nlc.hu
Szex
Örökre, de házassági szerzõdéssel!?

Örökre, de házassági szerzõdéssel!?

Váláskor nincsenek nyertesek, ezért nem árt, ha az embernek van egy másik terve az „örökre együtt” mellett. 28 évesen, hátam mögött egy válással és egy újrakezdéssel a házassági szerzõdés híve vagyok.





A romantikus lányregények befejezésétől eltérően a házasság nem csupán a szerelem világ előtt vállalt köteléke, hanem egy gazdasági közösség is. 28 évesen, hátam mögött egy válással és egy újrakezdéssel a házassági szerződés híve vagyok.

Nem várom el, hogy eltartson a férjem, és kifejezetten megnyugtató a tudat, hogyha rosszra fordulnak a dolgok, nem fogok még egyszer érzelmileg és anyagilag padlóra kerülni. Váláskor nincsenek nyertesek, ezért nem árt, ha az embernek van egy másik terve az „örökre együtt” mellett. Tény, hogy szerelmi válságot, érzelmi mélypontot teli pénztárcával és pocakkal könnyebb túlélni, mint üressel.

Hűtő vagy tévé?

Gazdasági kérdésekben bolondság szerelmi alapon dönteni. Persze ezt a bölcsességet csak akkor fogtam fel igazán, amikor ott álltam egy szánalmas albérletben és azt tippelgettem, hogyan lehet egy hétig egy ezresből megélni.
A szerelemes ember fejében nem éppen az jár, hogy a házasság ideje alatt vagyonközösség jön létre, és közös tulajdonnak számít minden, amit akár ezen idő alatt együttesen, akár külön-külön szereztünk, kivéve a magánvagyon, ami például az öröklött és az ajándékba kapott tárgyak.





Házassági vagyonjogi szerződést a házasság idejére köthetünk. Szövegezésénél törekedjünk arra, hogy a felek vagyoni viszonyát érintő minden lényeges kérdésre kitérjünk. Tehát pontosan határozzuk meg, hogy az együttélés során megszerzett vagyon milyen arányban kerüljön a közös vagyonba, illetve a magánvagyonba. Nem csak a bevételek sorsáról kell megállapodni, hanem a kiadások és a veszteségek viselésének módjáról is.
Korrekt viszony jóban-rosszban

Természetes vágy, hogy szerelmemmel meg akarom osztani ágyamat, álmaimat, sikereimet, pénzemet, hiszen ezeknek csak akkor van igazi értéke, ha együtt élvezhetjük. A kicsinyesség és a zsugoriság nem lehet a házasság alapja, viszont ha egy párkapcsolat érzelmileg sem jelenti a teljes egybeolvadást, miért jelentené ezt anyagilag?

Anya leszek…

Néha elbizonytalanodom, mert nem tudom, hogyan lehet korrektül meghatározni és szerződésben rögzíteni a családi harmónia, a tiszta, vasalt ing, az ízletes vacsora és a gyerekkel eltöltött idő pénzbeli értékét. Tudom, hogy ha gyereket szülök, akkor bevételeim jelentősen lecsökkennek, mert nem a pénzkeresésre, hanem a gyerekre fogok figyelni. Az önálló nő – aki addig voltam – nem lesz képes eltartani magát. Sem magamról, sem a gyerekemről nem tudok gondoskodni a férjem segítsége nélkül. Ezenfelül nyugtalanít, hogy a közös vagyonból milyen arányban fogunk részesedni, illetve hogyan fogom magánvagyonomat növelni, ha nem lesz jövedelmem.





Pro és contra

Első házasságom idején legyőzhetetlennek éreztem magam, és eltökélten hittem, nekünk sikerülni fog. Talán sértésnek és bizalmatlanságnak is vettem volna, ha az esküvő idején felmerül, kössünk házassági szerződést. Ma viszont nem mennék bele egy olyan kapcsolatba – akármennyire is azt érzem, hogy ez most tényleg örökké fog tartani -, amelyben nem rögzítettük vagyoni viszonyainkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top