Tisztelt Elvira!
Huszonnyolc éves vagyok, hét éve házas, tehát korán mentem férjhez. Az elején minden szép és jó volt, mint mindenkinél. Született két gyermekünk, akiket imádunk. Az elmúlt egy évben bennem valami nagyon megváltozott, abszolút nem kívánom a férjem, sőt rosszul vagyok tőle. Állandó veszekedés zajlik otthon, ami nem tesz jót a gyerekeknek. Én közben megismerkedtem egy huszonhárom éves férfival, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon szeretem őt, ő is engem. Hetente két-három alkalommal találkozunk, és ilyenkor nagyon boldog vagyok. Tudom, sokáig ezt így nem lehet csinálni, még ő is fiatal.
A férjemnek mondtam, hogy szépen, csendben váljunk el, de ő nem akar, úgy gondolja, minden rendben van közöttünk, leszámítva a vitákat. (A mi helyzetünk sem egyszerű: lakáshitel, meg aztán a gyerekek imádják az apjukat.) De ő csak dolgozik, a családnak él – ez így nagyon szép, csak közben nem veszi észre, hogy nekem kellett volna egy kis figyelmesség, gyengédség… Vagy esetleg néha elmenni kikapcsolódni. Aztán az utóbbi időben nagyon el is hagyta magát, ápolatlan, az öltözködése sem a régi. Mindig mondom neki, mi a bajom, azt mondja, megpróbál változtatni, csak az a baj, hogy én meg már nem akarom. Rendbe lehet hozni még egy ilyen házasságot? Akiből ennyire kiábrándultam, azzal újrakezdeni? Vagy csak a gyerekeket nézzem? Úgy érzem, nagyon fiatalon mentem férjhez, és még nem igazán éltem ki magamat.
Válaszát köszönöm!
Angéla
| Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól. Dr. Lux Elvirának a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet! |
Tisztelt Angéla!
Talán arról nem most kellene gondolkodnia, hogy korán ment férjhez. Miért tette? Mert akkor ugyanúgy „elvarázsolt” volt, mint most. Csakhogy akkor még nem nyomta a vállát és a lelkiismeretét két gyerek súlya. Hogy juthat eszébe valakinek, aki már nem tini – mint akkor volt –, az, hogy egy öt évvel fiatalabb gyerekre számítson, mint a gyerekei jövendő apjára? Átmenetileg jót tesz a fiatalembereknek egy férjes asszony, akit nem „kell” feleségül venni, mert már „elkelt”.
Maga – úgy látszik – elfelejtett felnőni. Kérdezze csak meg az „új fiút”, hogy hajlandó lenne-e elvenni Önt, ha elválna, és vállalná-e az apaszerepet anélkül, hogy még ő sem „élte ki magát”. A gyöngédséget nem kierőszakolni kell, hanem kiérdemelni, de aki más felé kacsingat, és csalja a férjét, az mit vár a férjétől? Jól tenné, ha végiggondolná ezeket, és azonnal tudni fogja, hol a helye.
Tisztelettel:
Lux Elvira
