Így tanul a pasi

Figyelj Béjbi, a helyes válaszért nyalóka jár!

Elfecsérelt hetek, hónapok, évek, és rengeteg elpocsékolt szeretet és energia után ott tartunk, hogy nem tartunk sehol, egyedül vagyunk. Ezzel szemben pasink (nem, nem ex, olyan, mintha még mindig a miénk lenne, pedig sohasem volt) vígan él egy másik nővel, aki leszüreteli minden fáradozásunk gyümölcsét. Neki minden ott van, szinte tálcán, nekünk pedig semmi sem marad az emlékeken kívül.

Ne neveld, szeresd!

A nők fixa ideája, hogy a pasit nevelni kell, mert gyerekes és nem látja a valódi problémákat, mert nem tudja rangsorolni feladatait, mert semmire sem figyel, és mindent elfelejt. Nem ügyel eléggé a ruháira, és fodrászhoz is ritkábban jár a kelleténél. Ezenkívül a pasit segíteni kell, mert nem elég rámenős, mert túl anyás, mert túl zárkózott és nem tudja kimutatni érzelmeit, mert előző szerelmi csalódása nagyon megviselte, és egyszerűen tenni kell valamit azért, hogy szerelmünk még jobb ember legyen.

Gyakran előfordul, hogy mi nők, szeretetünkkel (mi legalábbis szeretetnek hívjuk) megfojtjuk a pasit. Nem társként szeretjük, hanem idomítani próbáljuk. Mindezt a jó szándék leple alatt. Óvni akarjuk a kegyetlen valóságtól, de közben magunkat akarjuk jobb színben feltüntetni a világ előtt: nézd, milyen jó pasim van.

Gyakran előfordul, hogy megfojtjuk a pasit…

Honnan tudhatnánk, mi jó egy másik embernek, amikor nem látjuk, mi történik a másik emberben, legfeljebb csak elképzelhetjük? Egyáltalán nem meglepő, hogy a pasi menekülőre fogja, és amikor nem várják el tőle, pont azt adja, amit régen követeltek tőle. Ha egy pillanatra nézőpontot cserélünk, és szerelmünk szemével nézzük magunkat, akkor a következőket látjuk: volt egy nő, aki csábító volt és kedves, most pedig itt van egy házsártos némber, akinek semmi sem jó. Még a levegőt sem veszem jól. Társra vágytam, de nevelőnőt kaptam.


Ez kevesebb, mint a szerelem

Találkozik egy férfi és egy nő, egymásba gabalyodnak és rövid idő múlva kiderül, hogy fellángolás volt csupán, vagy szerelmet találtak. A pasik hidegebb fejjel látják az eseményeket, nem keverik a szerelmet és a szexuális vágyat. A nőket elvakítja a férjszerzés és család utáni vágy, kötődni akarnak, gyakran képzelnek szerelmet. Fene se tudja miért, talán lustaság, talán reménytelenség, talán önzés, talán félelem miatt, együtt él két ember, akik nem szeretik egymást, és lassan, csendesen gyilkolják egymást. A „szerelmesebb” fél fut a másik után, vagy az erősebb hatalmat akar magának, és a kapcsolat már nem a harmóniáról szól, hanem észrevétlenül harc lesz. Valaki mindig „sokat”, míg a másik „semmit sem tesz a kapcsolatért”. Az egyensúlytalanság nem a boldog párkapcsolatok jellemzője. Ha kérni, követelni kell a figyelmet, a gyengédséget, akkor át kellene gondolnunk, vajon a megfelelő ember mellett van párnánk.

“Drágám, nagyon jól megy már ez a keverés! Igazán ügyes fiú vagy!”

Mindig tanulunk

Minden kapcsolatban, minden pillanatban tanuljuk magunkat és a másik nemet. Egyformán vagyunk ezzel nők és férfiak. Lehet, hogy kegyetlen, de néha túlnövünk egy kapcsolaton, és tovább kell lépnünk. Olyanok vagyunk, mint egy örökké lyukas zsák, amelyen mindig akad lyuk, amit foltozni kell. Változunk, de ezt csak akkor vesszük észre, amikor visszanézünk régi önmagunkra. Megtanulunk valamit, ami a következő kapcsolatban már nem jelent problémát, de mindig jön valami, valami váratlan, ami próbára teszi erőnket és szeretetünket.

Az életben vannak akadályok, és nemcsak a miénkben, hanem mindenkiében. Nem az akadály és az egész világ a rossz, ha ugyanazon az akadályon, ugyanott verjük be a lábunkat. Ilyenkor ne kint keressük az okokat és a hibákat, hanem inkább nézzünk magunkba. Mit nem veszek észre? Mi vakít el? Mit hazudok saját magamnak és a világnak? A férfiak sem mocskos disznók. Ők tanulnak tőlünk, mi tanulunk tőlük.