 |
Igazságtalan skatulyában
Zsófia még magában keresi a hibát, de már tudja, hogy nem ez a célravezető megoldás. 27 éves vagyok, 1 éve nem volt komolyabb kapcsolatom, sőt, inkább csak olyan, ami tovább rontotta az amúgy is szuper önértékelésemet. Idén három esküvőre voltam hivatalos, és bármennyire is tisztában voltam ezeknek a házasságoknak a hátterével (megcsalás, majd tipródás, hogy halasszák-e el), irigykedve néztem rájuk. Bennem nyoma sem volt a »na, én még bulizhatok, ti már nem!« érzésnek.
Én nem hiszek a házasság intézményében, hiszen azt látom, hogy sokaknál az ego hajkurászása szerepel az első helyen. Igazságtalannak tartom, hogy valaki azért néz le és skatulyáz be, mert neki volt akkora szerencséje, hogy a gyerekkori szerelme elvette feleségül. Ettől még én is értékes vagyok, és jó volna, ha nem az alapján ítélnének meg, hogy férjhez tudok-e menni, vagy sem. Azért én még bizakodom, hogy egyszer majd nekem is jöhet egy normális pasas, bár a hitem egyre fogy
| Üzenet: A jövendő szerelembe/kapcsolatba/házasságba vetett bizalmat csak mi építhetjük újjá. Attól pedig, hogy egyelőre facéran, kalandozva vagy bizonytalan lábakon álló kapcsolatban élünk, még értékes, izgalmas nők vagyunk. Csak rajtunk áll, milyen képet formálunk magunkról! |
 |
Ha szigorúan vesszük a dolgot, két táborra szakadunk: vannak a hajadonok és vannak a férjezettek. Dórika is megkapta a lesajnáló pillantásokat, de ez már a múlt, hiszen ma már az esküvőjére készül.
Élvezettel, nagyokat mosolyogva olvastam a cikket. 26 éves vagyok, és az öt és fél évig tartó, nagy bukással végződő kapcsolatom idején (és persze utána is) rengeteg sajnáló/lenéző/szánó pillantást kaptam a környezetemtől. Igyekeztem összeszedni magam, bár ezt eléggé megnehezítette, hogy folyton azt kellett hallgatnom, mennyire szánalmas, mennyire balek vagyok. Ezek a visszalökő megjegyzések nagyon megnehezítették a gyógyulást.
Ma már menyasszony vagyok. Azt látom, hogy a korideálos marhaságok miatt sokan gondolják úgy, hogy minek a házasság, az csak egy papír. Én »szerencsés« vagyok, a párom akarja a házasságot, sokszor már a feleségeként emleget. Szerintem nevelés kérdése. Ha a tévében, a médiában, a családban nem azt látnánk, hogy öngyilkosság a házasság, akkor nem lenne ennyi menekülő ember.
| Üzenet: Szinte minden nő (és férfi) életében van olyan időszak, amikor teljesen reménytelennek tűnik, hogy valaha is megtalálják a másik felüket. Az áldozati szerepkörből azonban ki lehet lépni, ezt bizonyítja Dórika története is. |
 |
Dorkára sokan megorroltak, mikor visszatáncolt az esküvő kapujából. Persze ő máig úgy érzi, hogy jól cselekedett, és nem kell férjhez mennie mindenáron.
Sok rossz házasságot lehetne azzal megelőzni, ha a nők többsége nem mindenáron akarna férjhez menni. Persze kinek ne fordulna meg a fejében az, hogy az én koromban édesanyámnak már két gyereke volt ? Kétszer is férjhez mehettem volna, de nem tettem, és meggyőződésem, hogy jól döntöttem. Mégis mindenki meglepődött ezen! Szerencsére még azelőtt rájöttem erre, hogy az oltár elé lépdeltem volna. De teljesen biztos, hogy ha ott gondolom ezt végig, és jövök rá arra, hogy nem jó embert választottam, akkor is megtettem volna! Mégis sokan haragudtak rám emiatt! Vajon mi jogon? Ha az ő elképzelésük szerint cselekedtem volna, akkor már kétszeresen elvált nő lennék! Sokan azt gondolják, hogy kell a házasság a boldogsághoz, és valamilyen szinten igazuk is van! Kell a házasság, de csakis a megfelelő emberrel! És ha 80 éves koromban jön el, akkor majd akkor megyek férjhez! Én nem férjet keresek, hanem a társam!
Hangaszál is szeretne egyszer férjhez menni, de nem sürgeti a dolgot. Jelenleg kapcsolatban él, de volt már menyasszony is, és egy kisfia is született korábbi kapcsolatából.
Az ember lánya azt mondja, hogy ja, ez csak egy papír, de valahogy a lelkünk mélye meg sír, hogy igenis szeretnék egyszer majd én is ott állni a fehér ruhában. De ha van egy olyan férfi mellettem, aki végre elfogad, szeret, és ezt évek alatt bizonyítja, akkor remélem, hogy a ceremóniát is vállalja majd velem együtt.
| Üzenet: Egy életünk van, ugyanúgy jogunkban áll elrontani, mint hirtelenjében átírni az ígérkező forgatókönyvet. Nyomásra házasodni nem túl jó ötlet, kifejezetten férjet keresni pedig még kevésbé. Hogy kiből lehet életre szóló társ, az csak jó sok erőpróba után dől el. |
 |
Emma szerint a sürgetés nagy kárt tesz a kapcsolatokban, és az esküvői ceremónia körüli külsőségek is sokakat vonzanak elegendő lelki tartalom nélkül a házassághoz.
Úgy látom, hogy sokan azért szánják rá magukat, mert már éppen itt az ideje, már évek óta együtt vannak, szeretnének gyereket, vagy egyszerűen csak kapóra jött a pasi. Az egésznek valahol a lényege veszik el. A pároknak nincs elég idejük arra, hogy megismerjék egymást, vagy egy kicsit befelé forduljanak, önmagukba lássanak. A lányok közül sokan csak arra koncentrálnak, hogy megtartsák maguknak a fickót. Valószínűleg ha nagyon férjhez akartam volna menni, már én is feleség lehetnék, de a fiúk, akikkel eddig összehozott a sors, nem voltak hozzám valók. Ez nem versenyfutás, nem másoknak kell megfelelni, hanem egyszerre kell éreznünk a társunkkal, hogy eljött az idő. Szerinted hányan gondolnak erre akkor, amikor azt tervezgetik, hogy milyen lesz az esküvői ruhájuk? Elmélyednek-e önmagukban a sok külsőség közepette?
| Üzenet: Ahogy Emma is fogalmazott, fontos, hogy a keresés, várakozás, kutatás ideje alatt ne essünk kétségbe, hanem próbáljunk meg boldogan élni. A házasság előtt is van élet, és az egyedüllétnek, az ismerkedésnek is megvannak a maga szépségei. Arra kell törekednünk, hogy ezt közvetítsük a tapintatlan vagy egyszerűen csak túlaggódó kérdezők felé. |
 |
Nagy különbség van a három között. Levélíróim között akadtak szép számmal olyanok is, akik régóta párkapcsolatban élnek, és arra a bizonyos mindent megváltoztató mondatra várnak. Akárcsak Zsuzsa:
Nagy örömmel olvastam a cikkét. Nálam a közelgő 30. szülinap teszi aktuálissá a témát. Én persze a saját taktikám áldozata vagyok. Szeretnék férjhez menni, tervezzük is a párommal, de még nem konkrétan. Lehet, hogy egyeseknek bejön az, ha ilyenkor őszintén közöljük az »igényeinket«, de én attól tartok, a párom ettől egyfajta »kötelességnek« venné a nősülést. Nem vagyok híve a női trükközésnek, behálózásnak. Az én kezemet azért kérjék meg, mert engem akarnak, ne pedig azért, mert én akarom. Hogyan lehet jól cselekedni ebben a helyzetben?
| Üzenet: Az biztos, hogy nem kérhetjük meg egy férfi helyett a saját kezünket, és egy ponton túl azok a bizonyos női fondorlatok sem érnek túl sokat. Annyira viszont ismernünk kell a társunkat, hogy felismerjük: időt kér még, vagy csak húzza az időnket. A szándéknak belülről kell fakadnia, azt pedig nekünk kell érezni, mennyi időt adunk még a szándék megszületésének. |
És te?! Mikor mész már férjhez? Bakos Zsuzsanna előző cikkét itt tudod elolvasni! » |
Anna írja: 29 éves múltam, van egy kapcsolatom, de egyelőre nem úgy néz ki, mintha fejvesztve rohannánk az oltár elé. Attól még minden rendben van az életemben, úgy kerek a világ, ahogy van. Mindig azt tehetem, amihez éppen kedvem van. Ha kell, a kedvesem karjaiba bújva adunk a romantikának, ha arra van szükségem, jót bulizok a haverjaimmal, máskor otthon olvasok a kedvenc tréningruhámban, vagy elmegyek sportolni. Soha nem éreztem még ennyire színesnek és szabadnak a világot. Ehhez képest mások iszonyúan aggódnak értem, sőt mi több, sajnálnak! »Szegényke pedig olyan csinos, értelmes, és jószívű Igazán megérdemelne már egy komoly udvarlót a helyett a link alak helyett, akinek esze ágában sincs elvenni őt « Válogatott savanyú befőtt társaság, akik cukormázas műmosollyal próbálják vetíteni a »minden oké«-t, közben pedig ott ül a fejükön az életuntság és fásultság. Nekik, akiknek SIKERÜLT. Persze tisztelet a kivételnek, ismerek nagyon szép, hosszú és boldog házasságokat, kis iróniám nem is nekik szól
| Üzenet: No igen, soha nem tudhatjuk, hogy a színfalak mögött ki az, aki valóban irigylésre méltó, és ki az, aki sajnálatot érdemel. Ha te így érzed boldognak és kereknek az életed, csak nyerhetsz! Semmi mással ne foglalkozz! |
