Szex

Mikor jön el a szakítás ideje? Árulkodó jelek

Bármennyire nehéz, olykor be kell látni, hogy a kapcsolat, amelyben létezünk, megromlott, vagy véget is ért. Ilyenkor jobb, ha szembenézünk a helyzettel, a halogatás csak rossz megoldás lehet.

A párkapcsolat egyik fő tartópillére a bizalom. Ezt erősítik a közös örömök és az együtt átélt bajok, amelyek segítik az összetartozást. Ha az intő jeleket nem vesszük komolyan, állandó gyanakvás és beteges féltékenység mérgezheti napjainkat. „A helyzet akkor válik igazán komollyá – sokszor visszafordíthatatlanná –, amikor a bizalmatlanság már meghatározza az életünket. Éppen ezért, ha kételkedünk, vagy rossz érzéseink támadnak, ne fojtsuk őket magunkba” – javasolja dr. Almási Kitti pszichológus. A szakember azt tanácsolja, készítsünk napi mérleget, és nézzük meg, mit adtunk a kapcsolatba, és mit kaptunk mindezért cserébe. Milyen örömforrásokat, megerősítéseket nyújt számunkra, tud-e olyat adni, amitől többnek érezzük magunkat? Ha a mérleg azt mutatja, hogy a kapcsolatban főleg tőlünk vesznek el, mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy van-e értelme a folytatásnak.

Mikor jön el a szakítás ideje? Árulkodó jelek

Kapaszkodunk a múlt édes emlékeibe

Elhagyni valakit korántsem olyan egyszerű. Az egyedüllét ugyanis sokszor még ijesztőbbnek hat, mint egy rosszul működő kapcsolat. Ezért hajlamosak vagyunk kapaszkodni egy kellemetlen, üres házasságba, ahelyett, hogy vennénk egy nagy levegőt, és lezárnánk azt, ha nem működik. A kudarc felismerése nehéz, így számtalan módon próbáljuk elterelni róla a figyelmünket. A szép pillanatokon, a múlt édes emlékein elandalodva próbáljuk feledtetni a jelen keserűségét, vagy épp ellenkezőleg: a munkába, a gyerekek nevelésébe, egy új hobbiba, a barátaink társaságába menekülünk. Ezzel azonban megoldani semmiképp, legfeljebb elnapolni tudjuk a problémát.

Nehéz eldobni mindent, ami fontos

Mikor már közös gyerekek, közös lakás, közös nyaralások emlékei is színesítik a képet, a döntéshozatal sokkal körülményesebb. Nyomasztó érzés eldobni mindent, ami korábban fontos volt. Előfordul, hogy a házaspár már elhidegült, de úgy gondolják, a gyerekek szeretete képes még őket összetartani. Ez persze csak illúzió, hiszen a szülők közti feszültséget a gyerekek érzik meg először. Frusztráltak, bizalmatlanok lesznek tőle, arról nem is beszélve, hogy idővel felelősnek érzik majd magukat…

„Ha valami nem működik, tagadni nem érdemes, szembe kell vele nézni, és közösen, mindenki érdekeit szemünk előtt tartva döntést hozni – figyelmeztet a pszichológus. – Nehéz és fájdalmas, de megóvhatjuk vele magunkat (és a gyerekeinket is) a később bekövetkező nagyobb lelki sérülésektől.”

Mikor jön el a szakítás ideje? Árulkodó jelek


A párkapcsolati gondok biztos jelei

• A bizalmatlanság napi szintűvé válik.

• Féltékenységi rohamok, állandó gyanúsítgatás.

• Elzártság a külvilágtól, illetve túl sok vendég.

• Érezhetően nő a külön töltött idő a házastársak között.

• Az ingerültség helyét a közöny veszi át.

• A kapcsolat lefojtja egyéniségünket, vágyainkat.

Ha nem engedjük, hogy bekövetkezzen a vég…

Adódnak esetek, amikor a házasság kudarca sokkal kevésbé nyilvánvaló. Nincsenek nagy veszekedések, a szex is működhet, de valami mégsem stimmel. Bizonyos jelekből egyértelműen érződik, hogy baj van. Ilyenkor el kell gondolkodni, mit jelent, ha a házaspár részéről megszűnik a külső kapcsolattartás, vagy ha állandó a vendégség.

„Ha szinte mindennap áthívjuk a szomszédot, a legjobb barátokat, azzal többnyire azt akarjuk megakadályozni, hogy magunkra maradjunk nem működő kapcsolatunkkal – vallja Almási Kitti. – Állandó eseményekkel és sok emberrel próbáljuk elterelni a figyelmünket arról, hogy a közös élet már nem az, ami volt. Ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy valaki szereti a társaságot, hiszen a vendégvárásra bőven elég a hétvége. Egy családnak szüksége van arra, hogy tagjai csak maguk legyenek. Ha bárki magára ismer, mindenképp tartson önvizsgálatot, és ha szakemberhez nem is szeretne fordulni, beszélje át valakivel az érzéseit.”

Tippünk: ha még nem találtad meg a párod, de vágysz valakire, próbáld ki te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése