Harmincas randipánik

Az ábránd…

Egy kellemes mozi után, hangulatos vendéglőben a férfi elegánsan bort tölt a poharadba, közben alkarja finoman a kezedhez ér. Egymás terítékén áthajolva böngészitek a borlapot, miközben borzongás fut végig a gerinceden. Az este hűs, kiléptek a vendéglőből, ő könnyedén átkarol, és tudjátok, innentől kezdve összetartoztok…

…és a valóság

Péntek esti buli vagy ügyfélparti. Eleged van az egészből, jöjjön már az a tequila. Bemutatják neked a partnercég key account managerét, és a harmadik tequilát már együtt isszátok. A negyedik után dörtidenszinget nyomtok a parketten, az ötödik után hangosan vihorászva távoztok…
Aztán reggel ki-ki megy a maga útján, majd a délutáni életmentő kávénál közös erővel arról keseregtek a barátnőkkel, hogy mennyire vágynátok arra, hogy egy kellemes vendéglőben, egy jó mozi után…

Kamaszkorunk teljében tisztában vagyunk azzal, hogy normális, ha zavarban vagyunk egy randin, esetleg az első randin. Hogy a viharba ne lennénk zavarban, amikor azt sem tudjuk, mi fán terem a nénis-bácsis történet. Mi van, ha megfogja a kezemet? Milyen egy másik ember szája? Mit érzek, ha átölel, átkarol? A folyamatosan bizsergető életérzés természetes komponense a folyamatos bizonytalanság, talán azért is ennyire utánozhatatlan, visszahozhatatlan.

Harmincévesen, túl (jó) pár kapcsolaton, ez már nem annyira evidens. Valahogy máshogy van biztosan… De hogy? Azt gondolnánk, felnőttünk, ez nem okozhat gondot. De ha mégis? Lányos/fiús zavarunkat könnyen feloldja az alkohol, akkor dívák vagyunk, hódítunk, benne vagyunk a buliban. De mi van, ha már nem bulit akarunk? Férfit akarunk, társat akarunk, leendő gyerekeink apját akarjuk.
Hogy jutunk el addig a bizonyos kellemes vendéglőig? Egy biztos. Anyám és nagyanyám egy dologra megtanított: ha a férfi akar valamit, azért tesz is, és el is éri. Kedves nőtársaim, szerelmi mágia ide vagy oda, nincs apelláta, ez így van. Tehát ha tetszik egy szimpatikus férfiember tequilamentesen is, mindenképpen várjuk meg, hogy ő kezdeményezzen.

Hagyjunk időt!

Az első találkozás után, bárhogy is füleltünk, nem szólaltak meg a fanfárok? Van ilyen… Mégse írjuk le a helyzetet! Adjunk még legalább két esélyt. Hagyjuk, hogy moziba, színházba, koncertre hívjanak és vigyenek minket. A férfinak fontos, hogy ő kezdeményezzen, szervezzen, hogy megoldja a helyzetet. Bízzuk rá magunkat, és ne kombináljunk! Később eldönthetjük, jól éreztük-e magunkat a randevún. Jó volt-e vele beszélgetni? Kellemes volt-e vele sétálni? Tetszett-e, ahogy a többi emberhez, az adott helyzethez viszonyult?

Persze ne elemezzük túl a helyzetet, csak egy kicsit figyeljük meg. Hagyjunk időt magunknak, az érzéseinknek, és próbáljuk szétválasztani a puszta vágyat a többi érzelemtől. Ha nem billen semerre a mérleg nyelve, még akkor is megér egy próbálkozást. Persze ha kimondottan kellemetlenül éreztük magunkat, akkor semmiképp sem kell erőltetni a dolog folytatását.

Bizsereg…

Ha már azt érezzük, valami megmoccant, na, akkor mi van? Ha a férfi érdeklődése folyamatos, akkor lehetünk egy kicsit bátrabbak, esetleg kezdeményezhetünk programot, de azért alapvetően továbbra is bízzuk rá. Ha már eljutottunk eddig, bizony időutazás következik a kamaszkorba… És ne gondoljuk, hogy a férfinál ez nem pont így van… Hogy neki is bátorság kell ahhoz, hogy a kellő dramaturgiai pillanatban megfogja a kezünket vagy átkarolja a vállunkat, derekunkat…

Persze mi, nők magunk vagyunk az áprilisi időjárás, így nagyon fontos az időzítés. Hogy épp akkor és épp úgy karoljon át, hogy jólessen a kezének melege… De persze ez szintén az ő dolga, mert a párkapcsolat egészét határozhatja meg, hogy hogyan alakulnak a viszonyok és a szerepek a kezdeti időszakban. És akkor talán átfut az agyunkon, hogy Jézusom, a barátnőim a második gyereküket „göngyölítik” a játszótéren, én pedig tényleg azon parázom, hogy megfogta-e a kezemet? Semmi gond. Két ember egymáshoz való közeledése nem csak a kamaszkorban számít kihívásnak. Ne akarjunk feltétlenül a határozott harmincas mindentudó szerepében billegni, és vadító vampként az ágynak dönteni a szimpatikus fiatalembert bátorító rumos kólák hatására. Hagyjunk időt, teret, hogy valóban megismerhessük egymást és nem utolsósorban saját érzéseinket, hogy ne maradjunk szomorú szinglik…