A fotó egy kimerevített pillanata az életünknek. Rengeteget elárul a képen szereplőkről, azokról pedig, akik szerelmi kapcsolatban vannak, még többet. Ha elég bátrak és kritikusak vagyunk, vegyük elő egy közös képünket a kedvesünkkel, és tanulmányozzuk, akár nagyítóval is!
1. Közel egymáshoz?
Először is vizsgáljuk meg, hogy a testünk összeér-e, vagy van távolság köztünk. Régi szabály, hogy amilyen közel vagyunk egymáshoz, annyira heves a szerelmünk, tehát ha nem ér össze a testünk vagy az arcunk, az bizony ellentétekre, problémákra utalhat. Ha nem érintkezünk egymással, azt jelentheti, hogy mindketten függetlenségre vágyunk, és kitekingetünk a kapcsolatból.
2. Ugyanabba az irányba?
Egy irányba nézünk? Egyáltalán nem mindegy, ugyanis ez mutatja, hogy mennyire élünk egyetértésben a párunkkal. Ha más irányba nézünk, teljesen más köti le a figyelmünket, vagy elfordítjuk egymás felől a tekintetünket, az azt jelzi, hogy komoly problémáink vannak egymással, ami sürgős megoldásra szorul. Sőt, akár az is felmerülhet, hogy harag feszül közénk.
3. Ellentétesen
Teljesen más irányba indulunk, más irányba nézünk, és a testünk is más irányba fordul? Ajaj, itt komoly bajok vannak! Persze teljesen más a helyzet, ha éppen vad rokizás közben kaptak minket lencsevégre, amikor egy bravúros figurát mutatunk be.
4. Szemkontaktus
Ha a tekintetünk annak ellenére is egymásba fonódik, hogy éppen a fényképezőgép lencséje előtt állunk, ez egyértelműen azt igazolja, hogy nagyon komoly szerelem és egyetértés van közöttünk.
5. Csíz!
Szívből jövő a mosolyunk, vagy kényszeredett műmosoly van az arcunkon? Bizony, ez is sok mindent elárul kapcsolatunk boldogságáról! Sokszor éppen nem a bájos, mutatós címlapmosoly jelenti a forró viszonyt, hanem az, ha felszabadult, önfeledt nevetéssel nézünk vissza a képről.
6. Hol vannak a kezek?
Úgy öleljük egymást, mint két polip? Ez a gesztus inkább a külvilágnak szól, mutatva, hogy minden a legnagyobb rendben. Óvatosan pihen egymáson a két kéz? Szeretet és egyetértés van a kapcsolatban. Az egyik fél megöleli a másikat, míg a másik kezével eltolja partnerét? Ezt a viszonyt már nem akarják mindketten, és rövidesen válás lesz belőle. Zsebre tett kezek? Teljes közöny, már semmi nem tartja együtt a párt