Szex

Érdemes a gyerekek miatt megmaradni egy házasságban?

Úgy érzem, túl korán mentem férjhez, és nem éltem még ki magam. Legszívesebben elválnék, a gond csak az, hogy már van két gyermekünk. Megéri csak miattuk együtt maradni?

Tisztelt Elvira!

Huszonnyolc éves vagyok, hét éve házas, tehát korán mentem férjhez. Az elején minden szép és jó volt, mint mindenkinél. Született két gyermekünk, akiket imádunk. Az elmúlt egy évben bennem valami nagyon megváltozott, abszolút nem kívánom a férjem, sőt rosszul vagyok tőle. Állandó veszekedés zajlik otthon, ami nem tesz jót a gyerekeknek. Én közben megismerkedtem egy huszonhárom éves férfival, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon szeretem őt, ő is engem. Hetente két-három alkalommal találkozunk, és ilyenkor nagyon boldog vagyok. Tudom, sokáig ezt így nem lehet csinálni, még ő is fiatal.

Érdemes a gyerekek miatt megmaradni egy házasságban?

A férjemnek mondtam, hogy szépen, csendben váljunk el, de ő nem akar, úgy gondolja, minden rendben van közöttünk, leszámítva a vitákat. (A mi helyzetünk sem egyszerű: lakáshitel, meg aztán a gyerekek imádják az apjukat.) De ő csak dolgozik, a családnak él – ez így nagyon szép, csak közben nem veszi észre, hogy nekem kellett volna egy kis figyelmesség, gyengédség… Vagy esetleg néha elmenni kikapcsolódni. Aztán az utóbbi időben nagyon el is hagyta magát, ápolatlan, az öltözködése sem a régi. Mindig mondom neki, mi a bajom, azt mondja, megpróbál változtatni, csak az a baj, hogy én meg már nem akarom. Rendbe lehet hozni még egy ilyen házasságot? Akiből ennyire kiábrándultam, azzal újrakezdeni? Vagy csak a gyerekeket nézzem? Úgy érzem, nagyon fiatalon mentem férjhez, és még nem igazán éltem ki magamat.

Válaszát köszönöm!

Angéla

Te is kérdezhetsz az ismert szexológustól. Dr. Lux Elvirának a www.luxelvira.hu oldalon írhatsz levelet!


Tisztelt Angéla!

Talán arról nem most kellene gondolkodnia, hogy korán ment férjhez. Miért tette? Mert akkor ugyanúgy „elvarázsolt” volt, mint most. Csakhogy akkor még nem nyomta a vállát és a lelkiismeretét két gyerek súlya. Hogy juthat eszébe valakinek, aki már nem tini – mint akkor volt –, az, hogy egy öt évvel fiatalabb gyerekre számítson, mint a gyerekei jövendő apjára? Átmenetileg jót tesz a fiatalembereknek egy férjes asszony, akit nem „kell” feleségül venni, mert már „elkelt”.

Maga – úgy látszik – elfelejtett felnőni. Kérdezze csak meg az „új fiút”, hogy hajlandó lenne-e elvenni Önt, ha elválna, és vállalná-e az apaszerepet anélkül, hogy még ő sem „élte ki magát”. A gyöngédséget nem kierőszakolni kell, hanem kiérdemelni, de aki más felé kacsingat, és csalja a férjét, az mit vár a férjétől? Jól tenné, ha végiggondolná ezeket, és azonnal tudni fogja, hol a helye.

Tisztelettel:
Lux Elvira

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése