Szolídabb estéken bódító koktélokkal varázsoljuk el magunkat, vadabb éjszakákon egyik tequila érkezik a másik után. És két-három kör után férfi legyen a talpán, aki közénk merészkedik, különösen egyedül! Persze mindig akadnak olyan nagymellényűek, akik azt hiszik, könnyen elbánnak néhány pityókás szőkével. Csak azt nem tudják, hogy a tequila (Laura az aranyra esküszik, naranccsal és fahéjjal, mi többiek az ezüstre sóval és citrommal) mit tesz velünk! Röpködnek a sziporkák, egymás szájából vesszük ki a szót, és hihetetlenül élvezzük az eleinte kemény pasik elbizonytalanodását.
Pedig neki nincs miért revansot vennie. Sosem visz érzelmeket a szexbe, nem érheti tehát olyan csalódás, mint minket, akik minden egyes lefekvésnél az igazit véljük felfedezni aktuális Rómeónkban.
– Ezek a nők egy perc alatt darabokra szednek és aztán kedvük szerint raknak össze – hallom az egyik pasit, aki tanúja volt haverja megsemmisülésének kezeink között.
Végre kezdjük jól érezni magunkat. Ivett már nyúl is a pénztárcája után:
– Csajok! Még egy kört?
Hogy miért bánunk galádul a férfiakkal? Mert sebzett a lelkünk. Minden szakítás mély nyomot hagy bennünk, minden füllentést aljasságnak érzünk. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy nem azok szenvednek gonoszságainktól, akiknek sebeinket köszönhetjük, de úgy gondoljuk, minden férfi megbántott már nőt, tehát rászolgált az ütlegekre. Lehet, hogy engem Géza tett tönkre, én pedig Jánost alázom porig, de János már valószínűleg elárulta Katát, Rozit, Bettinát vagy bármelyik sorstársnőmet, tehát amit tőlem kap, mindenképpen megérdemli.
Mivel sebzettek vagyunk, hosszú időre sebezhetetlenné váltunk, mert ha valaki összetörte a szíved, másvalaki már nem teheti meg. Persze leforráz minket minden meghiúsult friss románc, de már nem tűnődünk öngyilkosságon, mint azon a végzetes hajnalon, amikor először árultak el minket, keserű eszmélésünk napján. Sőt! Arra szövetkeztünk, hogy kimászunk a gödörből, ehhez pedig minden eszközt felhasználunk. Meghallgatjuk egymás bánatát, pszichológushoz járunk, kibulizzuk magunkból a fájdalmat, ha kell, bevetjük testünket és minden vonzerőnket, hogy kicselezzük a sorsot és új szerelemre leljünk. Nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy nekünk pusztán ennyi boldogság járt, hogy életünk virágában egyedül kell elhervadnunk, hogy leírhatjuk magunkat, mert mögöttünk fölnőtt egy újabb lánygeneráció, amelynek tagjai fiatalabbak és hamvasabbak nálunk. Még nem sejtjük, mi a megoldás kulcsa, de nem hagyjuk magunkat.