Szex

Értsd meg a férfiakat!

Mióta világ a világ, mindig is feladványt jelentett számunkra a férfiak viselkedése. Kiváltképp akkor, ha minden igyekezetünk ellenére is képtelenek voltunk azonosulni azzal. Most felfedjük a miérteket, és fény derül néhány megnyugtató tényre.





Miért vallanak nehezen szerelmet?

Neveltetésből adódik, hogy minden cselekedetüket egyfajta teljesítménykényszer uralja, és riasztóan hat rájuk, hogy a nők hatásköre kiterjeszkedik valamire. Márpedig egy szerelem alakulása mindig közös kézben van. Számukra szerelmet vallani egyet jelent azzal, hogy fel kell fedniük a nő előtt az elvesztésétől való félelmüket. Minél nagyobb magaslatokba hág a szerelmük, és minél kisebbre töpörödik a félelmük, annál biztosabbak lehetünk, hogy sor kerül a szerelmi vallomásra. Vagyis ha régóta vágysz arra, hogy elhangozzon a szájából a „szeretlek” szó, éreztesd vele, hogy nyeregben tudhatja magát, és nem fogod gúnyos kacaj kíséretében faképnél hagyni.






Miért nincs legjobb barátjuk?


Kisebb korban egy fiúnak még rengeteg barátja van, ám mire a pubertáskorba ér, az emocionális közelség iránti igényének befellegzett. A férfiak – tőlünk eltérően – ugyanis nem éreznek késztetést arra, hogy lelkük minden bánatát megvitassák nemük más képviselőivel, hiszen az számukra gyengeségük és bizonytalanságuk felfedését jelentené, nem beszélve arról, hogy a panaszkodást egyáltalán nem tartják férfiasnak. Így amikor csordaszellemet követve kocsmázni indulnak, aligha egymás lelkének pátyolgatása a téma. Annál több szó esik viszont munkáról, sportról és a különböző sörmárkákról.


Miért mutatkoznak néha gyengének?

Persze ezt kizárólag otthon, biztonságos falak között teszik, és soha nem nagyobb közönség füle hallatára, hiszen a külvilág felé non-stop az „igazi férfi” szerepet kell alakítaniuk. De hát ők is csak emberből vannak, persze hogy estére elegük lesz abból, hogy keménynek és törhetetlennek mutatkozzanak, így aztán, ha valami nagyon nyomasztja őket, oldalbordájuk vállán hüppögik ki magukat. Hiszen pontosan tudják, hogy a nők együttérző lények, akik vigaszt nyújtanak számukra, ahogy gyerekkorukban az anyukájuk tette. (És bár imádjuk őket, de ha mindezt túlzásba viszik, ez a szerepcsere akár zavarba ejtő is lehet, miután minden nő arra vágyik, hogy a párja védje és oltalmazza őt, és nem fordítva.)






Miért buknak a szőke, nagymellű cicababákra?

Nézd meg figyelmesen azokat a képeket, amelyek ezeket a hölgyeményeket ábrázolják. Majd szétrobbantja őket az erotika. De mi a közös bennük a szőke hajzuhatagon és terjedelmes mellméretükön kívül? Hát az enyhén nyitott száj, ami a férfiakra egyértelműen csábítóan hat. Attraktivitás-kutatók szerint a nyitott ajak látványa ugyanis az önfeledt gyermekkorba repíti vissza őket.
Emellett a szőke hajú nőkről még mindig él az a közhiedelem, hogy „butábbak” a többi hajszín viselőihez képest, és mivel a férfiak egy része ódzkodik az okos nőktől, igyekeznek biztosra menni. Legalábbis azt hiszik, hiszen az okos szőkék azonnal átlátnak rajtuk.


Miért utálnak orvoshoz menni?

Miközben a férfiak fájdalomküszöbe magasabb a miénknél, óriási rejtélyt jelent, miért akarnak végrendelkezni, ha leteríti őket a nátha, vagy mondjuk elvágják az ujjukat a konyhában. No persze a mindenbe-belehalni-akarás szokása is csak otthon dívik. Orvoshoz csak akkor fordulnak, ha már elviselhetetlennek érzik a fájdalmat, és csak akkor kérnek orvosi segítséget, ha nagyon nagy a baj. A dolog ott hibádzik, hogy hajlamosak a testüket csak egy gépezetnek tekinteni, amelynek különösebb karbantartás nélkül is üzemelnie kell, ha törik, ha szakad (utóbbiak szó szerint értendők).






Miért félnek a házasságtól?

1. Mert hallották, hogy a gyűrű nélküli együttélések boldogabbak.
2. Mert a harmincas éveikben már nem sok kedvük van táncórákra és esküvőpróbákra járni.
3. Mert megijedtek a válási statisztikáktól.
4. Mert bekalkulálva a válást, eszük ágában sincs hosszú évekig tartásdíjat fizetni.
5. Mert nem hisznek abban, hogy férjként javulni fog a szexuális életük.
6. Mert gőzük sincs róla, hogyan fogjanak hozzá a leánykéréshez.


Miért tussolják el a számunkra fontos problémákat?

A férfiak irtóznak a drámáktól és a jelenetektől, ezért inkább hallgatásba burkolóznak. Ráadásul rettenetesen nehezükre esik olyan leplezetlenül beszélni az érzéseikről, mint nekünk. Miközben mindent elkövetünk, hogy nyomatékosak és hatásosak legyünk, él bennünk a remény, hogy minderre még reakciót is kapunk. Ám az általunk kezdeményezett nagy beszélgetések néha egyszemélyes monológba csapnak át. Ettől aztán emberünk még jobban megriad, és inkább visszahúzódik az odújába, rosszabb esetben leszalad a sarki kricsmóba egy sörre.


Miért sírnak olyan ritkán?

Mi igazán nem bánunk fukarul a könnyekkel. Sírunk a megható filmek végén, sírunk az esküvőkön, és sírunk, ha belegázolnak a lelkünkbe. A férfiaknak mindezek nem szolgálnak kellő indokul a pityergésre, ellenben ha kedvenc focicsapatuk elveszti a bajnokságot, bizony kishíján elbőgik magukat. Egyébként pedig az a kényszerképzet gyötri őket, hogy mindig és minden helyzetben meg kell őrizniük hidegvérüket. Ezért van az is, hogy ha mégis magukkal ragadják őket a könnyek, akkor is úgy csinálnak, mintha csak belement volna valami a szemükbe.






Miért növesztenek pocakot?

Ahogy korosodnak, minden évben két százalékot veszítenek tesztoszteron hormon mennyiségükből, ami többek között a zsírbontásért is felelős. Ezért aztán növekszik szervezetükben az ösztrogén női hormon mennyisége, ami eltáboroztatja a zsírokat. A késő este elfogyasztott söröcskék pedig egyértelműen felesleges kalóriákat jelentenek, és máris gömbölyödni kezd a pocak. Nincs más megoldás: mozogni kell! Fogadd el így, vagy beszéld rá egy kis testedzésre.


Miért vonzódnak (egyes férfiak) a saját nemükhöz?

Biztosan veled is megesett már, hogy fájdalmas sóhajtással konstatáltad egy helyes fiúról (vagy mások világosítottak fel róla), hogy ő bizony meleg. Milyen kár érte, gondolhatod joggal, viszont ne is törd a fejed semmiféle térítő akción. Kutatások szerint ugyanis a homoszexualitás genetikai adottság, akárcsak a szemszín, így a külvilág kényszerítőereje nem segít. Persze megeshet, hogy egy fiú sokáig még magáról sem tudja, de ez a tényeken nem változtat.

Fórumajánló: 
Férfi nő örök ellentét? »
Értelmező szótár férfiakhoz »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top