Így látja a férfi:
 |
| Tokaji Zsolt |
Mi a házsárt és a zsémb?
Íróemberként nem különösebben rendkívüli erény, hogy igen erősen kötődöm a szavakhoz. A magyar nyelvben van két olyan jelző is, amivel a sárkány típusú nőket szokás illetni: házsártos, zsémbes. Remek kis szavak, és ha elvonatkoztatunk a jelentésüktől, még szépnek is mondhatnánk őket. A két szó etimológiájának felfejtésével adós maradok, inkább csak azon merengek, hogy amúgy minő rondaság lehet ez a házsárt és zsémb, melyek ha beleköltöznek az asszonyba, menten tüzet okádó, villámnyelvű fúriákká változtatják. Bármilyenek is legyenek, elég rondának képzelem őket, és nem szeretném, ha életem párjának akárcsak egy is a közelébe kerülne közülük.
Zsákmányférfiak és ragadozó nők
Mi, férfiak rettegve, kiszolgáltatva szemléljük, ha asszonyunk megindul az elsárkányosodás útján. Hogy miért van ez? Miért nem teszünk semmit még idejében, az első vészjósló jelek láttán, vagy még inkább preventív jelleggel? Nem tudom. Talán szerepe van ebben az emberben lakó egyik legősibb félelemnek: a hüllőktől való félelemnek is. Elvégre a sárkányt is egy böhöm nagy hüllőként szokás elképzelni. Aprócska zsákmányférfiak menekülésre képtelenül, szapora szívvel állnak a föléjük tornyosuló hüllőasszony előtt, aki hipnotikus, delejező pillantásával semmi jót nem ígér, mégis bénult, tehetetlen mozdulatlanságra kényszeríti leendő áldozatát.
De hogyan jut idáig két ember, akik korábban rajongva imádták egymást? Nyilván ahány ilyen kapcsolat, annyi válasz lehetséges. Nem hiszem, hogy feltétlenül ugyanazok az okok vezetnének minden esetben a nők elsárkányosodásához. Sőt, alighanem a férfiak között is hatalmas különbségek vannak abban, hogy mikortól számít egy nő sárkánynak.
Anya és diktátor
Egyvalami viszont nekem gyanús. Szerintem mindebben a férfiak mancsa is jócskán benne van. Az anyukról leszakadni oly nehezen tudó pasik párjukra helyezik át mindazon viselkedésformákat, reakciókat, funkciókat, melyeket korábban hőn imádott édesanyjuktól láttak, kaptak és szoktak meg. Így aztán mintegy kiprovokálják párjukból azt a diktátori attitűdöt, ami egy anyától is normális lenne, ha egy felnőtt férfit akar kordában tartani. Közhely, de állítólag a pasik szeretik, ha a párjuk anyáskodik felettük. Csakhogy az anyánkat nem mi választjuk, míg a párunkat igen. Na mármost, ha a párunkra rávetítünk, kikényszerítünk belőle egy rakás anyaszerepet, ne csodálkozzunk, ha az idővel úgy kezd viselkedni, mint egy anya, aki tunya, állandóan hazugságon kapott, léhűtő fiát neveli: zsarnoki kétségbeeséssel. Mindehhez hozzáveszünk egy nagy adag elhidegülést, szexuális érdektelenséget, megszokást, közönyt… Azt hiszem, ha nő lennék, belém is nyugodtan beköltözhetne a házsárt és a zsémb… bármi legyen is az.
Talán az anyámmal való, egykor nem egészen felhőtlen kapcsolatomnak tudható be, hogy én nem akarom a feleségemet ilyen szerepbe kényszeríteni. Ő legyen csak a fiunk anyja, én megelégszem azzal is, hogyha nekem a szerelmem, a partnerem, a társam és barátom. Mindez, mondom, korántsem biztos. Mint ahogy az sem biztos, hogy kilenc együtt töltött év után bármit is mondhatnék, bármire is következtethetnék ebben a témában. Viszont egyelőre nem úgy fest, hogy a feleségem különösebb érdeklődést mutatna a rejtélyes házsárt és zsémb iránt. Meg hát azzal is tisztában van, hogy nem állna jól nekem a bénultan reszkető kis prédaállat szerepe, sokkal inkább Szent Györgyként küzdenék a benne lakó sárkány ellen utolsó leheletemig.
Így látja a nő:
 |
| Bakos Zsuzsanna |
Királyfi jelmez nélkül
Amikor a szerelmes regényeken edződött egyszeri nő és a szerető társra vágyó királyfi találkozik, minden mást kiszorít az egymásra találás öröméből fakadó aha-érzés. A lelket is rózsaszínbe öltöztető szerelmi ködön át az egyszeri nő csakis a megtestesült királyfit látja a férfiban, aki eljött érte fehér paripáján vagy egy egyéb, ma használatos közlekedési eszközön. Aztán telik-múlik az idő, és kiderül, hogy a királyfinak is vannak idegesítő szokásai, rossz tulajdonságai, problémás rokonai, rázós exbarátnői, kétes ügyletei, esetleg mindezek egyszerre. Netán még az is rásüthető, hogy olyan, mint a többi királyfikezdemény (volt), és a szerelmes nő rajongása máris alábbhagy, az egykoron daliásnak tartott királyfi pedig szép lassan csúf békává töpörödik.
Persze a nő is lehetne kitartóbb és toleránsabb, de csalódottságában kiesik a szerepéből, kiereszti a karmait meg a hangját, vagyis elkezdi leadni vészjelzéseit. (Kétségtelen tény, hogy az elégedetlenkedő sárkány gyorsan látszólagos erőfölényre tehet szert, hiszen rémisztőbb és támadóbb a békére vágyó varangynál.) A lényeg, hogy hőseink olyannak kezdik látni egymást, és ezáltal saját magukat is, ami egyáltalán nincs ínyükre. Csoda, ha a történet vége nem a hetedhét országra szóló lakodalom lesz?
Meséből bábjáték?
Zsolt roppant szerencsés férfi, ha jó hosszú ideje nem érezte a bőrén a sárkány tüzének perzselését, sokan azonban nem ilyen mázlisták. Gyakran hallani megvadult nőkről, akik valósággal kibújnak a bőrükből, csapkodnak, őrjöngenek, átkokat szórnak megszeppent párjukra. Akármilyen ijesztő is mindez egy férfi számára, ezeknek a női figyelemfelkeltő akcióknak mindig oka van. Lehet, hogy nem olyan fajsúlyos az ok, mint amekkorára kerekedik a jelenet, de a hisztéria küldetése mindig az, hogy felrázza a férfit. A férfit, aki az utóbbi időben már csak békésen vegetált a tavirózsa levelén, és fogalma sem volt arról, hogy rosszul csinál valamit.
Tudvalevőleges, hogy a nagyjeleneteket szinte mindig a nők kezdeményezik, hiszen hamarabb ráéreznek arra, ha valami nincs rendjén a kapcsolatukban. Persze attól, hogy kibeszéljük magunkból, ami a lelkünket nyomja, még nem sárkányosodunk el. Sárkányosodásról akkor beszélhetünk, ha azon kapjuk magunkat, hogy időről időre felhánytorgatjuk a szemünkben már egyáltalán nem királyfiszerepben tetszelgő férfinak, hogy miért nem vagyunk boldogok mellette. Az efféle krízishelyzeteknek gyakori kísérői még részünkről a te nem is figyelsz rám! vagy sosem értesz meg! mondatok, amitől a meggyötört hím fejében gyorsan kiviláglik, hogy már megint nem ment át egy vizsgán.
Aztán megnyugszunk, a párunk bűnbánást tanúsít, az élet megy tovább, és minden marad a régiben. De én azt gondolom, hogy a sárkányok és a békák sokszor nem azért nem változnak, mert nem akarnak változni, hanem mert egyszerűen nem tudnak megfelelni a másiknak. Ez esetben a megfelelés annyi lenne, mint kibújni a saját bőrükből, amitől a mese már jobban hasonlítana egy bábjátékhoz. Bár ahol ez elvárásként merül fel, ott már aligha számolhatunk be mesébe illő fordulatokról. Mert minden sárkány tudja, hogy a férfiak a legkritikusabb pontok tekintetében nem változnak. Mint ahogy azt hiszem, mi, nők sem.
Ki a tökéletesség bűvköréből!
Szorosan idetartozik, hogy manapság gyakran lépünk ugyanabba a gödörbe. A potenciális királyfiak az Igazi Nő megtalálását a világ legtermészetesebb dolgaként kezelik, és hisznek abban, hogy nem kell ahhoz X számú sárkány fejét levágniuk (ergo korábbi problémáikat megoldaniuk), hogy rátaláljanak a számukra tökéletes társra. Mi pedig gyakran olyan tulajdonságokat társítunk a szerelem fogalmához, amelyek nélkül nem is létezhetne a gondolatainkban.
Az egyik legoszloposabb elvárás a férfiak felé a megértés. Vagyis ha nincs megértés, nincs szerelem. De helyén van ez így? Nem! Hiszen annyira különbözőek vagyunk, és annyira más fegyverzettel indulunk a nemek csatáiba, hogy nagy luxust jelenthet arra vágyni, hogy a királyfink látásmódja megegyezzen a miénkkel. Méghozzá azon egyszerű oknál fogva, mert nem láthatja úgy a világot, ahogy mi látjuk. Bármennyire is szeretnénk, nem vizsgálhatja női szemmel a kapcsolatunkat sem. De ettől még szerethet minket, és ha sárkányosodás felé hajló kirohanások helyett néha inkább megcsókoljuk, talán újra királyfivá változhat a szívünkben! Hiszen egyszer már sikerült neki.
Tipp: Olvasd el Zsuzsa és Zsolt másik írását is! Klikk ide! »
