1. Szúrjuk ki a célszemélyt. Lehetőleg ne gúvasszuk ki a szemünket a bájai láttán.
Lányok tíz pontja a pasik felszedéséhez
2. Ellenőrizzük a jegygyűrűt az ujjon; majd ellenőrizzük az eltávolított gyűrűről árulkodó csíkot az ujjon. Ha nincs ott semmi, akkor indulás. Hacsak nem jár szoláriumba, ebben az esetben átvertek minket.
3. Mosolyogjunk rájuk. Ne grimaszoljunk: végül is barátságosak vagyunk, és nem a drága fogászati kezelés eredményét mutogatjuk.
4. Vegyünk fel közvetlen szemkontaktust. Ne bámuljunk. Ne hagyjuk, hogy a szemünk az ágyékukra vagy a mellükre kalandozzon.
5. Mutatkozzunk be, nyújtsuk a kezünket, és magabiztosan rázzunk kezet. A kézszorítás ne legyen sem csonttörő, sem döglött hal jellegű. Legyünk határozottak és barátságosak.
6. Érdeklődjünk a másik személy iránt, tegyünk fel kérdéseket. Az emberek alapvetően arrogánsak és szeretnek magukról beszélni: használjuk ezt ki, és ha szükséges, színleljünk érdeklődést vonzóbbnak találnak minket, ha figyelmesen hallgatunk.
7. Építsünk ki összhangot. A kétszintű módszert javaslom:
A) Verbális: értsünk egyet mindenben, amiben csak lehetséges (ez természetesen nem érvényes, ha az illető
a) konzervatív,
b) hímsoviniszta disznó,
c) annyira unalmas, hogy csak cipőkről, vásárlásról és fociról tud beszélni). Az a lényeg, hogy éreztetnünk kell velük, hogy van közös vonásunk, még ha csupán empátiáról van is szó. (Viszont sohase tettessük, hogy kevésbé intelligensek vagyunk, mint ők, vagy hogy szeretnénk bemászni a gatyájukba még akkor sem, ha igaz.)
B) Testi: ez nem jelent egyet a szexualitással (az intim részek megérintése csak később következik, amikor már tudjuk, mi a tét). Használjuk a testbeszédet tükröződjenek rajtunk az ő mozgásaik és gesztusaik. Ha a testünk összhangban van, akkor tudat alatt vonzóbbnak fognak találni minket.
8. Ha megvan az összhang, és eltelt némi idő, álljunk elő a kérdéssel. Az alábbihoz hasonlót javaslok: Remélem, nem vagyok tolakodó, csak kíváncsi lennék, hogy meginna-e velem valamit valamikor?
9. Készüljünk fel a következő válaszok valamelyikére:
a) Nevetnek, és tudomást sem vesznek az egészről.
b) Elrohannak.
c) Zavartan mosolyognak, majd egy kifogásba kapaszkodva elsietnek.
d) Azt mondják: Köszönöm, szeretnék igent mondani, és ha független lennék, biztosan meg is tenném.
e) Azt mondják: Köszönöm, az csodás lenne, mikor lenne jó?
10. Ha nemleges választ kaptunk, ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a zavarodottság. Bár elutasítottak minket, és numera, valamint értelmes randi nélkül maradtunk, mi legalább megtettünk mindent, és kockáztattunk: az élet túl rövid ahhoz, hogy hagyjuk kicsúszni a kezünkből a lehetőségeket. Ráadásul valakinek felnyomtuk az önbizalmát és jó érzést keltettünk benne, ami mindig kedves gesztus. Még akkor is, ha ők joggal gyanítják, hogy ha hazamész, otthon rájuk gondolva nyúlsz magadhoz.
Ezt a kérdést óránként teszem fel magamnak. Bizonyára nem minden nő gondol folyton a kefélésre. Megszokott dolog, hogy a férfiak sliccét bámulják, ha azok elmennek mellettük az utcán? Vajon a többi nő is felméri minden szembejövő férfi kefélhetőségi potenciálját?
Nem tudom bárcsak tudnám. Kezdek aggódni, hogy én is egyfajta elmebeteg vagyok; mivel mindig ugyanazon jár az eszem, kilógok a többi nő közül. Tudom, hogy a legtöbb embernek nem jelent problémát, hogy gátlások nélkül beszéljen a szexről. Az én barátaim nagy örömmel ücsörögnek a pubban, Szex és New York anekdotákat mesélnek, és a nyúlvibrátorokon tréfálkoznak. De az igazság az, hogy ha jobban el akarok mélyedni a témában, és megemlítem, mondjuk, hogy ki akarom próbálni a péniszgyűrűt, miközben egy férfit ujjazok, ők hirtelen elnémulnak, vagy felugranak, hogy rendeljenek még egy kört. Én meg magamra maradok a bárfiú sliccét bámulva, és azon aggodalmaskodom, hogy már megint lejárattam magam a mocskos fixációmmal.
Azt hiszem, mindig is sejtettem, hogy én egy kicsit más vagyok. Amikor a húszas éveim idején a barátnőim boldogan fecserésztek a fogyókúráról, a sminkelésről, és hogy hogyan kell flörtölni egy férfival, engem az egész hidegen hagyott. Inkább arra koncentráltam, hogy sikeres segédoperatőrként dolgozzam a filmiparban, és azon járattam az agyam, hogy fáj-e az anális szex, és hogy misszionárius pózban is elérhető a teljes kielégülés. (Egyébként fáj és elérhető.)
Azt hittem, mindez a korral hozható összefüggésbe, és ha majd harmincasok leszünk, a barátaim libidója is megközelíti majd az én kalandozó hajlamaimat. De most, hogy elmúltunk harminc, a barátaim többsége vagy házas, apró gyerekekkel, vagy pedig szenvedélyesen és minden eszközzel azon munkálkodik, hogy megtalálja az életre szóló társat.
Így hát néha úgy érzem, szerepet kell játszanom, amikor a barátaimmal vagyok; kissé frusztrál, hogy el kell titkolnom, mi jár a fejemben, azért, hogy őket és magamat is megkíméljem attól, hogy feszélyezve érezzük magunkat. Bárcsak önmagam lehetnék és nyíltan beszélhetnék velük, de hogyan legyek őszinte és hogyan mondjam el, hogy ki szeretném próbálni a csoportszexet, amikor ők egyetlenegy férfit keresnek szex céljaira.
Még ha ezzel kicsit kilógok a sorból, akkor is biztos vagyok benne, hogy a Nagy Ő keresésén kívül is létezik örömforrás. Miért kellene a páncélos lovagra várni, ha az ember néhány vodkaalapú koktél és egy olcsó szexjátékszer segítségével is remekül érezheti magát? Amikor az ember harminckét éves, független és be van gerjedve, akkor miért ne mulasson jól?
Ezekkel a fejemben kavargó gondolatokkal döntöttem úgy, hogy naplót írok. Úgy tűnt, hogy így tudom a legjobban kifejezni a szorongásaimat, neurózisaimat és szükségleteimet, anélkül, hogy kockára tenném a baráti kapcsolataimat. Azt feltételeztem, hogy akkor tudok igazán nyílt lenni a szexet illetően, ha mindent leírok; nőként is beszélhetek a szexualitásomról és a vágyaimról, és nem kell azon aggódnom, nem kell azzal törődnöm, mit gondolnak minderről az emberek, megbélyegeznek-e, vagy nem. Felszabadító élmény lesz.
Azt is felismertem, hogy ha mindent feljegyzek, ami velem történt, és mit éreztem annak kapcsán, akkor visszanézhetem a szexuális életem mocskos-tragikus-diadalmas aspektusait, és később nevethetek vagy sírhatok rajta. Képes leszek tárgyilagos lenni, és talán végül arra is fény derül, miért foglalkoztat annyira a szex. Talán ennek eredményeképpen tenni is tudok ellene valamit.
Így hát az utóbbi egy évben hűségesen vezettem a naplót. Azért választottam a névtelenséget, hogy őszinte és nyílt lehessek: nem beszéltem róla a barátaimnak, a családomnak vagy a munkatársaimnak. Mások ítélete és véleménye nélkül írtam meg, de remélem, senki sem olvassa el az ismerőseim közül. Nem mintha szégyenkeznék a tetteim miatt, de nem akarom, hogy a hozzám közel állók megtudják, mekkora egy szexmegszállott vagyok, különösen azok az emberek ne, akikkel szakmai minőségemben dolgozom együtt.
Névtelenségem és a többiek magánélethez való jogának védelmében tartózkodtam attól, hogy túl sok személyes információt adjak közre, és kisebb részleteket, mint nevek, helyek és dátumok, megváltoztattam, de a szereplők, párbeszédeik és a megtörtént események valóságosak. Olyan pontosan igyekeztem visszaidézni őket, ahogyan csak tudtam (plusz-mínusz egy-két Martini).
Január 1. szombat
Az igazat megvallva nagy szükségem lenne egy numerára. Utoljára az expasimmal, Stevennel feküdtem le, és az is hónapokkal ezelőtt volt. Valamivel több akció nem lenne rossz. Múlt éjjel azt hittem, megfogtam az isten lábát. Egész London bulizott. Úgy tűnt, mintha mindenhol lehetőség kínálná magát; ahová néztem, mindenütt reményteljes férfiak. Így amikor nem egy, nem kettő, de három ígéretes pasival futottam össze, úgy képzeltem, valami csak összejön az egyikkel, hát nem?
 |
Beszélgetés közben viccesnek, aranyosnak és kedvesnek tűnt. Elég önbizalmat éreztem, hogy flörtöljek egy kicsit, még az is kiszaladt a számon, hogy helyes feneke van, de erre azt mondta, hogy nem akar ilyen messze menni, és magamra hagyott a bárpultnál. Az eredmény: zavarodottság.
Második kör: Agyas Csávó. Félénk, de szellemes és okos. Elmélyült társalgásba bonyolódtunk a személyazonosító kártyákról. Azt hittem, hogy jó eséllyel indulok nála, de a Munkáspárt tekintélyelvűségéről szóló polémia kellős közepén otthagyott, hogy inkább egy csinos szőkéhez szóljon pár szót. Az eredmény: ingerültség. Harmadik kör: Magas Férfi. Okos és jóképű a maga aranyos módján. Miután elhagytuk a klubot, részegen csókolóztunk az utcán, majd hirtelen azt mondta, hogy haza kell mennie aludni, és otthagyott, hogy egyedül várjam be az éjszakai buszt. Az eredmény: kizsigereltség.
Nem tudom megérteni, mi csúszott félre. Szerintem nem nézek ki rosszul (már ha valakinek a bögyös barna az esete, aki heti háromszor jár futni); megkockáztatom, hogy meglehetősen intelligens, akár még mulatságos is vagyok. Tudom, hogy esetlenül mozgok és nagy a lábam, de talán a nagy dudáim helyreütik az egyensúlyt. Kell, hogy legyen bennem vagy a közeledésemben valami taszító; azt hittem, legalább az egyik pasi beérik. Tévedtem három alkalommal. Elvesztettem volna a szexepilemet, hogy ennyire félreértelmeztem mind a három szituációt? Amennyiben igen, hogyan szerezhetem vissza? És miért történik velem ez most, amikor szexuális teljesítőképességem csúcsán vagyok?
Feltételezem, hogy ha Bridget Jonest játszom, és egy szombat éjszakán azon tűnődöm, hová tűntek a rendes férfiak, az nem ránt ki a csávából. De három visszautasítás után nem vagyok egészen biztos benne, hogy össze tudom kaparni magam, és most azonnal új közeledési módszerrel próbálkozni. Kell egy kis idő, hogy magamhoz térjek. Sürgősen tennem kell valamit, mert a vibrátoraim túlzott igénybevételnek vannak kitéve.
Cikkünk Abby Lee Hol jár az eszem? című könyvéből közölt részletet. Abby Lee egy talpraesett, pimasz és rendkívül nyitott fiatal nő. A középszerű szexuális életet enyhén szólva kevésnek érzi, olyasmi után kutat, amire mindig is vágyott. Abby semmilyen lehetőségtől nem zárkózik el, legyen szó játékszerekről, szabadtéri élvezetekről vagy egy harmadik fél bevonásáról. Lelkesen dönget végig az egyéjszakás ismeretlenségekkel, alkalmi menetekkel és más tiltott gyümölcsökkel szegélyezett ösvényen, miközben friss, fanyar humorral vonja le a konzekvenciákat, és bőkezűen osztogatja nem éppen elvetendő jó tanácsait nőknek, férfiaknak. Örömökkel teli útkeresése közben összetalálkozik Blogpasival, és elmereng: vajon fel tudja-e adni az egyik ágyból a másikba ugrándozást, és képes lesz-e végül megállapodni? Az elmúlt évben a szigetországban oly nagy port kavart bestseller története Abby Lee Girl with a One-track Mind című blogjának elindításával kezdődött. Az Abby Lee álnéven íródott webes napló hallatlan karriertörténete talán magát a szerzőt lepte meg a legjobban. A blog rövid idő alatt kinőtte magát az ismeretlenségből, és 2006-ban elérte sikerpályájának csúcsát: elnyerte a The Best British and Irish Weblog díjat, több mint hárommillió olvasóval a háta mögött. A blogból megszületett könyv a női erotikus Odüsszeia műfaj legszókimondóbb és a szexualitást legnyíltabban vállaló alkotása. A Hol jár az eszem? szerzője saját naplójába közel egy év története enged bepillantást. A hallatlan őszinteséggel és bátorsággal felvállalt történet egy harminckét éves, Londonban élő szingli nő hétköznapjaiba annak is a legintimebb rétegeibe kalauzolja az olvasót a költői homályos sejtetések helyett valósághű, eleven, részletgazdag leírásokra koncentrálva. Az Abby Lee álnév mögött rejtőző szerző a The Sunday Times paparazzikülönítményének leleplező hadjárata természetesen játszi könnyedséggel szabadította meg névtelenségétől közvetlen stílusú, tüzes hangulatú szexmemoárja igazi lebilincselő olvasmány. Szerző: Abby Lee A könyv címe: Hol jár az eszem? Kiadó: Jaffa Kiadó » |
