Szex

Lagzi után útra kelünk

A nászút – jó esetben - egyszeri és megismételhetetlen. Éppen ezért fontos, hogy a fiatal házasok olyan úticélt válasszanak, amely garantáltan sok élményt tartogat. És nem csak a hálószobában!




Az utazási irodák és hazai hotelek bőven tartogatnak meglepetéseket az ifjú házasoknak, pénztárcájukhoz és kalandos kedvükhöz mérten. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy a legdrágább utak a legjobbak, sőt, sokszor éppen a véletlen által alakított túrák lesznek a legemlékezetesebbek.

Példa erre egyik kollégám és férje nászútja, akik egy útikönyvvel és némi euróval felszerelkezve ültek be Budapesten a család autójába, majd meg sem álltak a napsütötte Toszkánáig. Évek óta tervezgették, hogy majdan itt szeretnék eltölteni a mézesheteket, és bizony fantasztikus élményekkel gazdagodva jöttek haza a háromhetes útról. Semmit nem terveztek előre, ahol éppen elérte őket az este, ott szálltak meg. Nem akartak egyik múzeumból a másikba menni, hanem ízeket, illatokat, embereket megismerni, és ez tökéletesen sikerült. Azóta is visszavágynak.

Aki azonban jó előre szeretné bebiztosítani szállását, annak érdemes jóval az esküvő előtt észbe kapni, mert a jobb ajánlatokat már hónapokkal hamarabb lefoglalják.


Itthon, otthon

Ha nem vágytok távoli vidékekre, érdemes az itthoni lehetőségek között is körülnézni. Így nem lesznek nyelvproblémáitok, és nem kell hosszú repülő-, vagy buszúttal indítani a mézesheteket.





A mediterrán hangulatra vágyóknak például érdemes megcélozni Pécset, amely történelmi belvárosával és a Mecsek kiránduló útvonalaival aktív kikapcsolódást ígér. Több szálloda is kínál kimondottan nászutas csomagot. Az árak igen változatosak: egy hétre 82.000 forinttól 130.000 forintig találhatunk szállást. Ennek fényében természetesen, a szolgáltatások is igen különbözőek: van, ahol extra szolgáltatásként az ifjú pár pezsgős vacsorát kap, míg máshol érkezéskor pezsgős vacsora, virág- és pezsgőbekészítés a szobában, korlátlan wellness használat, sőt két színház- vagy mozijegy is jár a szobafoglaláshoz.

Ha a nászutat és az esküvőt egy helyre szeretnénk szervezni, arra is van lehetőségünk. Gödöllőtől néhány kilométerre, a Fenyőharaszt Kastélyszállóban egy tizenhárom hektáros őspark közepén mondhatjuk ki a boldogító igent, ugyanis a szálló munkatársai teljes körű ügyintézést vállalnak. „Házhoz szállítják” a zenekart, a tortát, a kozmetikust, fodrászt, fényképészt és a díszítést is, illetve lehetőség nyílik a polgári szertartás megtartására is az óriási fák árnyékában. A fiatal házasok pedig akár maradhatnak itt a mézeshetek idejére is, hiszen uszodától a masszázson át, számos szolgáltatást nyújtanak a felhőtlen pihenésért.






Görögtől a luxusig

Aki mégis külföldre vágyik, nem kell azonnal a világ végére utaznia. Görögországban is eltöltheti a mézesheteket, természetesen ide érdemes inkább nyáron elutazni, főleg, ha strandon szeretnénk pihenni. Korfura 89.900 forint/fő áron juthatunk el, a nászutasoknak pedig egészen különleges bánásmód dukál. Miután a repülőtéren virágcsokorral és pezsgővel köszöntenek, privát autóval juthatunk el a szállásra, ahol gyümölcskosár és virágokkal feldíszített szoba várja a párt. A mézeshét alatt egy alkalommal romantikus, gyertyafényes vacsorát fogyaszthattok el.
Jó hír a már régóta házasságban élőknek, hogy ez a szolgáltatás házassági évforduló alkalmával is igénybe vehető.

Természetesen azok, akik ennél is különlegesebb nászútra vágynak, választhatnak a legvadregényesebb vidékekből is. Kenyában négycsillagos szállodában pihenhetünk, teljes ellátással, két hétig, igaz, az ár is igen borsos: 245.900 forintba kerül az afrikai kaland. Ezen felül fizetnünk kell vízumot, reptéri illetéket, kerozin felárt és szafari belépőket is.

Ha pedig egy igazi földi paradicsomot választanátok úti célul, erre is van lehetőség. Tahitin és a Moorea szigeteken is eltölthetitek a mézesheteket, igaz, itt már valóban nagyon mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. A hétéjszakás nászúton aludhatunk három-, négy-, illetve ötcsillagos szállodában is, ám a nászutas kedvezménnyel együtt, a legolcsóbb lehetőség is 315.000 forint fejenként. Ezért hét éjszakára szállást, hajótranszfert a két sziget között, egy napos kirándulást a Moorea lagunákhoz és egy félnapos városnézést kapunk a szigeten.






Nos, itt csupán néhány ajánlatot gyűjtöttünk össze, ám a lehetőségek száma szinte végtelen. Érdemes az interneten keresgélni, vagy felhívni néhány utazási irodát, ugyanis talán nincs is olyan ötlet és álom, amit nem tudnak megvalósítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top