Szex

Mindenütt (ex)Nõ

Lehet, hogy sohasem láttad, de tudod, milyen parfümöt használ, hogy néz ki és milyen erényekkel büszkélkedhet. A szelleme befészkeli magát szépen alakuló kapcsolatodba, és te látszólag nem tehetsz semmit ellene. Vagy mégis?







Hm… Exnőstényszagot érzek…
Történt egyszer, hogy egy ígéretesnek tűnő bimbózó kapcsolatomnak az vetett véget, hogy a mindent eldöntő estén betévedtem a kitartóan udvarló hím fürdőszobájába. Bár ne tettem volna, és hál’ istennek, hogy megtettem. Ott ugyanis a szépen elrendezett férfikozmetikumok között összetéveszthetetlen női holmikra – sminklemosóra és fülbevalókra – akadtam. A legalattomosabban azonban a kád szélén terpeszkedő intimmosakodó nézett farkasszemet velem. Ok頖 gondoltam magamban –, akkor lássuk, mi mindent rejt az apró fürdőszobai szekrény. Hajkefe, tampon, éjszakai krém, tartalék fogkefe, kontaktlencse-folyadék (a srác látásával nem voltak problémák) – egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere lehet egy ott töltött éjszaka előtt vagy után.

Mondanom sem kell, hogy ez az ígéretes románc sosem teljesedett be, mint ahogy a lovagom sem tudott hihető magyarázattal szolgálni arra vonatkozólag, miért árasztják el a fürdőszobáját a női cuccok, ha az illető hölgyemény már kilépett az





Érdekes férfikellék…
életéből. Bajsejtelmem egyébként beigazolódott. Az általam „Kontaktlencsének” keresztelt leányka még jó darabig biztos pozíciót töltött be egykori udvarlóm életében, és mivel az illető fiatalemberrel végül is jó barátság maradt közöttünk, volt szerencsém betekintést nyerni abba, amikor egy Exnőstény bebetonozza magát a többszörösen visszaszerzett férfi életébe, ezzel jó sok galibát idézve elő.


Látható vagy láthatatlan?

Jó esetben nem sokat tudunk az elődeinkről, vagy éppen elegendőt, a kezük mégis elér a kapcsolatunkig. Mert mégiscsak éveket töltött a kedvesünk oldalán, akit – olyan, amilyen, de – kicsit ő tett ilyenné. Hiszen nincs az a hosszú távú párkapcsolat, amelyben a felek ne csiszolódnának, alakulnának egymáshoz, ezekből kilépve viszont nem mindig könnyű a visszaváltozás. Persze vannak hasznos hatások, amelyekbe nekünk szintén nincs betekintésünk. Például elképzelhető, hogy kedvesünk viszonylagos pedantériáját az elődünk nevelte belé, mint ahogy azt is ő érte el hosszas, kitartó munkával, hogy már nem jár el hetente háromszor sörözni a haverokkal. Szóval neki sem lehetett könnyű.

Ha láthatatlan, akkor csak áldhatjuk a nevét. Bizonyára ő is megfutotta a mi kis köreinket, megtette a magáét az általunk imádott férfi mellett, aztán új élet után nézett vagy kellett néznie. De nem kacsingat visszafelé, nem akar részese lenni annak, ami már a miénk. No de mi történik akkor, ha látható, érzékelhető, sőt már zavaró? És ha akkor is azt érezzük, hogy ott van, amikor valószínűleg kilométerekre tartózkodik tőlünk? Csokorba gyűjtöttem néhány tipikus esetet: 









Olvasd el szerzőnk korábbi írásait is!

• Terhesen maradtam egyedül »
• Szexstresszűző praktikák »
• Lopj titkot a kapcsolatodba! »
• Kiégett szerelem »
• A pasik visszavágnak »
• A netes társkeresés buktatói »
• Erős nőknek nem terem pasi?! »
Lelki póráz = mobiltelefon

Tímea, 29 éves, 4 hónapja van Marcellal

„Lemerült a telefonom, és elkértem a barátomét, hogy elintézhessek egy fontos hívást. Miután letettem, véletlenül benyomtam valamit, és megjelent a kimenő hívások listája. Az én hívásom előtti szám Marcell exnőjéhez tartozott, mivel ismertem a teljes nevét. Könnyedséget erőltetve magamra megkérdeztem, gyakran beszélnek-e, mire az én kedvesem lazán közölte, hogy minden héten, majd hozzátette, hogy ő ebben nem lát semmi kivetnivalót. Persze tudtam, hogy egyelőre nem konkurálhatok egy hároméves kapcsolattal, és amennyit Marcell mesélt az exbarátnőjéről, az alapján szimpatikus, mégis igazán törtető lánynak tűnt. Azonnal kisebbségi érzésem lett, hiszen úgy éreztem, elég lenne csettintenie, és a pasim vissza is ugrana az életébe

Semmi pánik! Ahogy egy kapcsolat kialakulásának, úgy a szakításnak is minden esetben oka van. Három év valóban hosszú idő, és megeshet, hogy mindennemű közelség nélkül akkor is ápolták a kapcsolatot, amikor te még nem kerültél a képbe. Ha túl sok a bizonytalansági faktor, kérd meg a párodat, hogy meséljen az exbarátnőjéről és a szakításuk körülményeiről. Lehet, hogy unszolnod kell egy kicsit, de értesd meg vele, hogy nyugtalansággal tölt el – nem féltékenységgel, nyugtalansággal! –, hogy rendszeres kapcsolat van közöttük. Egészséges esetben, ha a kapcsolatotok elmélyül, az övék is megritkul majd, és végül kikötnek az évi egyszeri szülinapi köszöntésnél. Akkor viszont érdemes elgondolkodni, ha kedvesed válaszaiból az derül ki, hogy igényli az exbarátnője életére való rálátást és a folyamatos kontaktust. Mert ebben az esetben valószínűleg még messze nem zárta le a múltat.


Viszlát, Mónika?!

Klaudia, 26 éves, fél éve van Istvánnal







Még egy szó Mónikáról, és repül a kés…
„Mára oda jutottam, hogy ha meghallom a Mónika nevet, legszívesebben kiszaladnék a világból. Persze nem irigylem őt, hiszen évekig abban a hitben élt, hogy a pasim fogja oltár elé vezetni, de azért most már kisatírozódhatna az életemből. Egyetemi szerelem volt az övék, amely az évek során ellaposodott. Békésen váltak el, így azzal nem volt semmi baj, hogy időnként megittak valahol egy kávét. Ezt Istvánnal már az elején tisztáztuk, és én elfogadtam. Már fél éve különváltak, mikor összejöttünk, de a család még nem állt át az új helyzetre. Az édesanyja bepárásodott tekintettel emlegette előttem, a nagymama pedig gyakran lemónikázott. Akkor telt be a pohár, amikor egy veszekedés alkalmával István azt vágta a fejemhez, hogy ezen Mónika sosem problémázott. Mónika egész biztosan egy szent, de nekem már nagyon elegem van belőle…”

Minden szülő – főleg az édesanya – szeretné, ha a fiacskája révbe érne, és ha ez hirtelen távolabbra tolódik, bizony csalódottá válik. A jelen és a múlt azonban nem kerülhet versenyhelyzetbe egymással, hiszen nem élhetsz úgy, hogy egy ismeretlen „árnyalak” által felállított szabályoknak próbálsz megfelelni. Az efféle összevetéseket legjobb azonnal tisztázni, és közölni a kedvessel, hogy semmi közöd a múltjához, de minden bizonnyal vannak olyan értékeid, amelyek miatt téged választott. Ha a helyzet nem javul, érdemes megkérned a párod, hogy segítsen a családjának is abban, hogy végleg lezárják a korábbi korszakot. Ez egyben annak is biztos jele lehet, hogy vállal, és terveket dédelget veled kapcsolatban.


Azok a szép emlékek…

Gabi, 25 éves, 10 hónapja van Miklóssal

„Nem sokat tudtam az exbarátnőjéről, amíg Miki meg nem kért, hogy költözzek hozzá. Addig is sokat időztünk nála, de nem sok időt töltöttem egyedül az otthonában. Az első nagyobb takarítás alkalmával fedeztem fel a polcon a fényképalbumokat. Eszembe sem jutott, hogy elöl hagyná, ha az exével lenne tele. Pedig a képek fele egy csinos szőke lányt ábrázolt, hol a tengerparton heverve, hol egy bulin, és ami a legrosszabb, hogy abban a lakásban, ahol együtt élünk. Nem hagyott nyugodni a dolog. Pár nap múlva Miki egyik fiókjában kinyomtatott e-maileket találtam, bár régebbi levélváltásokból. Mikor hazajött, közöltem vele, hogy ha nem tünteti el ezeket, visszaköltözöm a szüleimhez. Értetlenül bámult rám, és még megkaptam, hogy miért kutakodom. Nem vagyok hajlandó egy olyan lakásban élni, amit ellepnek az emlékek.”

A férfiak nem sok gondot fordítanak a múlt archiválására, így az elöl hagyott album inkább figyelmetlenség (vagy tapintatlanság), mint annak jele, hogy még kötődik az exbarátnőjéhez. Ha így lenne, valószínűleg biztos és számodra elérhetetlen helyen őrizné. Másrészt, ha már döntött az együttélés mellett, akkor evidens, hogy lakása minden szegletét szeretné megosztani veled. Kérd meg, hogy pakolja el ezeket a számodra zavaró emlékeket vagy az exe otthagyott dolgait, te viszont tartsd annyira tiszteletben az ő intim szféráját, hogy nem turkálsz a szekrényeiben. Hiszen szinte mindenki őriz olyan fényképeket vagy leveleket, amelyek kellemes élményeket idéznek fel benne. Ebben önmagában nincs kivetnivaló. 









Tippek, tapasztalatok olvasóinktól


• A Kedves exe »
• A pasim exe »
• A párom kötődik az exéhez »
• Az ex már megint… »
• Az ex árnyékában »

• Az exbarátnő támadása »

Exnő mint a társaság csillaga

Szonja, 30 éves, 8 hónapja van Tamással

„Nálam rosszabb helyzetbe senki sem keveredhet. Megnyertem a pasim exnőjét kötelező barátságnak. Némi enyhülésként szolgál, hogy az új barátjával együtt, de szegény fickó nem sok vizet zavar. Régóta ismerem Tamást, és szemtanúja voltam, mennyire megszenvedte a kapcsolatuk utolsó hónapjait. Amikor a szakításuk után két hónappal bekerültem az életébe, nem számoltam azzal – miért is tettem volna, hiszen elvakított a szerelem –, hogy Dinácskával ugyan elváltak útjaik, de a baráti társaságuk közös maradt. Az első hónapokban tudatosan kerültük őket, de aztán annyira unszoltak minket,



hogy elmentünk egy hétvégi kirándulásra. Dina is az új pasijával jött, engem levegőnek nézett, Tomit folyamatosan ajnározta. A két másik pár nőtagjaival szoros barátságban áll, ezért végig kívülállónak éreztem magam. Ráadásul ő afféle hangadó, állandóan a középpontban akar lenni. Nincs rossz humora, de egy idő után borzasztóan idegesítő a szereplési vágya. Minden egyes találkozás (havi 1-2) felér egy megaláztatással. Tamás persze védi, ami rosszulesik nekem…”

Ha a párod ragaszkodik ezekhez a találkozókhoz, viseld méltósággal. Végül is havi egyszer ki lehet bírni. A megsebzett madárka úgy gondolja, még mindig elérnek a karmai, így minél lazábban és oldottabban viselkedsz, annál inkább feltűnik majd neki, hogy már nincs ráhatása az életetekre. A férfiak számára a barátságok szentek, így ha nem is az exnője miatt, de a barátai miatt nem tilthatod el a társasággal való találkozásoktól. De forszírozhatod, hogy többet legyetek a te baráti köröddel, ha pedig a hátad közepére sem kívánod az exet, egyszerűen maradj otthon. Ha a párod számára igazán fontos vagy, minden körülmények között ki fog állni melletted.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top