Erre az én sztyeppelelkű unokaöcsém átkarolt és kifejtette álláspontját. Őt nem érdeklik az ilyen-olyan lányok, ha ő valakivel valamit, akkor az rendesen legyen, nincs kedve neki játszadozni. Majd ha talál egy olyan lányt, akkor majd lesz barátnője. Nyugtáztam az utolsó legkisebb királyfi kinyilatkoztatását szerelem témában, s egyben sajnáltam, hogy az unokatestvérem, így kénytelen voltam lemondani róla (mert ugye ki szeretne a vérfertőzés bűnébe esni). De egy dolog még mindig birizgálta kíváncsi lelkemet, hiszem egészséges szép szál fiatalemberrel álltam szemben. Ő megérezte a bennem ragadt kérdést és mackósan átkarolva ennyit mondott: A szex miatt ne aggódj, megoldom!
Hiányzik?
Akkor kifejezetten megnyugtatott ez a mondat, de azóta sokszor eszembe jutott. Mert mikor mondhat egy nő ilyet: megoldom? És hogyan oldjuk meg? Sokunk életében előfordulhat olyan időszak, amikor huzamosabb ideig állandó partner nélkül éljük életünket.
Szinte minden barátnőm telefonjában van legalább egy, vészhelyzetben hívható telefonszám… |
Igény volna rá…
Ha felismertük az igényünket, általában akkor sem javul a helyzet, mert rögtön elkezdhetünk keseregni, hogy jó-jó, igény az volna rá, de kivel? Vannak persze “magányos” megoldások is, de van, amikor már nem arra vágyunk.
Többfrontos spontán női beszélgetések alkalmával állapítottam meg azt a tudományosan egyáltalán nem alátámasztott tényt, hogy szinte minden barátnőm telefonjában van legalább egy, vészhelyzetben hívható telefonszám. Magunk között úgy neveztük: a karbantartó. Mert környeztünkben bizonyára akad olyan ellenkezű nemű egyed, akivel a vágyak úgymond rímelnek egymásra.
A karbantartó nem barát, inkább csak ismerős.
Egyéjszakás ismerősből is lehet később karbantartó, hiszen fontos, hogy meglegyen a szexuális vonzalom.
Csak olyan férfi lehet karbantartó, akiben megbízunk. Kinek lenne jó, ha a tényállás a város pletykahálózatán keresztül kicsit túldimenzionálva kerülne vissza hozzánk?
Nagyon fontos lefektetni a szabályokat, hogy egyik fél se érezze: kihasználják.
Tartsuk tiszteletben, ha kedvenc karbatartónk életébe beköszönt a szerelem. Reméljük, hamarosan a miénkbe is, és nem lesz szükségünk ilyen célorientált problémamegoldásra.
Félreértés ne essék, senkit nem bíztatunk arra, hogy lelketlen lepedőakrobatikával oldja meg szexuális életét, hiszen ez sohasem helyettesíthet egy szerelemben megélt szerelmes éjszakát. Sőt. Szintén nem tudományosan alátámasztott tény, hogy sokan, bár felismerik az igényeiket, mégsem képesek pusztán vágyaiktól vezérelve belemenni hasonló helyzetekbe, és ez rendjén is van. Mert hol lenne az megírva, hogy az emancipáció minden téren jóra vezet(ett)? Ha a férfiaknak az alapkódolás lehetővé teszi, hogy szerelem nélkül is tudják élvezni a szexuális együttlétet, ez nem jelenti azt, hogy nekünk nőknek is sikerül, vagy úgy kéne csinálnunk, hogy sikerüljön.
Álláspont ez is, az is. Csak fogadjuk el.