnyedén besétálni, méteres deszkapalánkkal van körülkerítve. Nem sokat tétováztam – tornából mindig ötös voltam -, átmásztam a kerítésen. Alig léptem kettőt, nedves kutyaorr érintette meg kézfejemet. Jókora farkaskutya szaglászott kíváncsian. Kissé megmerevedtem, mi lesz, ha itt szaggat darabokra? Eszement módon nem a testi kínokra gondoltam, csak a szégyen járt a fejemben. Hogy milyen szörnyű lesz Gézám után leskelődve, cafatokra marcangolva meghalni. A kutya azonban nem sokat törődött velem, békésen visszafeküdt a vackára.

Gézám egyedül tévézett szobájában, Klári sehol. Ezt a látványt hamar meguntam, elhatároztam, később visszamegyek. Néhány óra múlva már oly rutinosan lendültem át a kerítésen, mintha mindig is ezt csináltam volna. A kocsim kesztyűtartójában fellelt csokidarabbal megjutalmaztam a barátságos ebet, amiért nem árult el, és kárt sem tett bennem. Sokkal többre nem jutottam, Klári ugyan hazaért, de immáron ketten tévéztek a szobában.

Ezért törtem magam annyira?