![]() |
A fenti, egyébként angol hölgy észrevétele szerint kerülni kell a direkt felszedős szövegeket és helyette inkább egy természetes helyzetet érdemes kialakítani, amelyben aztán könnyedebb a szóváltás. A helyzet kialakítása tulajdonképpen egy forgatókönyvet jelent. A forgatókönyv egy helyszínből, egy háttértörténetből, egy drámai fordulatból és mondjuk két szereplőből áll. A mesteri tervre íme egy konkrét javaslat.
| Négy jó tanács az ismerkedéshez Felejtsd el az erőltetett felszedős dumákat, inkább készíts rugalmas forgatókönyvet! Tegyél fel kérdéseket (a forgatókönyvből kiindulva), és az elhangzó válaszokat fogadd valódi érdeklődéssel! Hangolódj rá a másikra, hisz ez egy közös darab! És persze ne lihegd, ne játszd túl az egészet! Ne feledd: a kevesebb néha több! |
Ha gyorsfagyasztott húst vagy egy magányos üveg bort sikerül kiszúrnunk, jöhet a következő felvonás, a megszólítás! A bor-tematika mindig nyerő. Kezdetnek megteszi egy ilyen szöveg is: Elnézést, segítene? Ma este valami tésztát főzök a vendégeimnek, és én csak fehéret iszom, ők viszont a vöröset szeretik. Tud valamit javasolni? vagy akár ez: Bocsánat, hogy megzavarom, de abban bíztam, hogy tud segíteni (az udvariasság csodákra képes). Nem ismerem a fehér borokat, tudna egyet választani nekem, ami illik a lazachoz?
![]() |
És ez a lényeg. Mindegy, hol vagyunk: diszkóban, munkahelyen vagy vegyesboltban, van közös témánk, egy kicsi kis terünk, ahol kezdhetünk valamit egymással. Már csak a viselkedésünkre ügyeljünk, hanghordozásunkra, legyünk borzasztó figyelmesek, és ne tapadjunk. A kevesebb néha több.

