19.00
A ChefParade főzőiskola Budapest belvárosában található, de ha a világ végén lenne, akkor is odatalálnék. A RapidRandi csapata előbb egy e-mailben magyarázta el, hova kell mennem (három nappal a rendezvény előtt), majd telefonon (egy nappal a rendezvény előtt), végül SMS-ben (aznap reggel)…
A társkereső főzőcske este 7-kor kezdődik, nagyjából pontosan meg is érkezem. Miután megszabadultam a zakómtól, és immár csak egy ing van rajtam, felmérem a nőket. Végül is ismerkedni jöttem, nemde? Úgy húszan lehetnek, a legfiatalabb a húszas évei közepén járhat, a legidősebbről nehéz elképzelni, hogy nem múlt el még negyven, pedig a RapidRandi garantálja, hogy egymáshoz illő korosztályok találkozzanak.
Ahogy a lányokat nézem, arra gondolok: az egész olyan, mintha egy munkahelyen összeterelték volna az összes húsz és negyven év közötti nőt. Tizenöt alapból kiesik nálam – egyszerűen nem tetszenek külsőleg. Három hölggyel valószínűleg bármelyik szombat este elkezdenék ismerkedni, ám a másnapi józanodás után valószínűleg meg is bánnám a dolgot. Marad kettő – velük érdemes lenne elbeszélgetni, és megtudni, hogy van-e bennük több, mint a vonzó külső.
– Szevasz, Gábor! – szakítja meg gondolataimat egy férfihang. – De rég láttalak! Hogy kerülsz ide? Cikket írsz a Nők Lapjának?
– Szia, tényleg ezer éve… – szorítom meg a kezét a volt gimnáziumi gólyacsoport-vezetőmnek, aki azóta magas, szemüveges ügyvéddé nőtte ki magát. – Ne aggódj, ha írok róla, nem fedem fel a neved.
Mire befejezem a megnyugtató mondatot, a szemüveges ügyvéd fiúnak már csak a hátát látom, mert elkezd beszélgetni egy sárga pulcsis, elvált családanya típusú nővel. Mivel mindkettőjük arcán széles a mosoly, úgy döntök, nem zavarok, inkább vegyülök tovább.
19.20
Pontosabban vegyülnék, ha nem akasztaná meg az ismerkedést a konferanszié, Zoltán, aki ismerteti az este játékszabályait. Indiait fogunk főzni, hat asztalon, szakács-tanárunk, Laci segítségével. Már minden elő van készítve, így nem kell pucolni, megmosni, pácolni, kimérni – gyakorlatilag csak a főzés, keverés, kisütés van hátra. Javasolja, hogy mindenki mozogjon az asztalok között, hogy minél több embert megismerjen, merthogy az, ugye, milyen jó. A főzés körülbelül egy-másfél óra alatt lezajlik, ezután mindenki mindenből kap majd kóstolót, e-mailben pedig elküldik nekünk a receptet. Ha valaki megtetszik, adjunk neki egy úgynevezett flörtkártyát, amelyre ráírhatjuk a nevünket, e-mail címünket, telefonszámunkat. Ahhoz pedig, hogy képesek legyünk ilyen nagy lépések megtételére, használjuk Dóri segítségét. Pontosabban a rengeteg ital segítségét, amellyel Dóri megkínál minket az alkoholospultnál.
| Néhány tény az estéről
Az este ára: 9500 forint. Ebben gyakorlatilag minden benne van, az alapanyagoktól kezdve a címelmagyarázó telefonon át a korlátlan mennyiségű italfogyasztásig. Ráadásul az italok nem kommersz italok, mindenből a legjobb minőséget kapjuk. A társaságot a szervezők kizárólag korosztály alapján szűrik (az én rendezvényemen a nők 21–39 évesek voltak, a férfiak 25–45 között mozogtak), ám – ha egy kicsit odafigyelünk – észrevehetjük, hogy szűrődik az magától is. Egyrészt az internetes jelentkezés feltételez valamiféle intelligenciát, másrészt senki nem fizetne ki 9500 forintot, ha nem szeretne tényleg társat találni magának. |
19.35
Kezdjük azzal, hogy nem tudok főzni. Egy saláta elkészítésére ugyan még képes vagyok, no meg persze parádésan rendelek, de a konyha számomra alapjáraton egyfajta izgalmas, egzotikus terület, ahová a magamfajta férfiember csak kóstolni jár, és persze mindig mindenre azt feleli, hogy „igen, drágám, nagyon finom!”.
Most, amikor elkezdődik a főzőcske, ennek megfelelően elég ramatyul érzem magam. Annak szurkolok, hogy kétségbeesett ábrázatomat látva valamelyik hölgyben feltámad az anyai ösztön, kézen fog, majd megmutatja, mit kevergessek és hogyan, de hamarosan rá kell jönnöm, hogy magamnak kell túljutnom a frusztrációimon, ugyanis egyedül vagyok. A többi férfi ugyanis már főz. Mindegyik asztalnál egy-egy pasas vette át az irányítást, és igazi alfa-hímhez méltóan, felhajtott ingujjal, nyakában köténykével keveri a kását, miközben osztja az észt a mellette álló nőknek. A többi férfi – akik feltehetően hozzám hasonló viszonyban vannak a főzéssel – addig sürög-forog, amíg talál magának valami feladatot, amelyen elmolyolhat (például mérnöki precizitással a fűszereket keveri), amelyben elmerülhet. Mikor rájövök, hogy ez a tuti módszer arra, hogy az elkövetkező másfél óra beégés nélkül teljen el, én is feladat után nézek.
Mellettem valami mandulás izét csinálnak. Három kedves nő, egymással nevetgélnek, miközben keverik a kevernivalót. Nagy levegő, széles (remélhetőleg sármos) mosoly, majd a nyitószöveg:
– Sziasztok, én is szeretnék molyolni, mint a többiek. Adtok egy kis molyolnivalót?
– Nos… hoznál nekünk valami italt?
Naná…
20.20
A nőkben az a jó, hogy valami döbbenetesen perverz módon nemcsak azt találják bájosnak, ha valaki iszonyúan tehetséges a maga területén, de azt is, ha szerencsétlenkedik.
– Legalább képes vagy nevetni magadon… – mondja göndör hajú marketinges, miközben elégedetten figyeli, hogy tanácsainak köszönhetően megfelelően megtanultam krumplit kockákra vágni.
– Van benned potenciál – teszi hozzá huncut hangon, és nekem hirtelen eszembe jut, hol is vagyok. Annyira belefeledkeztem a főzőcskébe, hogy el is felejtettem a szingli nőket. Úgy döntök, megtalálom a két nőt, akik bejönnek.
20.45
Mivel ekkorra már három pohár borral is bensőséges viszonyba kerültem, viszonylag könnyen sasszézom az asztalok között. Tessék-lássék alapon néha azért kevergetek is egy kicsit, mégiscsak illik valamit hozzátenni a lakomához. Végül nem én találom meg az angyalarcú szőkét, hanem ő engem. Egyszer csak a semmiből mellettem terem, és megszólít.
– Mit csinálsz? – kérdezi. Látom mind a harminckét fogát. Szerencsére közelről is szépek.
– Egy zöldség jellegű valamit reszelek.
– Ez a gyömbér.
– Valóban, mintha ilyesmit említettek volna…
Mikor felnevet a jó poéntól elég távol álló megjegyzésemen, hirtelen lelazulok. Jó érzés tudni, hogy bejössz valakinek, aki neked is tetszik. Mint kiderül, egri, és termékmenedzser egy cégnél. Meglepően jó fej, néhány perc múlva már egészen belemelegedünk a beszélgetésbe. Azt mondja, azért beszél sokat, mert már a fejébe szállt a bor. Szerintem nem beszél sokat, így aranyos, ahogy van. Vajon józanon csöndes és kuka lehet? Remélem, nem.
– Helló, csatlakozom, én vagyok a másik Gábor – mondja mellettem egy férfihang, majd a hozzá tartozó test is követi. Másik Gábor állatorvos. Nagy, mackós, megnyerő mosollyal, és láthatóan bejön neki Angyalarcú. Úgy gondolom, ideje angolosan távozni. Inkább egy jó beszélgetést szakítok meg, mint egy kínossá váló édeshármast. Hosszú még az este.
21.15
A másik kiválasztottammal már kétszer is összenéztem az este, sőt volt egy gyors verbális pengeváltásunk a kézmosónál, így ideje odamennem hozzá. Éppen azon nevet, hogy az egyik fiúról kiderült: valóban favágó, nem csak viccel.
– Kőris, bükk, fenyő… – sorolja a srác lelkesen, miközben mosolyog. – Én tuskó vagyok – teszi hozzá játékosan kacsintva.
– Ahogy én is – lépek a körbe harmadikként. Természetesen én is mosolygok.
– Na, rólad el is hiszem – mondja a lány, miközben a kezével kacéran végigsimít a mellkasomon. – A szemed sem áll jól.
Miközben olyan mélyen nézünk egymás szemébe, mintha az agytekervényeket keresnénk, Favágó csalódottan továbbáll. Hát igen, barátom, ilyen a dzsungelharc.
Kacér lány HR-esként dolgozik egy állami cégnél. Ezt már akkor tudom meg, amikor végigkóstoljuk az elkészült műveket. Szereti a munkáját, de mostanában úgy érzi, nem engedik kibontakozni. Szereti az irodalmat és a bort. Harsány, nagy dumás, és nagyon, nagyon kacér. Annyira, hogy egy idő után már soknak érzem. Ne értsetek félre: ha a pesti éjszakában futunk össze, egy szórakozóhelyen, garantáltan összeszednénk egymást, és én lennék a legboldogabb, amikor másnap reggel együtt ébrednénk. De itt, ahol hivatalosan nem aznap esti szerelmet keresnek az emberek, hanem társat… itt egy kicsit visszás a dolog. Szóval egy idő után kedvesen továbbállok, és visszatérek Angyalarcúhoz.
22.00
A lány persze most sincs egyedül, de majdnem hangosan felnevetek, amikor látom, hogy ki nyomul rá – hiszen ez Laci, a szakács-tanárunk…
Ezúttal nem vagyok jó fej, és odaállok harmadiknak – Laci nem szingliként van jelen, így igenis adja át a helyet az ismerkedni akaró fizető vendégnek! Elismerésre méltó, hogy a dolgot Laci is így látja, ugyanis lelép. Angyalarcúval tovább beszélgetünk, majd egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Zoltán hangosan figyelmeztet mindenkit: tíz perc múlva záróra.
A záróra szó hallatán felébred bennem az újságíró: hiszen eddig körbe sem néztem rendesen! Amint pótolom a mulasztást, meglepődve tapasztalom, hogy 6-8 pár éppen flörtkártyát cserél. De szemmel láthatóan a többiek is jól érzik magukat – a lányok hármas-négyes csoportokba verődve nevetgélnek, a fiúk szintén egymással beszélgetnek. Egyedül egy bongyor hajú, fizikusfejű srác és egy langaléta, láthatóan szófukar középkorú férfi ül egyedül. Sajnálom őket, mert látszik rajtuk: nem lesz könnyű a pártalálás…
– Nézd, lehet, hogy várnom kellene, de nem teszem. Elkérhetem a telefonszámod? – riaszt fel gondolataimból Angyalarcú.
– Persze. Fél perccel előztél meg. De jót tettél az egómnak – kacsintok rá. – A jövő hét elején elutazom, ezért péntek előtt ne számíts a hívásomra. Utána viszont jó lenne találkozni… – A flörtkártyákat szerencsére ő sem akarja erőltetni, így maradunk a hagyományos telefonszám-beírásnál. Puszi, puszi, szia… Örülök a telefonszámának. Fel fogom hívni.
22.15
Miközben kifelé megyek, egyszer csak belefutok a kacér lányba.
– És most merre? – kérdezi.
– Irány az éjszaka. Remélhetőleg valakivel jól összeszedjük egymást ma éjszaka – dobom fel a magas labdát.
– Ja, bocs. Eljössz ide feleséget nézni, majd irány egy esti kaland?
– Valahogy úgy.
Érzem, hogy utánam néz, de nem mondja, hogy csatlakozna. Így jártam, de nem baj. Ki tudja? Hátha egyszer még összefutunk a pesti éjszakában.
Társkereső.lap.hu
Flört.lap.hu
Szakácskönyv.lap.hu
