A villamos szinte kong, annyira üres, egy fiatal lányokból álló kisebb fajta csoport mégis a mellettem lévő széksort választja. Mintha csak tudnák, hogy jómagam bizony nagyon szeretek hallgatózni, főleg, ha ennyire tálcán kínálják fel a lehetőséget. Olybá tűnik, hogy a négyfős csoportot külön nekem válogatták a ma esti fellépésre. Magas barna konzervatív garbós kiszerelésben, szőke csíkokkal melírozott trendi és sportos gesztenye göndör.
Ahogy megiramodik a villamos, pergésnek indul a lányok nyelve is. Mit sem törődnek a jelenlétemmel, láthatóan rengeteg mondanivalójuk van egymásnak, főleg magukról.
Sőt, emeli a tétet nylonba tekert combfogyasztással, impulzusos auratréninggel és Atkins diétával. Erre bizony már a sportos göndör is lecsap, mint egy kiéhezett héja, és hevesen támadásba lendül. Diétázásra update-tel csap vissza, számokat, adatokat, mindenféle értékeket kántál, mint valami hittérítő.
Álljon már meg a menet! Zeng a fejem, izzadok, a halántékomon lüktet az ér.
Kedves lányok, hölgyek, nők, asszonyok!
A sok bába közt el ne vesszen már a gyerek! Kell az a munkában megfáradt férfinépnek, hogy azért az öt centiért szíve szerelme estére mutáns kiló-paranoiás szörnyeteggé váljon? Hát nem kell!
Mintegy varázsütésre, a kicsapódó ajtón egymásba gabalyodott pár libben a villamosba. A magas, cingár fiú mellén kipirult arcú, enyhén dundi lány pihen, mosolyog, virul, ragyog. A karvaly csoport elcsendesül, felhúzott szemöldökkel susmorog, majd hamarosan leszáll. Persze nem gondolom, hogy a turbékoló galambpár hatására, de mégis. Most úgy érzem, Mi nyertünk csatát.
Kapcsolódó fórumok:
Nagy tavaszi fogyókúra »
Gyűlölöm a fogyókúrákat! »