Férfiak pórázon

Hatalmas, kölcsönös szerelemben izzottunk mindketten, és én az évek múlásával nemhogy szabadon engedtem volna, minden lépését figyeltem. Napközben többször rátelefonáltam, ellenőriztem, nyomoztam utána. Kutattam az íróasztalában, faggattam, mire gondol, legszívesebben az agya tekervényeit is kiforgattam volna, hátha hűtlenségre utaló nyomot találok. Megelégelte, elhagyott. Később azt mondta, nem volt vetélytársam, önmagam legnagyobb ellensége én voltam.
Nem kell közbeszólnom, nem vár okos tanácsot, csak beszélni akar.

– Amikor kihevertem a válást, végre jött egy férfi, aki kellett nekem. Megfogadtam, most nem rontom el. Bíztam benne, soha nem jártam utána, igazat mond-e. Sőt, azt is megbeszéltük, a fantázia tere szabad, nyugodtan elmondhatja nekem szexuális képzelgéseit. Ezzel teszteltem is magam, örültem, az egykori féltékeny hárpiából micsoda megengedő partnerré váltam! Fél év alatt besokalltam. Képtelen voltam megemészteni, hogy a férfiak számára a világ megdugandó nőstények halmaza. A buszon utazó lányok, az óriásplakátok bombázói, neves színésznők és az én barátnőim mind-mind szerepeltek párom szexuális képzelgéseiben. Hiába éreztem, hogy szeret, eltávolodtam tőle. Talán ostobaság volt kidobni. Mondd, mekkora az ideális pórázhossz?





A győzelem ára

Régi riválisommal, Cilivel randevúzom a Centrál Kávéházban. Húszéves korunk körül ugyanabba a fiúba voltunk szerelmesek. Kezdetben utáltuk egymást. Gyűlöletünk azonban barátságba csapott át, amikor a srácnak egyikünk sem kellett, egy harmadik lányt választott magának. Cilit alig ismerem fel, a pár éve még gyönyörű nő ijesztő változáson ment át.
– Beteg vagy? – kérdezem.
– Nem, csak szerelmes – sóhajt nagyot.

Cilinek mindig a legjobb pasik kellenek. Minden társaságból a vezérhímet választja ki, sosem adja alább. A „főnök barátnője” státusz csiklandós kéjjel ajándékozza meg. Négy éve bukkant Csabára, és ádáz harcot vívott a körülötte rajzó lányokkal, hogy megszerezze a férfit. Csaba igazi nagyvadnak számít: pimaszul jóképű, tehetséges és ambíciózus, kettesével szedi a lépcsőfokokat a vállalati ranglétrán. Az imponálóan eszes fickónak azonban van egy gyengéje: mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek nem. Cili kitartóan óvja kincsét, éberen őrködik azon, hogy túl csinos lányok ne kerüljenek baráti körükbe. Még Csaba cégéhez is elszegődött, hogy a férfi munkatársnőjeként napi huszonnégy órában felügyelje a csapodár kedvest. Bár felőrli a strázsaszerep, a világért sem ismerné el. Pálcikavékony karjai rebbenő madárszárnyakként verdesnek, ahogy bizonygatja:

– Nagyon boldogok vagyunk! Sokat utazunk, nemrég jöttünk haza Thaiföldről.
Bólogatok, elismerően hümmögök. A panaszáradat gejzírként tör elő belőle, megállíthatatlanul: hogy Csaba hajnal háromig a laptopja billentyűit veri, hogy semmit sem segít otthon, hogy csak a karrierje érdekli, hogy Cili rendezte be közös lakásukat, hogy ő viszi a vállán ezt a kapcsolatot, hogy a férfi nem akar gyereket, hogy rideg és szeretettelen. Amikor sajnálkozón végigsimítom, mint aki transzból ébred, megrázza magát és másképp folytatja:
– Ezt a karkötőt Csabától kaptam! Mit szólsz? Melyik nő mondhatja el magáról, hogy így elkényeztetik?