Tisztelt Doktornő!
Harminckét éves férfi vagyok, a feleségemet (ő harmincnégy éves) több mint tíz éve ismerem. Hét éve házasságban élünk, egy öt- és egy kétéves gyerekünk van. Ez év tavaszáig úgy tűnt, minden teljesen rendben van a házasságunkban, leszámítva azt, hogy az első gyermekünk megszületését követően a feleségem kevésbé intenzíven kívánta a házaséletet, és ez a második gyermek születését követően is így maradt.
Igaz, sokat dolgozunk, mindketten másoddiplomázunk, a feleségem pedig a gyermekekkel otthon töltött öt év után elég kimerült. Tavasztól kezdve a párom furcsán kezdett viselkedni, egyre szótlanabb lett, úgy éreztem, egyáltalán nem figyel rám, indok nélkül sírógörcsök törtek rá, melyeket nem magyarázott meg, régi barátnőivel elevenítette fel a kapcsolatot, hogy szórakozni járjanak. Ez persze nálam „kiverte a biztosítékot”, ebből sok veszekedés lett, aztán összeborulás. Azt mondta, neki a táncolás, a zene az életörömöt jelenti, amelyet a gyerekek szívtak el tőle. Tudom, hogy ez így brutálisan hangzik, de öt év két kicsi, eléggé problémás gyerkőccel otthon tényleg fárasztó.
Megpróbáltam tolerálni a dolgot, nem is lett rendszer a szórakozásból, de a furcsa viselkedés megmaradt, igaz, a szexuális életünk teljesen felpörgött, igazi élmény lett ismét. Aztán egy közös családi nyaralás éjszakáján nem bírtam tovább, és rákérdeztem, mi a helyzet. Hosszú unszolás után kibökte: most úgy érzi, hogy nem szerelmes belém, boldogtalan, és egy csomó érzést eddig elfojtott magában. Mintha kést forgattak volna a szívemben, azóta is teljesen padlón vagyok. Azt mondta, próbálja magát ezen túltenni, de fogalmam sincs, hogyan képes erre. Másnap persze bocsánatot kért, és azóta javult a viszony, de szerintem az alapprobléma nem oldódott meg. Saját állítása szerint – és ezt évekkel korábban tapasztaltam – alkati jellemzője, hogy nem tudja szeretni azt, aki mindent megtesz érte, mert az után nem kell vágyakozni. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e, de ha igen, akkor nagy bajban vagyunk. Mert én tényleg szeretem (egyébként külsőleg is nagyon csinos nő), nem akarom elveszíteni. Ha depressziós hangulatban látom, vagy csak úgy, virágot vagy csokit veszek neki, vagy ami eszembe jut. Abban a pillanatban ez örömöt is okoz neki. Talán megrettentem, hogy elveszíthetem, és ezért kapaszkodom belé egyre jobban, de lehet, hogy ez sem jó. Ma este (két hónap után) megint elment a barátnőivel szórakozni, hivatkozva arra, hogy kb. hasonló időközönként – vagy még gyakrabban – én is elmegyek a barátaimmal sörözni. Nem korlátozhatom, bízom benne, hogy a feszültségét levezeti, és nevet a barátnőivel, amire szerinte leginkább szüksége van. Bízom is benne, nem gondolom, hogy megcsalna, és időnként teljesen úgy érzem, mintha minden rendben lenne. De az ominózus vallomása óta nem tudok aludni, csak gyógyszerrel, és félek.
Konzervatív és gyerekszerető családban nőttem föl, ha a családomban minden rendben, óriási energiáim vannak, de ha ez megremeg, teljesen összeomlok. Tudni kell, hogy amikor megismerkedtünk, fiatalabb koromnál fogva kevésbé voltam tapasztalt, mint a feleségem, és az elején ez zavart is, de elmúlt, a házasságban meg úgy tűnt, összecsiszolódtunk, és most válság van nálunk is.
Tudom, én sem vagyok tökéletes az ágyban, de ha elsőre túl hamar megyek el, megpróbálom azt hosszabb előjátékkal és egyéb módokon kompenzálni, a második aktus már sokkal hosszabb ideig tart. Biztosan itt is van gond, próbálok segíteni a dolgon, és úgy olvastam, a homeopátiás szerek közül a Lycopodium is segít a korai magömlésen. Jövő hétvégére közös kirándulást szervezünk, gyerekek nélkül, két napra, mindketten várjuk, és neki is vannak a programra ötletei. Ez engem biztat, de remélem, nem romlik el a dolog. Nem minden sül el úgy, ahogy várom. Írtam neki egy szerelmes verset is, négy A4-es oldalban, és az sem aratott akkora sikert, mint szerettem volna. Lehet hogy túl hosszú volt, mint e levelem, de bocsássa meg a Doktornő a grafomániámat, bölcsész volnék, ha tollat ragadok, nehéz letenni…
Úgy sejtem, hogy depresszióról is szó lehet, az öngyilkosságot is gyakran emlegette egy időben, de akkor teljesen függetlenül a kapcsolatunktól. Mit tanácsol, Doktornő, hogy szerezzem vissza a feleségemet? Nem akarok lemondani róla, mert szerintem még van remény, és nem vagyok feladós fajta.
Előre is köszönöm válaszát, és elnézést, hogy ilyen hosszú levéllel raboltam az idejét.
Üdvözlettel:
Viktor
| Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól. Dr. Lux Elvirának a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet! |
Tisztelt Viktor!
Teljesen jók a meglátásai. Amiből sok van az embernek, azt előbb-utóbb megunja. Pestiesen szólva: „besokall”. A feleségével is ez történt, a gyerekek, a tanulás, a kötelezettségek feltorlódtak benne, és énvédelemből keresni kezdte a „kiutat”. A szórakozás a barátnőkkel nem nagy bűn, hiszen Maga is jár sörözni a barátaival.
A szerelem, ha meg is fakul ennyi év után, azért a jó kapcsolat, a kiegyensúlyozott nemi és családi élet még fenntartható, ha ezt mindketten akarják. Maga viszont elveszítette a fejét és az önbizalmát, ami nem jó. Szerezze vissza, és meglátja, hogy a felesége érdeklődése is rehabilitálható, ha nincs örökké a sarkában, és kicsit lazábbra engedi a gyeplőt. A kalitka akkor is kalitka, ha aranyból van.
Nem tudom, miért hiszik azt a férfiak, hogy a nőt csak a saját birtokukként lehet értékelniük. Nem jó, ha a férj – vagy a feleség – a „rabszolgatartó” szerepében tetszeleg.
A korai magömlés gyakori férfihiba. Azt ajánlom, hogy az előjáték során csiklón keresztül elégítse ki a feleségét, utána következzék az aktus, és ahhoz, hogy ő a csúcsról visszajusson a nyugalmi helyzetbe, már rövidebb idő is elég az aktusból. Ezt egy „bölcs-észnek” tudnia kellene.
Azt kérdezi, hogy szerezze őt vissza? Lehet, hogy volt depressziós időszaka is a szülések után, de ez azért nem szükségesen marad meg örökre. Ne szorítsa agyon a ragaszkodásával, mert attól mindenki megfulladhat egy idő után.
Fel a fejjel, és becsülje önmagát többre, mint eddig, és akkor nála is javul az Ön érzelmi valutája.
Üdvözlettel:
Lux Elvira
