Szüljek magamnak?

Flóra (34) egyedül neveli másfél éves kislányát. Nem így tervezte, de egy percig sem bánta meg, hiszen úgy érzi, így is túl sokáig várt a picilányra. „Régóta vágytam már gyerekre, és szinte mindent annak rendeltem alá, hogy egyszer majd jó helyre érkezhessen. Mintha éreztem volna, hogy nem lesz tökéletes a családi összkép. Már majdnem 30 éves voltam, amikor megismertem Sándort, az első férfit, akitől mindennél jobban szerettem volna gyereket. A kapcsolatunk elején beszélgettünk erről, és úgy tűnt, részéről sincs akadálya. Ám amikor fél évvel később teherbe estem, nem tűnt felhőtlenül boldognak. Sokat veszekedtünk, éjszakákat sírtam és szenvedtem át, ennek eredményeként pedig elvetéltem. Nem tudtam megbocsátani Sándornak, szakítottunk. Borzasztóan magam alatt voltam, a munkámba menekültem, amikor a sors utamba sodorta a gyermekem apját. Hallgatólagos megállapodásunk részeként nem védekeztünk. Amikor pozitív lett a tesztem, különösebb ováció nélkül fogadta. Higgyétek el, nem könnyű megélni, ha egy jövendő babának csak az édesanyja örül. A 4. hónap végén jártam, mikor a párom elhagyott. Együtt éltünk, és én a testvéreméknél töltöttem azt az éjszakát, amikor összepakolta a holmijait, és végleg kilépett az életemből.

Egyedül maradtam, de erősebbnek éreztem magam, mint valaha. Tudtam, hogy a gyermekem miatt tartanom kell magam. Egyébként is sokkal elviselhetetlenebb volt a korábbi bizonytalanság, hogy vajon mellettem marad-e. Ma külföldön él, nagyjából félévente jelentkezik, de a kislányunkat csak képről látta. Az én kis tündérkém másfél éve jött a világra, és azóta is határtalan a boldogságom. A testvéremék és édesanyám nagyon sokat segítettek, én pedig sosem lázadoztam a helyzet ellen, vagy éreztem rossznak, hogy egyedülálló anya lettem. Néhány hónapja megtaláltam a páromat is, és újra működtetni kezdtem a vállalkozásomat. A sokévnyi reménytelen várakozás és bizonytalanság után végre teljes az életem .”







Kelepcébe zárva

Magyarországon ma félmillió egyedülálló szülő neveli gyermekét, több mint a háromnegyedük nő. Az első gyermek születésének időpontja is egyre kijjebb tolódik. Egy barátnőm mesélte, hogy amikor közel 30 éve az anyukája bevonult a kórházba, hogy világra hozza őt, szinte megszólták a kora miatt. A statisztikák felfedik a valóságot, hiszen míg 1990-ben átlagosan 23 évesen szültek először a nők, 2005-ben ez már a 27. életévre tolódott.





Ebben a felgyorsult világban az egyre öntudatosabbá váló, sokáig tanuló, majd karriert építő nők és a nem túl busás állami támogatások éppúgy ludasak, mint az, hogy a szülővé válást ma komoly misztérium övezi, amihez mindennek tökéletesen együtt kell állnia. És míg ezt az időpontot várjuk, az évek rohannak. Ugyanakkor a legtöbb nőben – kinél előbb, kinél később – felerősödnek az anyai ösztönök, és akinek nincs partnere ahhoz, hogy női sorsa beteljesedhessen, bizony könnyen kelepcében érezheti magát. Főként, ha a párja más célokat kerget, netán egyáltalán nincs mellette olyan férfi, akivel családot alapíthatna.

A gyerekre vágyó nők egyre bátrabbá és leleményesebbé váltak az idők során. Egyre többen döntenek úgy, hogy ha nem pártol melléjük a szerencse egy bűvös, saját maguknak engedélyezett időhatárig, egyedül vállalnak kisbabát. Ehhez beavatott vagy be sem avatott donorok nyújthatnak segítséget, de július elseje óta a lombikprogram is megoldást jelenthet, ami az apa személyével kapcsolatban kevesebb bonyodalommal jár, és az egyedül élő meddő nők egyetlen reménye.






„Kiegyezhetnénk a sorssal döntetlenben”

Megoldás-e gyereket vállalni árral szemben, vagyis az apa szándéka ellenére? Mi történik akkor, hogyha a családalapítási vágy nem egyszerre fogalmazódik meg egy pár tagjaiban? Erről Viktória (31) mesél, aki most úgy érzi, választania kell a kapcsolata és az anyává válás között.

„Mindig azt gondoltam, hogy fiatalon leszek anya, de nem úgy alakult a magánéletem. Most nem vagyok egyedül, de a párom még nem akar gyereket. Eleinte úgy gondoltam, majd megváltozik, de most már úgy érzem, mintha elbarikádozná az álmomat, ami mára mindennél fontosabbá vált. Úgy döntöttem, hacsak nem vesz fordulatot az életünk, lassan berendezkedem arra, hogy egyedül vágok bele. Már alaposan kigondoltam, hogyan egyezhetnék ki a sorssal döntetlenben. Az utolsó percig dolgoznék, és a szülés után is vállalnék munkát otthonról. Úgy érzem, akármilyen hiányérzet törne rám később, azt a gyermekem egyetlen mosolya feledtetné.
Mindemellett tudom, hogy apára is szüksége van, de az, hogy egyedül vállalok gyereket, még nem jelenti azt, hogy egyedül is fogom felnevelni. Sok harmincas férfival beszélgettem, és meglepve tapasztaltam, hogy egy részük számára a gyerekvállalás egyenlő a lassú halállal. A párom is úgy tekint rá, mintha végleg elvágná hosszúra nyúló ifjúságát. Számára a kapcsolatunk így biztonságos, aminek a házasság vagy a gyerek csak árthat. Ő boldog így, én pedig halogatom a döntést. De vészesen fogy a türelmem…”


Spermadonor kerestetik!

Mi jelentheti a végső megoldást egy anyaságra érett, magát eltartani képes nő számára? Az érintettek leleményessége mondhatni végtelen, egész tárházát ismerik a potenciális apajelölt becserkészésének, akiket aztán vagy beavatnak a tervbe, vagy nem. Erre szoktak visszavágni a pasik azzal, hogy csak csúnyán kihasználják őket, miközben egy gyerek örök köteléket képez két ember között. De míg számukra megadatik az a „luxus”, hogy a reprodukciós évek számában jobban el vannak látva, bennünk egyre hangosabban ketyeg a biológiai óra. (Meg aztán senki sem szeretné, ha nagymamának néznék az óvodában.)






Egy gyerekre vágyó nő könnyen átesik a ló túloldalára, hiszen lassan mindennél fontosabb szemponttá válik a lehetséges partner bébire való hajlandósága. Holott az összkép úgy lenne az igazi, ha a lelkes apajelöltben a társát is megtalálná.
Bölcs, sokat megélt asszonyok szokták azt mondani, hogy mi, nők így is, úgy is magunknak szülünk. Csak azt nem szabad elfeledni, hogy akárhogy is döntünk végül, egy másik emberélet a tét. Könnyű persze amögé bújva vesztegetni az időt, hogy ha a magánéletünk pillanatnyilag vakvágányra ért, akkor a sorsnak bizonyára más célja van velünk. Lehet, hogy csak az újabb lehetőségre vár, hogy végre megismerjük a férfit, akinek boldogan szülhetünk. Ebben kell hinni az utolsó percig. Meg abban, hogy mindig kreálhatunk egy B tervet…

Mondd el Te is a véleményed – nézz be a fórumba! • Gyereket vállalni egyedül » • Egyedülálló anyák IDE! » • Csak gyereket akarok »