Egyszerre két férfit szeretni?

Először is leszögezem, nem mindegy, hogy a fenti eset kicsiben vagy nagyban játszódik le. Kicsinek számít például, amikor szingliként több jelölt verseng azért, hogy szorosabbra fűzzük a szálakat, de még csak gondolatban játszunk a lehetőségekkel. A nagyban verzió pedig arra az esetre vonatkozik, amikor egy harmonikus kapcsolatunkba tör be egy harmadik, aki átrendezi bennünk az éber és az addig szunnyadó érzelmeket.

Másfajta szeretet

Adott X. és adott Y., akikben talán semmi közös nincs, még az irántuk érzett szeretetünk is merőben különbözik, hiszen minden szerelemnek más arca van. Az egyik vad, erotikus, túlfűtött, a másik oltalmazó, békés, olyan, mint egy lelki melegítőpalack. Míg az egyiknek a gödröcskéket imádjuk az arcán, a másiknak a szép keze nyűgöz le minket. Az egyiknek a humorába szerettünk bele, a másiknak az intelligenciájába, a lényeg, hogy sosem ugyanazért szeretünk két embert. Hiszen amit eleve megkapunk, azt nem keressük egy másikban.

Mindkét férfi más kívánságokat szólaltat meg bennünk. Amikor szerelembe esünk, egy olyan oldalunk kívánkozik előtérbe, amelyet tudat alatt már régóta szerettünk volna előcsalogatni, csakhogy egyedül nem ment. Sőt, a meglévő párunknak sem ment. A kettes számú férfi azért lopja be magát könnyen a szívünkbe, mert általa újradefiniálhatjuk önmagunkat. Egy partner mellett csak egyetlen – az általa kedvelt – oldalunkat domboríthatjuk ki, kettő mellett megduplázódnak az esélyeink arra, hogy többet, jobbat hozzunk ki magunkból.


A titok, ami árthat

Ha ez a helyzet – az összes pozitív és negatív izgalmával együtt – valamiféle lelki többlettel lát el minket, vagyis a régi partnerünktől sem távolodtunk el, és az újtól sem tudunk elszakadni, nem fogjuk keresni a menekülés lehetőségét. Ha valóban dönteni akarunk, azt legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha egy időre mindkét férfitől elszakadunk. Például vonatra ülünk, és a távolba zötyögünk, ahol egyes-egyedül nézhetünk szembe az érzéseinkkel. Ekkor érezhetjük át azt is, hogy igazából mennyire feszít bennünket ez a kettős játék, és ha végül képesek vagyunk döntésre jutni, egész biztosan megkönnyebbülést nyerünk, hiszen akármilyen fájdalmas, mégiscsak egy kilátástalan helyzet lezárását jelenti.

Rövid távon – szakértők szerint az első 3-4 hónapban – inkább a helyzet kedvező oldalát tapasztaljuk meg. Hiszen amikor viszonzottan szerelmesek vagyunk, kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat, mint bármikor máskor. Gyakori eset, hogy a külső kapcsolat adta plusztöltettől a korábbi kapcsolatban is új értelmet nyer a szex, új lendületet kapnak a mindennapok. Egyetlen szépséghibája van a dolognak: egyszerre két férfit szeretni – a dolgok mai állása szerint – nem lehet nyíltan. A titkolózás pedig megöli az intimitást. Ráadásul szakértők szerint a túl sokáig hurcolt titkok komoly károkat okozhatnak bennünk. Eleinte feldobnak, később felapróznak.

Az eltitkolt kapcsolat és a döntésképtelenség olyan tünetekhez vezethet, mint az alvászavar, a gyomorfájdalom, a magas vérnyomás vagy a folyamatos lehangoltság. Ha már régen lecsengett az euforikus állapot, és kezdjük pocsékul érezni magunkat, érdemes behúzni a vészféket. Már csak azért is, mert ez az a pont, amikor a mi kis kettős játszmánk hatásai másokat is elérhetnek, vagyis emberi kapcsolataink láthatják kárát. A másik dolog, amiért a dupla szerelem nem tartható fenn az idők végezetéig, az, hogy ebben a helyzetben a szerelem éppen a leglényegét veszíti el: a kizárólagosságát.

Két szék közül padlóra?

Persze vannak, akik ellen tudnak állni a kísértésnek. Érzik a lelkük mélyén, hogy azt a másikat meg tudnák szeretni, de a félelem erősebb bennük. Ráadásul a nők gyakran úgy érzik, nagyobb a vesztenivalójuk, hiszen ha lebuknak, a párjuk pontosan tudja majd, hogy nem csupán a szex motiválta őket a viszony fenntartására. Ahogy Gabit sem.

„Hosszú évekig hűséges asszony voltam – írja levelében. – Jót és rosszat egyaránt átéltem a házasságomban. Néhány hónapja felújítottam egy régi-régi kapcsolatomat. Valaha, diákként nem mertük átlépni a határt, megálltunk az ígéret kapujában. Hosszú évek után az Iwiwen találtunk egymásra. Kiderült, hogy megnősült, gyerekei vannak, de a házassága nem tökéletes. Először leveleztünk, aztán találkoztunk. Azt kérte tőlem, hagyjam magam szeretni. Az első együttlétünk előtt remegtem a félelemtől, a lelkiismeret-furdalástól, mert tudtam, hogy olyat teszek, ami talán nem helyes. Ő higgadt volt, megértő, kedves. Fokozatosan levetkőztem a gátlásaimat. Azóta többször találkoztunk, és úgy érzem, egyre inkább egymásba gabalyodunk. Nehéz, mert az otthoni életünk színjáték lett. De ennél is nagyobb »gond«, hogy kezdünk egymásba szeretni. Kezdek hozzászokni a testéhez, néha már a férjemmel furcsa ágyba bújni. És az is rosszulesett, amikor a nejét kedvesnek nevezte az egyik levelében. Ilyenkor feleslegesnek érzem magam, hiszen nem versenghetek a húszéves közös múltjukkal. Nem tudok dönteni, és közben attól rettegek, hogy két szék közül a padlóra esek.”






Aki helyett döntöttek

Lényeges, hogy mi magunk megértsük, miért van szükségünk erre az új szövetségre. Mi motivál bennünket arra, hogy benne éljünk? Mi az, ami a régebben fennálló kapcsolatból hiányzik? Tamara nevű levélírómnak a régi-új szerelem segített abban, hogy új életet leheljen a kapcsolatába.

„Néha furcsa helyzeteket produkál az élet. Azt hiszed, hogy boldog vagy, és aztán feltűnik valaki a múltadból, és rájössz, hogy az utóbbi időben takaréklángon pislákolt az életed. Én sem hittem, hogy lehetséges két férfihoz kötődni, amíg mindez nem játszódott le bennem is. Igaz, ezek a kötődések különböztek egymástól. A párommal békésen éltünk már két éve, nem voltak viták, és már nagy szenvedély sem. Aztán kaptam egy e-mailt, és elkezdett hevesebben verni a szívem. Egy exbarátom bukkant fel, aki hazatért külföldről, és akiről azt gondoltam, régen lezártam magamban.

De nem: megrengette az egész világomat. Jöttek a titkos telefonok, majd a találkák. Amikor vele voltam, úgy éreztem, újra élek, újra lélegzem, mikor pedig hazamentem, hálát adtam az égnek, hogy a párom létezik. Furcsa ellentmondás, nem igaz? Önző módon rádöbbentem, hogy a teljes boldogsághoz mindkettőjükre szükségem van. Az egyikük volt a biztos talaj, a másikuk pedig a gyomorbizsergető pezsgést jelentette. Mintha a szívem is kettévált volna, úgy éreztem, mindkettőjüket egyformán szeretem. A párom nem vett észre semmit, hacsak azt nem, hogy jóval vidámabb, kiegyensúlyozottabb lettem. A másik férfi is a legjobbat kapta belőlem. Ám ezt nem lehetett sokáig csinálni, mert iszonyatos energiákat emésztett fel a titkolózás, a kegyes füllentések hosszú sora. Képtelen voltam bármelyik kapcsolatot is feladni, és ezt végül nem is én léptem meg. Négy hónap után az én semmiből előbukkant exem rádöbbent, hogy neki ez ebben a formában mégsem jó. Elfogadtam a döntését, pedig nagyon fájt. Sosem fogom elfelejteni ezt az időszakát az életemnek, úgy érzem, érettebben kerültem ki belőle.”