Kedves Doktornő!
Előre is köszönöm, hogy megtisztel, és elolvassa soraimat. Negyvenhárom éves, elvált hölgy vagyok, egy húszéves fiatalember édesanyja. Két éve ismerkedtem meg a jelenlegi párommal, aki ötvenhárom éves, szintén elvált férfi, illetve neki is van már két felnőtt fia. A párom csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott, becsületes ember, úgy érzem, ugyanezek a tulajdonságok a kapcsolatunkra is érvényesek. Én vagyok a pörgősebb, dinamikusabb, viszont a szexuális életünkben vannak problémák.
Kezdetben kb. három-négy hónapig, amikor még nem éltünk együtt, hetente két-három alkalommal szerelmeskedtünk. Visszagondolva: akkor fel sem tűnt, hogy általában én voltam a kezdeményezőbb. Azt hiszem, az új, szívet melengető érzések teljesen úrrá lettek rajtam (előtte három évig nem volt tartós kapcsolatom). Az összeköltözés után kezdtem rájönni, hogy ha én nem kezdeményezem a szerelmeskedést, akkor ő egyáltalán nem közeledik, illetve még csak utalást sem tesz arra, hogy de jó lenne megsimogatni a kedvesét. Két-három hét elteltével leültünk, hogy ezt megbeszéljük. A párom azt mondta, hogy ő mindennap szeretne velem lenni, és azért nem kezdeményez, mert ha nekem éppen nincs kedvem, nem akar zavarni.
Megmondtam neki, hogy egy megfelelően működő kapcsolatban igenis van helye a visszautasításnak, ha jól tudjuk kezelni. Ennek ellenére továbbra is tartja magát ahhoz, hogy jelezzek, és ő készen áll, illetve soha nem fog engem visszautasítani. Az igazsághoz még annyi hozzátartozik, hogy a volt felesége nagyon szexcentrikus volt, szinte mindennap összebújtak, és az asszony kezdeményezett. Én nem tudok kibújni a bőrömből, és igenis szeretném, hogy a párom kedvet csináljon hozzá (az előző kapcsolatomban is így működött). Számomra fontos a hangulat, egy illat, egy pillantás. Most már ott tartok, hogy ha felidézem magamban az együttlétünket, semmi vágyat nem érzek, viszont tisztelem őt, és nem fogom vágy nélkül eljátszani a szexéhes amazont. Többször beszélgettünk már erről, a vége mindig az lett, hogy szerinte nekem valamilyen vágykeltőt kellene szednem, ami elől nem is zárkózom el (ha az alapproblémánk megoldódik, és a szex még jobbá tételéhez hasznos). Kedves Doktornő! Ön biztosan találkozott már ilyen férfiemberrel, mint az én párom. Nagyon érdekelne, hogy Ön miként tenné a helyükre a dolgokat.
Megtisztelő válaszát várom:
Erzsébet
| Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól. Dr. Lux Elvirának a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet! |
Kedves Erzsébet!
Sajnos napjainkban egyre több olyan férfi van, aki a kezdeményezést a partnerre bízza. Hová lett a férfivirtus? Mi, nők szétziláltuk éppen azzal, hogy mi lettünk a kezdeményezők, s ezzel az ő aktivitásukat megtizedeltük. Aki a nőtől várja a kezdeményezést, az nem bízik abban, hogy ő sikeresen közelíthet, úgy, hogy ne visszautasítás legyen a dolog vége. Önbizalom-hiányosak a mai férfiak, de azért, mert mi erőszakosakká, agresszívekké váltunk az évszázadok során. Főleg, amióta mi is dolgozunk, és nem vagyunk annyira kiszolgáltatva a férfinépnek, de ez nemcsak a mi önbizalmunkat növelte meg, hanem őket is elbizonytalanította.
A finom, nőies taktika, csábítás és egyben elutasítás is még mindig a leghatásosabb technika az együttélés szexuális „konzerválására”. Higgyen nekem, meglátja, igazam van.
Üdvözlettel:
Lux Elvira
