Szex

Új szabályok a házasságban

Egy kapcsolat régebben egészen másképp mûködött, mint manapság. Éppen ezért azok a szabályok, melyek édesanyád házasságában még szentek voltak és sérthetetlenek, ma már nem követendõek.

A mai párok – amilyenek te és a kedvesed is vagytok – átírhatják a régi szabályokat. Nem kell folyton együtt tölteni a szabadidőtöket, és nem kell nagy kríziseken átmennetek, hogy tudjátok, egymásnak vagytok teremtve. Csak lazán és fiatalosan!

1.




A régi szabály: Minden szabadidőtöket együtt kell tölteni, mert az gyanús, ha a másik külön utakon akar járni.

Az új szabály: Időnként nyugodtan menjetek el külön szórakozni a barátaitokkal. Ez teljesen természetes, sőt gazdagítja is a kapcsolatotokat.

Néhány évvel ezelőtt, ha a férj vagy a feleség előállt azzal, hogy munka után még megiszik egy italt a barátaival, azonnal megszólalt a vészcsengő a másik félben. Vajon miért akar külön szórakozni? Biztos, hogy a barátaival megy? Miért nem hajlandó engem is magával vinni? – visszhangoztak a fejünkben a tépelődő kérdések. Ma már nem erről szól az élet. Egyre több párnak vannak kapcsolaton kívüli barátai. Különleges hobbit választanak, amely nem feltétlenül érdekli a másik felet. Gondolj csak bele, újabban egy ezoterikus klubba jársz. Elvárnád, hogy a kedvesed ott üljön melletted, miközben a csakrákról és a tarot-ról beszélgettek? Ugye nem? Te is add meg neki a lehetőséget, hogy a focista haverokkal időnként megigyon egy sört.




2.

A régi szabály: Azonnal szakemberhez kell fordulnotok, ha valamilyen probléma adódik a kapcsolatban.

Az új szabály: Építsd a kapcsolatot szilárd alapokra, és nem lesz szükséged szakemberre.

Ha már a kapcsolatotok kezdetén elmondjátok a problémáitokat, nem fognak egymásra rakódni az elhallgatott gondok, és nem fog egyszer csak – évek múltán – robbanni a bomba, óriási űrt és rombolást hagyva maga után. Ma már rengeteg könyv kapható, amely a kapcsolatok ápolásáról szól, ezeket nem szégyen megvenni és nem szégyen olvasni. Ha pedig olyan fejezeteket vagy akár mondatokat találsz benne, amit úgy érzel, meg kell osztanod a másikkal, egy pohár finom bor és halk zene mellett beszéljétek meg. Így évek múlva nem kell házassági tanácsadásra vagy családterápiára járnotok.

3.




A régi szabály:
A házaspárnak egyenlő részben kell osztoznia a ház körüli teendőkön.

Az új szabály: Mindenki csinálja azt, amihez kedve van, a „nemszeretem” munkákat pedig osszátok el igazságosan.

A mai modern háztartásokban már nem kell kicsavarni a fakanalat a férfiak kezéből. Nem is várja el senki, hogy a nők az évtizedekkel ezelőtti normák szerint robotoljanak otthon. Az asszonyok is dolgoznak, ők is fáradtan térnek haza a munkából, és jólesik nekik, ha időnként meleg vacsora várja őket. Ha ne adj’ isten a párod imád vasalni, hagyd, hogy kibontakozzon! Ha te szereted a kerti munkát, nem kell neki vágni a füvet csak azért, mert az férfimunka. Ellenben ő is el tud időnként mosogatni vagy fel tud mosni, nem fog leesni az aranygyűrű az ujjáról.

4.
A régi szabály: Egy igazán mély krízis tudja csak megmutatni, hogy milyen erős a szerelmetek.

Az új szabály: A mindennapi apró-cseprő dolgok is megmutatják, hogy milyen irányba halad a kapcsolatotok.

Azt senki nem vitatja, hogy egy krízishelyzet – állástalanság, egy szeretett személy elvesztése – még erősebbé teheti a kapcsolatotokat. De nem szükségesek ilyen szörnyű történések ahhoz, hogy lásd, számíthatsz a kedvesedre. Legyenek a mindennapokban is olyan szokásaitok, rituáléitok, amelyek megerősítik a szerelmeteket. Például ne menjetek el dolgozni úgy, hogy nem csókoltátok meg egymást, minden hónapban tartsatok egy szombatot vagy vasárnapot, amikor csak egymással foglalkoztok, és akár egész nap ágyban maradtok. Hogy ez könnyűnek hangzik? Talán sok kapcsolat nem menne tönkre, ha a felek valóban odafigyelnének egy kicsit egymásra, és nem egymás mellett, hanem együtt élnének.






5.
A régi szabály: Ha hosszú kapcsolatot akarsz, válassz olyan partnert, aki hasonló környezetből jön.

Az új szabály: Egy erős és hosszú kapcsolat olyanok között is kialakulhat, akik teljesen eltérő gyökerekkel rendelkeznek. Éppen ez adja a szerelem izgalmát.

Évszázadokkal ezelőtt talán több boldog kapcsolat született volna, ha nem a „pénzes a pénzeshez” elv alapján házasodtak volna az emberek. Mert a pénz, a neveltetés vagy az iskolai végzettség nem tesz boldoggá. Az azonban biztos, hogy ha túlzottan nagy űr tátong a felek között, az jelenthet problémát, hiszen miután felszáll a „lila köd”, ott maradnak közös témák nélkül. Ugyanakkor az alapjaiban más környezetből érkező kedves teljesen új világot nyithat meg a másik félnek, akinek ez izgalmat, újdonságot jelenthet.





6.

A régi szabály: A romantika a háttérbe szorul, ha megszületnek a gyerekek.

Az új szabály: A romantika még fontosabbá válik, ha már gyerekeitek vannak.

Gondolj csak bele: amíg ketten vagytok, egyértelmű, hogy csak egymással foglalkoztok, és minden rólatok és a szerelmetekről szól. Viszont ha megérkezik a kis trónörökös, akaratlanul is ő kerül előtérbe. És itt kell igazán okosnak lenni, ugyanis sok házasság romlik meg éppen azért, mert csak a csecsemővel foglalkozik az édesanya, és közben teljesen elfeledkezik arról, hogy ott van mellette egy férfi, akinek törődés és szeretet kell. Tehát nem szabad félresöpörni a romantikát! Nyugodtan „adjátok kölcsön” a gyereket a nagyszülőknek, és foglalkozzatok egy estét csak egymással. Ezek az együttlétek talán még romantikusabbak és meghittebbek lesznek, mint a korábbiak, hiszen mindketten tudjátok, hogy a ritkuló alkalmakat meg kell ragadni és meg kell becsülni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése