nlc.hu
Szex
Újrakezdés pró és kontra

Újrakezdés pró és kontra

Szakítottatok, de lehet, hogy elhamarkodott döntés volt? Visszahúz a szíved, és csak ő jár a fejedben? Úgy érzed, egy ilyen különleges kapcsolat megérdemel még egy esélyt, még akkor is, ha egyszer már zátonyra futott? Vajon a párkapcsolatok színpadán megéri visszatapsolni?

Újrakezdés pro és kontraMindenki ismeri a mondást a felmelegített káposztáról, de a dolog azért ennél jóval bonyolultabb. Főleg, hogy az emberek jelentős része utálja a káposztát, így aztán máris lőttek a frappáns viszonyítási alapnak. És különben is, számos tündérmeseszerű pletyka kering a szakítás utáni felújított kapcsolatokról, melyek házassággal és sok-sok gyerekkel végződtek.

Most akkor hogy is van ez? Létezik valamiféle szabály arra, mikor érdemes hátrafelé kacsingatni, és mikor kell végleg odébbállni? Sajnos nem, ez túl egyszerű lenne. De azért van néhány szempont, amelyet érdemes megfontolni a döntés előtt. A témában érintettek meséltek saját tapasztalataikról.

Nem szeretnénk elrettentő példával kezdeni, de tény, hogy ilyen is van. Gabriella őszintén beszélt az újrakezdéssel kapcsolatos kínos emlékeiről:

„Hat évig voltam együtt Robival, amikor mindketten kezdtük úgy érezni, ellaposodott a kapcsolatunk. Házasságra egyikünk sem gondolt, mert akkor még főiskolára jártunk, így nem volt lehetőségünk anyagilag függetlenedni. Egy hangos szó nélkül határoztuk el, hogy legyen vége. Érett és a helyzetnek megfelelő döntés volt, teljes mértékben barátokként váltunk el. Ennek ellenére három hónap múlva mégis újra összejöttünk. Nem kellett volna. Még fél évet voltunk együtt, ami már csak olyan döcögős, erőltetett kapcsolat volt, hamarosan pedig megtudtam, hogy egy ideje megcsal. Állítólag nem mert újra szakítani, mert félt, hogy megint hiányozni fogok. Nem voltam elégedett a kifogással, egyből kiadtam az útját. Azóta, vagyis két éve semmit sem tudok róla, sosem kerestem. Sajnálom, hogy végül így alakult.”

Egyik fórumozónk viszont arról mesélt, igazán érdemes újra megpróbálni, mert néha jól is alakulhat a dolog:

„Mi több mint kilenc év után idén nyáron szakítottunk (»megkattant« az emberem), majd még szerencsére időben megkerestem azzal, hogy lenne még miről beszélnünk, mielőtt lezárjuk a közös dolgainkat. Persze ebből nagy, könnyes kibékülés lett, nem pedig végső lezárás. Azóta eltelt öt hónap, és nyugodtan kijelenthetem, hogy rengeteget tanultunk a hibáinkból, és már egyikünk sem az, aki a szakítás előtt volt. Pozitív irányba változott a kapcsolatunk, és mi magunk is. Ja, és karácsony előtt megkérte a kezem…”

Láttunk véleményt az újrakezdés mellett, és ellene is, azonban minden eset egyedi. Közel sem mindegy például, mi volt a szakítás oka. Nyilvánvalóan a megcsalás áll a feketelista élén. Sokan állítják, ha a partnerük egyszer félrelépett, sosem kezdenék újra vele, mert oda a bizalom, amit soha nem lehet többé visszacsalogatni. Vagy talán mégis?

Szintén egyik fórumozónk mesélte el saját történetét:

Újrakezdés pro és kontra„Fél év után félreértések garmadája vezetett a megcsaláshoz. Ennek több mint két és fél éve. Iszonyúan nehéz volt, és meg is sínylette a kapcsolatunk. Nagyon sokáig nem voltam képes napirendre térni a dolog felett. A bizalmam egy csapásra megszűnt iránta, és legalább egy év kellett, mire kezdett visszatérni. Addig persze minden apróság miatt iszonyú féltékenység kínzott. Mára azt mondhatom, nagyjából (de nem úgy, mint régen!) tudok benne bízni. De a mai napig, ha látom azt a másik lányt, ideges leszek. Sikerülhet az újrakezdés megcsalás után, de nagyon kell akarni!”

Sajnos azonban ellenpélda is akad szép számmal. Melinda elmesélte, hogy hasonló szituációban ő is adott még egy esélyt párjának, aki ígéretet tett, hogy soha többé nem lép félre. Nem így lett. Két hónap múlva szinte hajszálpontosan megismétlődött a dolog.

„Hogy újrakezdtük, csak arra volt jó, hogy duplán éljem át ugyanazt a megaláztatást. Semmi értelme nem volt. Persze biztos van olyan férfi, aki tényleg meg tud változni, én azonban már nem bízom ebben” – mondja.

Ilonának is rosszak a tapasztalatai a megcsalás utáni újrakezdésről. Bár a férje nem lépett félre ismét, a dolog mégsem működött. „Többé egyszerűen nem tudtam bízni benne! Borzasztóan féltékennyé váltam, ami teljesen tönkretett idegileg. Állandóan az járt a fejemben, hol van, mit csinál. Nem volt normális állapot. Egyszerűen nem tudtam túllépni a sérelmemen. Végül közösen döntöttünk a válás mellett.”

 

Csokorba szedtük a legtipikusabb érveket! Két oldalról lehet szemlélni a dolgot, egyedül te döntöd el, melyik nézőpontot választod!

Érvek az újrakezdés mellett:

– Rengeteg dolog köt össze benneteket! Közös emlékek, közös szokások, esetleg anyagiak, csemeték. Tehát érdemes mérlegelni, és adni még egy esélyt!

– Nagyon hiányzik, mindenről ő jut eszedbe, és ez napról napra csak rosszabb.

– Az ő szeszélyeit már ismered, és úgy-ahogy tudod is kezelni. Sokkal kényelmesebb vele maradni, mint megszokni egy új pasit, vadiúj rigolyákkal.

– Kinek van kedve új kapcsolatot keresni, amikor így is egyre több egyedülálló, sikeres, gyönyörű nő mászkál az utcán.

– A tapasztalatok alapján úgy érzed, most már tudnád kezelni a régi problémákat, tudod, mit csinálnál másképp.

– Mindig benne lesz a pakliban, hogy talán ő az igazi, ő a te embered, aki neked lett kitalálva.

Érvek az újrakezdés ellen:

– A kapcsolat nem véletlenül ment tönkre, és ami egyszer elromlott, úgysem lesz a régi, így hát felesleges erőltetni.

– Kutyából nem lesz szalonna! Ha abban reménykedsz, hogy a volt párod talán már magától megváltozott, felejtsd el. A problémák és a veszekedések újra mindennaposak lesznek köztetek.

– Hiába tesztek úgy, mintha tiszta lappal indulnátok, mert a szálka mindig bennetek marad.

– Teljesen természetes, hogy hiányzik. A megszokás nagy úr. Azonban ez nem ok arra, hogy ismét belevágj a kapcsolatba, ami már így is túl sok nehéz pillanatot okozott.

– Miért lépnél bele kétszer ugyanabba a gödörbe, amikor annyi lehetőség vár még rád?

– Ha a régi kapcsolatodhoz ragaszkodsz, esélyt sem adsz magadnak arra, hogy értékes embereket ismerj meg. Talán egy szuper új kapcsolatot szalasztasz el.


Tippek, ha újrakezdenéd:

• Gondold végig, miért ment tönkre a kapcsolat! Mit rontottatok el? Miben voltál te hibás, miben a partnered?

• Miután magadban tisztáztad ezeket, üljetek le megbeszélni a dolgot! Ha már most sem juttok közös nevezőre, és a beszélgetés csak vádaskodásokból áll, felesleges újra belevágni.

• Beszéljétek meg, min fogtok változtatni! Például többször kimozdultok otthonról, igyekeztek nem hazavinni a munkahelyi gondokat, figyelmesebbek lesztek egymással, vagy bármi más, ami eddig problémaforrás volt.

• Ne felejtsd el, bármennyire is akarod, egyedül nem tudsz megváltoztatni egy kapcsolatot! Ahhoz mindkét félre szükség van.

• Ha olyan dolog miatt szakítottatok, amin valamelyikőtök nem tud túllépni, ne kezdjétek újra. Ha szálka marad bennetek, az később is bántani fog.

Újrakezdés pro és kontra

Arra, hogy megéri-e felmelegíteni a kapcsolatot, nincs biztos recept, sem pedig garancia. Aki megpróbálja, általában reményekkel telve vág neki, hogy „most aztán tiszta lappal indulunk, és minden másképp lesz”, de sokszor mégsem sikerül a dolog. Talán néha egyszerűen el kell fogadni, hogy a párkapcsolatoknak is van valamiféle szavatossága, amivel nem jó játszani. Amikor tehát újrakezded, számolj a csalódás lehetőségével is. De ha úgy gondolod, ez a kapcsolat igazán megér egy kis kockázatot, tedd félre a logikát, és adj még egy esélyt kettőtöknek. És hogy megéri-e? Azt majd az idő igazolja.

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top