Szex

A Három nõvér szigete

Közeledik Halloween, a boszorkányok éjszakája. Bár a Három nõvér szigete címû trilógia Nora Robertstõl már egy ideje boltokban, most van itt az ideje, hogy romantikusan borzongjunk.




Nincs szó ugyanis másról, mint hogy a Három nővér szigetén három lány találkozik, akik valódi boszorkányok. Persze mindhárman egyedülállók, és mindhárman máshogy viszonyulnak boszorkányságuk tényéhez, de mégiscsak azok. A három regény pedig három próbára épül, így izgulhatjuk végig, sikerül-e megmenteniük magukat és a szigetet az évszázados átoktól.


Az első kötet címe: Örvénylés. A Levegő jegyével jelzett lány a szigetre érkezik, miután saját autóbalesetét megrendezve elmenekült férjétől. Az alaptörténet kísértetiesen emlékeztet az Egy ágyban az ellenséggel című filmre, de ez nem jelenti azt, hogy nem izgalmas a feldolgozás. És különben is, hány és hány nőt bántalmaz férje, és hányan merik megtenni ezt a lépést? Nell viszont a szigetre hazaérkezik, és rájön: bizony ő az egyike a három boszorkánynak. De teljesítenie kell a rá kirótt próbát…






A második részben, az Ég és Föld közöttben Ripley száll szembe azzal, amit már régóta tud: ő is természetfeletti hatalommal rendelkezik. Ő, aki a két helyi seriff egyike, megszokta, hogy a törvény és önmaga fizikai erejével védje meg magát és az ártatlanokat. De amikor boldogságáról van szó, és igazi veszély fenyeget, el kell fogadnia varázshatalmát.


A befejező részben Miának kell kiállnia a legnehezebb próbát. Most már valóban tőle függ minden. Szerencsére ő az, akinek legnagyobb az ereje, és tudja is használni. De a boldogságért neki is meg kell küzdenie, mégpedig magával,



hiszen csak így oldhatja fel az átkot.


Mindhárom kötet nagyon izgalmas olvasmány, sötét, viharos éjszakákon nem is nagyon ajánlom. Csak ha melletted van szíved választottja, akiért neked talán nem kell úgy megküzdened, mint a három nővérnek.


Nora Roberts: Örvénylés, Ég és Föld között, Szemben a tűzzel, Gabo Kiadó, kötetenként 1290 Ft

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top