A Nő: Hiszem, hogy léteznek kedves és romantikus férfiak, csupán az én balszerencsém, hogy testközelből nem sikerült megismerkednem velük. Vagy ha felragyogott a remény, előbb-utóbb átváltoztak otthon molyolós fantáziátlanba, akiket jórészt kielégít, ha egész este a számítógépet püfölhetik vagy katatón állapotban focit bámulhatnak a tévében. Bezzeg a szomszédban lakó Jucit folyton hurcolják az udvarlók ide meg oda: étterembe, színházba, hétvégi ejtőzésre. Biztosan csak azért dicsekszik el vele a lépcsőházban, hogy tetézze szenvedéseimet. A korábbi években felhalmozott romantikadeficit miatt változom minden Valentin-nap tájékán szentimentális női droiddá, abban a reményben, hogy végre nekem is lesz mit újságolnom Jucinak a gangon.
A Férfi: Már megint ez a Valentin-nap! A franc essen bele! Annyi jó dolog van az USA-ban, miért pont ezt kellett átvennünk? Nyugi! Elvégre egy jottányit sem jutok előbbre, ha most leragadok annál, hogy a magam kielégülésére olyan definíciókat gyártsak a Valentin-napra, mint hogy globalizálódott, profitorientált, fogyasztói tömegbutítás, a szerelem flitterekbe, bolyhokba, plasztikba csomagolt, megcsúfolt ünnepe, meg a többi. Ez nekem jelesül most egy probléma. Probléma, amit meg kell oldanom! S istenuccse, meg is fogom oldani. Rám ne mondja senki – legfőképpen Ő ne, hogy szívtelen, az érzelmeit kimutatni képtelen tuskó vagyok.
A Nő: Ami a múltat illeti, nem sok szirupos sztorival tudnék előrukkolni a Bálint-napi felhajtásról. Tavaly az exem (tavaly még nem volt az exem) egy ványadt cserepes virággal állított be este 9-kor. Körgangos házban lakom, és a szerencsétlen növényben azonnal felismertem a földszinten lakó Joli néni zöldjét. Elfeledkezett a jeles napról, meg arról is, hogy amikor Joli néni Svájcba utazik a rokonokhoz, én szoktam locsolni a virágait. Ez szimbolikus erővel hatott. A szomszéd Juci bezzeg akkora rózsabokrétát kapott, hogy alig fért be a liftbe vele. A pasi repült, én meg keresztet vetettem a szerelmesek ünnepére. De idén minden más lesz. Érzem, hogy Ő készül. Úúúgy izgulok!
A Férfi: Titokban tutira vágyik valami meglepire. Azt a halloweent is hogy fújta tavaly! Na, az is milyen volt már?! Egyáltalán mi a túrót ünnepeltünk akkor is? Rémálmaimban se jöjjön elő! Tucatszám faragtuk azokat a rohadt tököket, hogy a buli végére az összeset széttapossuk. Aztán meg hetekig magyarázkodhattam, hogy azt a benga oroszlánidomár kinézetű csajt csak tévedésből smároltam le. Józanul sohasem tettem volna ilyet. Egyébként is Ő főzte hordószámra a grogot!
A Nő: Mondjuk azt még nem hevertem ki teljesen – mégiscsak van női önérzet is a világon –, hogy a halloween partin rajtakaptam egy tehénnel. Na oké, nem szó szerint a fejős állatra gondolok, de nem volt nagy a különbség, esküszöm. És volt képe azt mondani, hogy csak a pia miatt… Aztán karácsonykor végre bemutatott a szüleinek, és kicsit megenyhültem. Bár az apja folyton Marinak szólított az elődöm után szabadon, a félig vak nagypapa meg felborította a karácsonyfát, de amúgy remek volt. Persze lehet ezt még überelni…
A Férfi: Koncentrálj! Valentin-nap, Valentin-nap! Mi lenne… Mi lenne, ha simán csak írnék neki valami kevésbé nyálas SMS-t? Meg talán letölthetnék hozzá valami szívecskés képet is. Olyat, amin a szívecskék puszilkodnak, vigyorogva táncolnak vagy valami ilyesmi… Inkább kutyakölyköset! Simán csak azt írnám hozzá: „Így csüngenék rajtad egy életen át.” Ezzel megúsznám azt is, hogy vagy száz rugóért vegyünk valami pedigrés bolhazsákot. Mondjuk azért az is ütne! Tudom, hogy megveszik a kutyákért. Hm… Na ne! Másnap reggelre meg összerondítaná az egész lakást! Marha romantikus lenne! Hoppácska! Ez a kulcsszó! Romantikus!
A Nő: Azt mondják, ha erősen vizualizálunk valamit, az valóra válik. Most mégis inkább az dereng fel az agyamban, mitől lennék rosszul. Először is… Mindentől, ami szívecskés. Nyálas kör-SMS-től. Valentin-napos lufitól. Színes plüssállatkától. Pacsuliszagú parfümtől. Szexshopos cuccoktól (nem vagyok prűd, de ez mégiscsak a romantika ünnepe). Tesco-utalványtól (nem vicc, volt már rá példa, bár nem az én praxisomban…). De talán írhatna egy verset… Olyan érzékeny fiú…
A Férfi: Romantikus lánykérés. Ennél überkirályabb nincs. Megkérni a kezét Valentin-napon! Ez mindent visz! Esetleg tetézhetném még azzal, hogy ország-világ előtt a Balázs-show-ban aláznám magam. Szóval, ugorjunk. Lánykérés ejtve. Korai lenne még. Egyébként a nagymutter is mindig azt mondta: „Szerelmesen ne házasodj!” Hallgatok az öreglányra. Igaz, azt is mondta, hogy soha ne egyem melegen a süteményt. Mindig melegen ettem, mégse lett semmi bajom. Hm? Nem, azért ez még kevés ahhoz, hogy holtomiglanon törjem a fejem.
A Nő: …persze a vers helyett beérném egy gyertyafényes vacsorával is. Csak ne úgy, mint az az exem, aki a titkárnőjével foglaltatott asztalt, az meg rosszul írta le az időpontot, és mikor odaértünk az étterembe, egy fia hely sem volt már. Amúgy is, mire eljön a Nagy Nap, már ki tudja, hányszor túlstresszeltem magam azon, nehogy megint be kelljen húznom egy strigulát az elfuserált Bálint-napi listámra. Igazából fogalmam sincs, miért esik a férfiaknak annyira nehezükre a romantika. Legalább évente egyszer összekaphatnák magukat, könyörgöm… Mi ez ahhoz képest, mint hónapról hónapra menstruálni, tűsarkúban járni, minden randin érdeklődőnek és elbűvölőnek tűnni, és mindezt úgy, mintha nem várnánk semmit cserébe… Ezzel azért nem azt akarom mondani, hogy egy doboz bonbon, és minden el van felejtve. Ide több kell. Romantika!
| További cikkeink: |
| 5 igéző Valentin-napi dekoráció – Igazából szerelem » Valentin-nap: giccsparádé vagy meghitt alkalom? » 15 igaz gondolat a szerelemről » |
A Férfi: Romantika kell? Gyertyafényes vacsora, miegymás… Valami egzotikus helyen… Igen, az tuti. Kínai? Ehetnénk valami kukoricakeményítős szuttyos nyúlósat, ami se nem édes, se nem savanyú, viszont egész este puffadnánk tőle. Japán? Sose jönnénk rá, mit ettünk, csak az lenne biztos, hogy nyers volt, és korábban a vízben élt. Görög? Ez az! Egy görög étterem tök jól asszociálna Krétára. Elvégre nyáron ott ismerkedtünk meg. Finom kis célzás. Mesteri. Már-már művészi. Eszünkbe jut a langyos tenger, a holdfény… Na, ezzel meg is lennék. Csak le kell foglalni az asztalt. Mi van még? Ohó, ha a Valentin-nap szex nélkül ér véget, megette a fene az egészet! Akkor tehát koncentráljunk a szexre! Valami azt súgja, az menni fog. Hoppá, hoppá, meg is van az ajándék! Ott az étteremben fogom odaadni. Egy szexuálisan ingerlő, afféle libidóemelő fehérnemű. Kész is! Nagy vagyok. Bár… Soha életemben nem vásároltam még női fehérneműt. Egyáltalán mi a melltartómérete? Tudja a bánat! Valami 75 van benne… Na, ez így ciki… De hülye vagyok! Majd lelesem a nálam hagyott cuccairól…
A Nő: Érzem, hogy ez a szuperdögös fehérneműszett majd kifejti jótékony hatását. Roppant eredeti vagyok! 2 az 1-ben: ajándék nekem és neki. Mondjuk a lábamat lejártam érte… Néztem is, mekkora a tolongás az üzletben, kapkodnak a nőtársak, hogy meglegyen a tuning. Láttam az arcukon a reményt. Meg a kétkedést is. Ahogy a sajátomon is a próbafülke szürkés fényében. De amikor a zsákmánytól üdvözülten távoztam a boltból, már nem érdekelt, lesz-e virág, vacsora, bonbon, meg saját maga költötte szerelmes vers… Csak Ő legyen…
A Férfi: Atyaég! Mit művel itt ez a rengeteg nő? Elmebaj az egész. Mind Valentin-napra akar valami fehérneműt magának? Lehet, hogy ezt mégiscsak maguknak veszik a nők? Na, most persze mindenki engem bámul… Rajtam kívül sehol egy pasi… Ez marha égő. Az első cuccot viszem, ami a kezembe akad. Meg is van… Nem is nagyon érdekel, hogy jó lesz-e rá. Úgyis a gesztus számít. A tény, hogy gondoltam rá. Legyünk már túl ezen az egészen…
