Félrelép, de legalább elmosogat helyettem

Tisztelt Doktornő!

Tizenhat éve vagyunk házasok a férjemmel, és van egy nyolc és fél éves kislányunk. Szexuális életünk a kezdetektől fogva sem volt rózsás, de a lányunk születése óta egyáltalán nem túl gyakori. Ő igényelné többször is, én viszont nem. Valószínű, hogy nem törekedtem kellőképpen a probléma megoldására, nem gondoltam ennyire aggasztónak, és soha nem beszéltük így át, mint most. Elmondta, hogy kevés neki a szex, ezért „kiegészítő tevékenységek” sorozatával próbálkozott (önkielégítést végzett pornóoldalak, filmek nézegetése közben, sokat számítógépezett és fórumozott), mire erre a döntésre jutott. Engem ez eleinte zavart, de beláttam, hogy kevés az egy-két havi egyszeri szex, és „elfogadtam”. Néha én is kézzel elégítettem ki, és sokszor csak túlestünk a dolgon. Szerelem már nem lángol közöttünk, átment szeretetbe, tiszteletbe.

A minap azzal állt elő, hogy a családot nem akarja felrúgni, de több szexre van szüksége. Mostanra eljutott arra a pontra (valami „átkattant” benne), hogy külön tudja választani a szexet az érzelmektől, a családtól, hiszen szeret minket, és jól érzi magát velünk. Régebben ilyet nem tudott volna elképzelni… Fórumozás közben talált olyan partnert, aki szintén házasságban él, neki is kevés a szex, mivel a férje béna, és emiatt nem tudja kielégíteni. Találkoznak, kipróbálják együtt. A családot egyikük sem akarja feladni, a férjem azt mondta, mihelyst érzelmek kerülnek bele, abbahagyja, de ki akarja és ki fogja próbálni. Természetesen az én minimális igényeimet is kielégíti, de azt is elfogadja, ha másnál keresem. Fiatalon sem volt kicsapongó, és lehet, hogy ezt is csak a kapuzárás előtti pánik mondatja vele. Lehet, hogy össze sem jön, nem úgy sül el, ahogy ő képzelte, de úgy érezte, el kell mondania nekem, mert nem akar hazudozni. Azt egyelőre ő maga sem tudja, hogy milyen időközönként járna el, csak azt érzi, hogy ki kell ezt próbálnia.

A férjem két infarktuson is átesett, és most negyvennégy éves. Akkor, ott ismertem meg a kórházban betegként. Sokszor féltettem, kíméltem mindentől, a veszekedéstől is, nehogy rosszul legyen. Azt mondja, a szexen kívül más baja nincs velem. Családfenntartóként én „üzemelek”, és sokat vállaltam magamra. Tőle kevés segítséget kaptam, elfáradtam, mire szexre került volna sor. Most azt mondta, hogy többet vállal át tőlem, és segít nekem, amiben tud, hogy könnyebb legyen. Most már ő mosogat.

Természetesen úgy gondolta, hogy a látszatot fenntartva minden maradna a régiben, és nevelhetnénk ugyanúgy a lányunkat, mint eddig, mert egyébként jól megvagyunk. Hiába mondtam, hogy megpróbálok változtatni, azt mondta, nem hisz benne, és a szex mennyiségének hiánya nála most olyan probléma, hogy ez az első, amit meg kell oldania. A betegsége miatt munkája nincs, hónapról hónapra élünk (mint sok mindenki, tudom). Felfoghatatlan számomra, hogy jutott ilyen az eszébe. Miért nem foglalkozott többet a ház körüli teendőkkel? Valamikor azt mondta, hogy nála a szex csak érzelemmel megy, és most az ellenkezőjét állítja. Ő is gátlásos, idegennel nem tudná elképzelni; olyan nőre akadt, akit régebben ismert.

Mit tegyek? Lehet így élni egymás mellett, netán helyrejöhet a kapcsolatunk? Vagy hagyjam, hogy élje ki magát? Azt nem tudom elképzelni, hogy velem és más nővel is legyen: mielőtt még „elment” volna, az érzelmeim úgy diktálták, és ma egy jót szeretkeztünk. Nem érezte kényszeredettnek az egészet, és én sem. Őszinte volt, és megbeszéltük, továbbra is az marad. Azt kértem tőle, hogy ha van még viszonya (mert úgy látom, mindenképpen kipróbálja), ne közeledjen hozzám, és azt se engedje, hogy én közeledjek. Hülyeségeket csinálok?

Válaszát várva tisztelettel és köszönettel: Erzsi

Tisztelt Erzsi!

A levele nem annyira hosszú, mint amennyire rövidre szabott a türelme a férjével való szexuális életében. Tizenhat éve házasok, közös gyerekük van. Nem is annyira fiatalok már, mint azt sokan az Önök korában képzelik. Férje beteg, nem dolgozik. Azt írja, a férje vallomása után: „ma egy jót szeretkeztünk”. Úgy látszik, hogy azért megy ez, ha a vesztésélmény meglegyinti az embert. Az élet tele van olyan cselekvéssel, amelyet akkor is csinálni kell, ha az embernek nincs mindig kedve hozzá. Maga kergeti más karjába férjét, és ez nem okos dolog. Férje rendesen viselkedett, még most is megadta Önnek a lehetőséget, hogy forduljon felé. Ő nem szélhámos alak, hanem reménykedik abban, hogy rendezhető a kapcsolatuk. Ha Ön akarja, még visszatarthatja a nemi életének házon kívüli megoldásától. Ha nem így lenne, miért jelentette volna be, hogy kénytelen kárpótlást keresni? Magán múlik a családi élet jövője. Ne játssza el a meglévő értékeit! Vigyázat! A gyerekük boldogulása legyen az elsődleges fontosságú!

Mosogatni sincs mindig kedve az embernek, de megteszi, mert muszáj. A házasság éppen arról szól, hogy két ember egyezséget köt arra is, hogy nemcsak az asztalát osztja meg a társával, hanem az ágyát is.

Tisztelettel: Lux Elvira